Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HIDEGET, MELEGET

Molnár Ferenc: Riviéra / Orlai Produkció, Belvárosi Színház
2019. máj. 7.
A Riviéra az álmok netovábbja. A Riviéra a földi paradicsom, a gazdagok hona, ahova sosem jut el a szegény boltossegéd és az ő nagy szerelme. Marad az elvágyódás, az elképzelt boldogság, a lúzerrománc és az erkölcsi győzelem. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A Riviéra a ritkán játszott, kevéssé ismert Molnár-darabok közé tartozik. Méltán, hiszen cselekményfűzése, poéntechnikája jócskán elmarad a legendás Molnár-opuszokétól. Ugyanakkor ez a színmű is megcsillantja néha azokat az erényeket, amelyek a szerző legtöbb drámáját jellemzik: a könnyed társalgási nyelvet, az alakok karakteres rajzát, s persze az elmaradhatatlan, olykor igencsak vitriolos humort.
Kovács Patrícia
Kovács Patrícia
A helyszín, mint annyi múlt századelős drámánál, békebeli filmnél: elegáns áruházbelső, ahol is hőseink, Misch úr, az elcsigázott boltossegéd, Lujza kisasszony, az ő csapodárnak hitt szerelme, Casella úr, a snájdig cégtulajdonos-milliomos és a többiek: Elvira kisasszony, az örökké szerelemittas vénlányjelölt, Márton, a tisztes, megfontolt, négygyermekes családapa s Cibulka, a szintén szerelemre áhítozó fiatal leányzó körbe-karikába szeretik, gyűlölik egymást, vagy csak vitatkoznak, néha ugratják is a másikat, ahogy a komédiai szituáció épp megkívánja.
A drámai cselekmény meglehetősen soványka: a harmincas Misch úr hamar féltékenykedni kezd, amint kedvese, az ugyancsak érett harmincas Lujza elújságolja, hogy délután nem más, mint a nagy Casella, a legendás cégbirodalom elnöke, s ekképp ezen áruház tulajdonosa is, meghívta őt vacsorázni, persze hármasban, a fiúval, mármint Mischsel, akivel történetesen tíz éve volt valamilyen afférjuk. A történéssor innét felgyorsul, sebes és nem kevéssé szellemes párbeszédek esnek közöttük. A fiú köti az ebet a karóhoz, hogy a szerelme elárulta, vagy minimum elárulni készül, s az egykori vetélytárs, akivel együtt indultak, s akiből időközben multimilliomos lett Amerikában, s már egy egész cégbirodalmat igazgat, bizonyára már el is csavarta a szegény lány fejét, talán el is ragadja tőle hamarosan, hogy együtt robogjanak másnap a déli tengerekhez; a Riviérára, hova máshova. A lány persze védekezik, hogy ő csak Mischt szereti, de azért elejt egy-két laza, csípős poént. „Ha én elmennék valakivel vacsorázni, te mindjárt azt mondanád, hogy vacsorázni mentem valakivel”, és más efféléket. (Később azt is megjegyzi azért, hogy „szívesebben eszem veled hideget, mint vele meleget”.) Aztán megjelenik maga a nagy Casella is, elegánsan és hódítóan, lehengerlően és ellentmondást nem tűrően, de azért nagyon sármosan, hogy beszámoljon a szupergazdagok lelki kínjairól, a tőzsde hullámzásáról, pénzügyi gondokról, operabálokról, hódításokról, szakításokról. Szerelmi körtáncukat a precízen ábrázolt mellékszereplők rajza ellenpontozza; igencsak lájtosan felvillannak szociális problémák is, a szegények és a mesebeli gazdagok csillagmesszi világa; majd jobb sorsra vágyó hőseink egy alkoholmámorba fúló éjszakán, míg Casella valóban operabálba megy mulatni, eljátsszák maguknak, milyen is lenne, ha ők utaznának a Riviérára, gazdagon, csillogóan és önfeledten. Beöltöznek az áruházi kirakat elegáns ruháiba, s arisztokratának képzelve magukat, a főúri életet vizionálják. Mintha csak lekottázni akarná a színmű a legendás Ady-vers, az Egy ócska konflisban drámai alaphelyzetét: „Királyném kigyúltak a lángok… (Döcög, döcög az ócska konflis / És mi sápadtan reszketünk.)”
Szabó Kimmel Tamás
Szabó Kimmel Tamás
Az 1926-os Riviéra abból a szempontból is érdekes, hogy sok motívumot felvillant más Molnár-színdarabokból, Az üvegcipőből, példának okáért, a cselédlány elvágyódását, az érett férfi rezignációját és így tovább.
Benedek Miklós, az előadás rendezője nagy műgonddal, finom ízléssel és a Molnár-színjátszás csínjának-bínjának beható ismerőjeként vitte színre a darabot színészeivel a Belvárosi Színházban. A színpadkép, s kiváltképp a szereplők jelmezei, hajviselete a hajdani, klasszicizáló Molnár-színjátszást s az egykori békebeli magyar filmek világát idézik. Lujza (Kovács Patrícia) aprómintás ruhája, dúsan ondolált hajkoronája, Casella (Szabó Kimmel Tamás) csokornyakkendős, lakkcipős eleganciája a szépen rajzolt bajusszal, Misch (Schruff Milán) örökké gyűrött, kissé viseltes, mégis kifogástalannak tűnő mellényes öltönye mind ezt tudatosítják. Márton (Kardos Róbert) barna, kifakult hivatalnokköpenye, Elvira (Ullmann Mónika), Cibulka (László Lili) és Balla úr (Vadász Gábor) jelmezei nemkülönben. (Látvány: Dévényi Rita.)
Kardos Róbert és Ullmann Mónika (Forrás: Orlai Produkció
Kardos Róbert és Ullmann Mónika (Forrás: Orlai Produkció
Az elegancia a színészek játékából sem hiányzik: Kovács Patrícia Lujzája egyszerre hódító delnő és támogatásra vágyó leányzó, érzelmileg örökké libikókázó alakján nem véletlenül nem igazodnak ki a férfiak. Ki akar törni a napi szerelmi rutinból, de azért hű is akar maradni kedveséhez, nagyvilági életre vágyik, de örökké józan is marad, a maga módján. Schruff Milán Mischként elcsigázott, meggyötört ifjú, de azért ad magára, mindig fess és öntudatos: helyén van a szíve, s többnyire az esze is. Szabó Kimmel Tamásnak kétségkívül jól áll a karcos, kissé cinikus, de ezért empatikus, nagyvonalúan hódító gáláns férfi figurája. Indulatos és visszafogott is tud lenni, benső bizonytalanságából is elárul néha valamicskét. Kardos Róbert Mártonként egy kissé rigorózus, komótos, minden téren tapasztalt, rezignált férfifigurát hoz színre, Ullmann Mónika Elvirájából nem hiányzik a női rafinéria és rámenősség, László Lili Cibulkája lelkesen hebrencs és nem kevésbé rámenős.
Az előadás szervi hibája tulajdonképpen a színmű sajátosságából, fogyatékosságából fakad: a második felvonás kissé hosszúra nyúlt jelenetsorában hőseink gyakorta kirakati bábukkal kényszerülnek kommunikálni vagy próbálnak interakciókba kerülni. A Riviéra megidézése ugyanis egy tengerpartot imitáló kirakati kollekció éjszakai felépítése, megrendezése közben történik. S e ponton hiába a színészek maximális odaadása, az élettelen fehér bábok szükségképpen némák és mozdulatlanok maradnak. S a játékból pedig villámgyorsan illan el a jótékony feszültség, amely még ott szikrázott az előadás elején; kisebb-nagyobb ritmushibák is pettyezik az előadást.
Kár, mert a kezdeti lendület, s a színészek üdítő játéka és összjátéka pompás mulatságot ígért. Valamivel több humort, szarkasztikus iróniát is elbírt volna az előadás. De ne legyünk telhetetlenek, a Molnár-opusz megszólalt azért valamelyest ezen az estén. Itt és így, ahogy a szerző a Riviérában megírta.
Az előadás a Vaskakas Bábszínház, az Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködésében jött létre.
Az előadás a port.hu oldalon itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek