Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
2019.05.14.

Ted Bundy élete és halála különös fénytörésben. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Álljon mögötte a valóság kibogozásának felértékelődése a posztigazság korában, vagy a sorozatgyilkosok általi múlhatatlan megigézettségünk, a 2010-es évek legalább annyira a true crime, mint a szuperhősök vagy a sárkányos fantasy-k évtizede volt. Az elsősorban Amerikában divatos podcastfolyamoknak és dokumentumsorozatoknak köszönhetően nyakig merítkezhettünk a valós bűntényeket feldolgozó alkotásokban, a fősodorbeli szériákról nem is beszélve.

A Ted Bundy életét bemutató Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (a cím a bírói ítélet szövegéből származik) különlegessége az, hogy sutba dobja a hollywoodi sorozatgyilkos-filmek közhelyeit, és úgy tesz, mintha egy manapság kibomló true crime történetet mesélne el. Konkrétabban: bár szinte mindenki tudja, hogy Amerika talán leghírhedtebb sorozatgyilkosáról van szó, aki több, mint 30 fiatal lányt vert, erőszakolt és ölt meg brutálisan, nem ritkán lefejezve és a haláluk után szexuálisan meggyalázva áldozatait, a film mégis úgy tesz, mintha nem ismernénk a sztori végkimenetelét.

Nem a mából visszapillantva mesél, hanem a sötétben tapogatózó kortársak szemszögéből. Az Átkozottul veszett… Ted Bundy barátnője, egy kedves, egyedülálló anyuka életrajzi könyve alapján eleveníti fel az ismert történetet, aki sokáig meg volt győződve róla, hogy barátja ártatlan. Bundynak így mi sem a pszichopata, hanem a sármos oldalát ismerjük meg, aki jófiús kinézetével és megnyerő modorával könnyen tudott érvényesülni az amerikai társadalomban.

A film szinte az utolsó pillanatig ezt a narratívát követi, lebegtetve, hogy tényleg rá tudják-e bizonyítani a gyilkosságokat Bundyra. Ami nemcsak azért tűnik okos stratégiának, mert Bundyt közvetett bizonyítékok alapján ítélték el (a sorsfordítónak bizonyuló harapásnyomot ma már nem fogadná el perdöntőnek a bíróság), hanem mert a közvélemény sokáig valóban ártatlannak látta a karizmatikus jogászhallgatót. Joe Berlinger (a briliáns Elátkozott paradicsom-dokutrilógia rendezője) Bundy személyiségére szabja filmjét, amikor szakít a sorozatgyilkosos thrillerek bevett szerkesztésmódjával, és nem két szálon veszi végig, ahogy a nyomozó nyomoz, a gyilkos pedig sorozatgyilkol, hogy aztán a párhuzamosok a végtelennél jóval korábban, egy csavaros és feszült fináléban érjenek össze. Ez ugyanis azt sugallná, hogy ha nem is sikerül mindig rács mögé zárni, de a gonosz felismerhető, a szemébe lehet nézni, egy szemvillanásáról, dühödt kirohanásáról, perverz megnyilvánulásával leleplezhető.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Ted Bundy története ennek a tökéletes ellentétéről tanúskodik: arról, hogy ha sima modorú, társadalmilag sikeres (mondjuk, kampányaktivista és jogászhallgató), férfias, sármos vagy karizmatikus az illető, akkor a többség nem fogja elhinni róla, hogy képes az erőszakra. Sőt, egyenesen rajonganak érte: fiatal lányok borzongva jártak a tárgyalásra, arról fantáziálva, hogy akár ők is lehetnének az áldozatok, mégsem tudták megállni, hogy a jóképű vádlott közelébe menjenek. Gonosz bárki lehet, a gyilkosok köztünk járnak – ez a Ted Bundy-történet alapvető tanulsága, amit Berlinger kétségkívül hatékony formában fogalmaz meg.

Csakhogy ezért cserébe a hollywoodi filmek hagyományos értékeit, úgymint feszültséget, fordulatokat, izgalmat – mindent – beáldoz. Az Átkozottul veszett… tipikusan olyan film, amely jól hangzik papíron, mert levezethető, miért erre vagy arra a dramaturgiai rugóra jár, a gyakorlatban viszont csúfosan elhasal. Egyrészt azért, mert a perspektívája egyszerűen nem rejt elegendő drámát, a magára maradt, a tárgyalásokat a tévé előtt követő és alkoholizmusba csúszó barátnő leépülése a történet legkevésbé megragadó momentuma. Érezhette ezt a rendező is, ugyanis nem ragaszkodik következetesen a női szemszöghöz, és rendre odavág a börtönben sínylődő, majd a tárgyalásán saját magát védő Bundyra, így pedig a két perspektíva között, a narratív senkiföldjén reked: se a pszichopata elméjének kiismerhetetlen vákuumába nem tekint bele, se a manipulatív szörnyeteg tevékenységének hatását nem érzékelteti igazán megkapóan az áldozatok összeomlásán keresztül.

Másrészt a hírhedt gyilkos lényegi ambivalenciáját sem képes felvillantani, hiszen annak ördögi oldalát nem, csakis a behízelgő, szívélyes személyiségét tárja elénk. Pedig nem kéne ehhez a szenzációs gyilkosságokat részletezni: a valódi Bundynak egy-egy szemvillanásában, arckifejezésének villámgyors átrendeződésében vagy hamisan modoros nevetésében temérdek intő jel rejlett, amit Zac Efron, nyújtson korábbi Disney-s és vígjátéki szerepeihez képest bármennyire rétegzett alakítást, nem tud belecsempészni a figurába. Arról már nem is szólva, hogy az Átkozottul veszett… végül meghamisítja Bundy és barátnője történetét, azt sugallva, hogy ez egy igaz, eltéphetetlen szerelem volt, amivel álságosan romantikus képet fest egy empátiára képtelen pszichopatáról, akivel a valódi barátnője egy jóval ellentmondásosabb és önpusztítóbb, se veled-se nélküled kapcsolatban élt.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Dicséretes, hogy az Átkozottul veszett… nem részletezi szenzációhajhász módon a gyilkosságok felettébb brutális részleteit, de ez sovány vigasz, mert Berlinger filmje fokozatosan eljelentéktelenedik, és azt a benyomást kelti, mintha egy tévés doksikban bevett újrajátszást néznénk. Nem véletlenül: ahogy áttérünk Bundy életének alaposan dokumentált részére – az övé volt Amerika első tévében közvetített tárgyalása –, onnantól a tapasztalt dokumentumfilm-rendező pontról pontra előadatja a hollywoodiasra lúgozott verziónál szinte mindig abszurdabb, vadabb, elképesztőbb történéseket. Amiket Berlinger – eredeti foglalkozásához hűen – egy négyórás dokumentumfilmben, a The Ted Bundy Tapesben is feldolgozott a Netflix számára, amelyben jóval alaposabban vázolja a történetet, és több irányból – a bűnüldözés története, az ellenkultúra hatása és a sorozatgyilkos-fogalom kialakulása felől is – megközelíti a gyilkosságsorozat kontextusát. Igazán exkluzív tartalomként pedig hosszan idézi a Bundyval készült halálsori interjúkat, amelyekből saját következtetéseinket is levonhatjuk Amerika leghírhedtebb sorozatgyilkosának személyiségéről.

Mondani sem kell, melyik filmet ajánljuk megtekintésre.

Szerző: Soós Tamás
Címkék: Mozipremierek 2019