Perényi és Schiff koncertje
2008.01.08.

A Perényi Miklós 60. születésnapjára rendezett sorozat első matinéján Bach, Mendelssohn, Janáček és Beethoven csellóra és zongorára írt műveit hallhattuk Schiff András közreműködésével. Nagyszerű darabok, remek, olykor kimagasló előadásban. Soha rosszabb évnyitót! CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA.

A Gramofon folyóirat Perényi Miklós ünneplésére különszámot jelentetett meg, melyet a koncert előtt ingyen osztogattak. Egy itt közölt interjúban így tárulkozik ki Perényi Kocsis Zoltánnak: „A dologért a legtöbbet, egész lényemet ajánlom föl. Véleményem szerint ez az, amit alázatnak hívnak.” Igen ám, de ezt bonyolítja, hogy nem mindegy, hogyan hangzik el az ajánlat. Mert köztudott – tapasztalhattuk nem egyszer a művészet történetében –, hogy a múzsák vagy a művészet nemtői kegyetlenek, azaz korántsem minden ajánlatot fogadnak el, legyen mégoly őszinte és alázatos az indítványozó részéről. Perényit azonban kegyeikbe fogadták az istenek, talán azért, mert ajánlatait, voltaképpen zenei áldozatait a nekik leginkább tetsző módon, vagyis a lehető legtermészetesebben, minden cicomától és máztól mentesen kínálja fel a számukra.

Perényi Miklós
Perényi Miklós
Természetesség, minden műviségtől mentes művésziség – ezt éreztem már az első szám, Bach eredetileg csembalóra és viola da gambára írt G-dúr szonátájának kezdő ütemeinél. Perényi és Schiff András táncosan, kecsesen, ugyanakkor némi melankóliával léptették fel az Adagio témáját, és ugyanilyen magától értetődő egyszerűséggel szőtték tovább a következő tételekben is a bonyolult polifonikus vásznat. Tökéletes kamarazenélést hallottunk; két teljesen egyenrangú, noha egyébként erősen elütő alkatú fél mívesen koreografált párbeszédét, olyan magasrendű alázattal a művek és egymás iránt, hogy élvezetünket nem zavarták Schiff hanghibái, ritmikai bizonytalankodásai, melyek különösen Mendelssohn ritkán hallható B-dúr szonátájában (op. 45) voltak számosak. Ez a mű olyan, mintha Brahms (első tétel) és Schubert (második tétel), valamint a kettőjükhöz kapcsolódó Beethoven (harmadik tétel) közösen írták volna. Mégsem zenetörténeti kaleidoszkóp vagy elegyes érzemények vegyes felvágottja – ihletett, nemes tartású muzsika, mely méltó interpretációban hangzott el. Felfedezés volt a méltatlanul ritkán szereplő szonáta; kékszemű német naivitás és izzó szenvedélyesség meggyőző egysége.

A szünet után elsőként Janáček ugyancsak nem állandóan szereplő, elbűvölően kedves és ötletes Pohádka (Tündérmese) című rövid, háromtételes művét hallhattuk. Lenyűgöző volt a hangszínek, az árnyalatok bősége, a karakterek gazdagsága, az álnaiv játékosság és a gonoszkodóan reflektált zeneszerzői kommentárok egysége; Schiff – aki végig Bösendorfer hangszeren játszott, és a Bach-darabban minden historizáló szándék nélkül erősen csembalószerű hangképet teremtett – képes volt sűrű, telt, egészen későromantikus hangzás előállítására, míg Perényi a kissé nőies karakterű, ábrándosabb véralkatú protagonista szerepét adta; a muzikológusok nem véletlenül keresnek (és talán találhatnak is) bizonyos rejtett szerelmi hátteret Janáček eme könnybe lábadt szemű remekében.

Schiff András
Schiff András
A programot és a délelőttöt Beethoven egyik ritkán látogatott csúcsa, az A-dúr szonáta (op. 69) koronázta meg. Az előző számok összes érzelme és indulata egyesült most: naivitás, dallamos ábrándozás, humor (mely olykor egészen ördögivé vadul), melodikus érzékenység, áradó érzelmi viharzás, sokoldalúan kiaknázott monotematika; röviden: visszafogott és olykor kitörő, de nem teljesen zabolázhatatlan szenvedélyek egyidejűsége. Bámulatos súlyegyent teremtett a két ihletett művész. Perényi kíséret nélküli csellója monologizálva, improvizatív útkereséssel indította a darabot az aszimmetrikus, öt ütemes főtémával, mely ekkor még nem bizonyosan az, de minden jel arra vall, hogy hamarosan azzá válik; nem határozatlanul, de mégis hezitálva lép fel, hogy aztán néhány taktus múltán a zongorafutamok indáival egybefonódva teljes pompájában bontakozzék ki. Hogy milyen nagy művészek, azt az expozíció ismétlésénél lehetett világosan hallani: Schiff a két kéz unisonójában előadott főtémát úgy vezette elő, hogy másodszor a basszus szólamot hangsúlyozta, Perényi pedig kissé visszahúzódott, komoly értelmet adva ezzel a gyengébb interpretációkban felesleges pedánskodásnak tűnő ismétlésnek. A démonikus, erősen szinkópás Scherzo tétel igen gyors tempóban és lendülettel szólalt meg, a harmadik tétel pedig telt áradással futott be a nehezen megtalált kiegyenlítettség révébe.

A művészek a nagy tapsot egy Beethoven- (Variációk Mozart Varázsfuvolájának egy témájára) és egy Mendelssohn-darabbal (a Lieder ohne Worte című sorozatból) köszönték meg.

V.ö. Várkonyi Tamás: Elfogult sorok a gordonka költőjéről
Katona Márta: Perényi Miklós és Schiff András hangversenye Perényi Miklós 60. születénapja alkalmából

Szerző: Csont András
Helyszín és időpont:  Zeneakadémia, jan. 6.
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
Perényi Miklós és Schiff András hangversenysorozata