Mintha egy másik kulcslyukon néznénk be a milliószor bejárt szobába, és rádöbbennénk, hogy az étkezés gondolkodásra és játékra is hívhat, vagy pusztán esztétikai megfontolásból is tálalhatunk szokatlan módon, a magunk örömére. Az evés lehet sokkal több, mint élettani funkció, több, mint kulináris élvezet. 

Egy szép paradicsom, hal vagy egy kupac liszt, sőt az olajfolt is ihletforrás, ha nyitottak vagyunk rá. Hogyan tudjuk a nap mint nap a konyhapultnál és asztalnál töltött pillanatokat teljesebben megélni, hogyan értékesítjük őket? Ebbe az irányba indít el a FoodPlay / GasztroJáték-kiállítás, főként európai alkotók munkáinak segítségével, és arról mesél nekünk, hogyan lényegül át az élelem játékos művészi tornává.

A kiállítás egy része a magasgasztronómia alapanyagait sorakoztatja fel: kaviár, homár, Szent Jakab-kagyló is fellelhető a képkockákon. Igen, ez itt a luxus diadala. A pusztán az olvadásuk formálta fagyitócsák mintázatai miatt megvásárolt és „elherdált” csodás jégkrém(tetemek) itt más célt szolgálnak, nem gyerekszájnak szánták őket. A művészet oltárán végezte a hal és tengeri állatka-cunami (Halas táj, Carl Warner, 2008), akárcsak a kaviártenger és a homártornádó az angol kreatív csapat jóvoltából (Kaviárszökőár, Tenger gyümölcsei tornádó, Aaron Tilley, Gem Fletcher, Iain Graham, Aliki Kirmitsi, 2015). A luxus sohasem etikus, hanem a kiváltságosok kelléktára, ezek a képek azonban éppen a szépségük miatt működnek, inspirálnak mégis.

Egy homárt arany spray-vel csillogóvá varázsló háziasszony kontrollmániás, „tökéletes feleségként” tüsténkedik az ebédlőben, a jól beazonosítható társadalmi réteg hétköznapjait meghatározó kényszernek, a látszat fenntartásának élharcosaként. Ironikus narratíva: a homár túlhaladja önmagát (Ceci n’est pas un homard), ráadásul a többi étel műanyag. A tökéletes tálalásért minden feláldozódik a látszat oltárán a giccstől túlcsorduló képen (Cím nélkül, Francesca Cefis, 2015, Toiletpaper magazin). 

A Toiletpaper magazin egyik borítófotóján sült csirkecombokat mikrofonként szorító izgága riporterek tolakodnak (Toiletpaper magazin no. 11., Maurizio Cattelan, Pierpaolo Ferrari, 2015). A szürreális kép a fogyasztói társadalomról mond kritikát. A fogyasztható, gyors hírek és a fast food párhuzama frappáns: mindkettő a jóléti társadalom összetevője, egyúttal rávilágít a túlfogyasztás, az élelmiszerpazarlás burjánzó jelenségére. 

Bár a legtöbb alkotás tökéletesen ellentmond jövőnk jelmondatának, a Ne pazarolj! tételének, néhány mű foglalkozik a természetvédelemmel: a Műanyag-sorozat (Javi Dardo, Sofia Zasheva, Jose Tirado, 2018) érzékenyen jeleníti meg és ötvözi a mindent elárasztó konyhai szemetet az organikussal: étellel, virággal. Akad kép, amely szürreális illúziót teremt: az eget ropogós cseresznyék díszítik, egy fiatal lány rúzsos ajkai között kukoricafogak virítanak (Cseresznyeég, 2017, Kukoricafog, 2016, Elise Mesner).

Olyan alkotások is  megtekinthetők, amelyeken az élelem csupán kiegészítő, díszítő elemként funkcionál: a csodálatos neon-sorozat vibráló fotói, a Neon receptek – a Londonban élő ciprusi Aliki Kirmitsi munkáit Luke Kirwan fotózta 2015-ben – elsősorban olyan képalkotások, ahol a látványterv esztétikája felülír mindent. Ebben másodlagos a kompozícióban megjelenő organikus anyag (homár, gomba, hal, tök, magok), az összhatás nem az étkezésre asszociáltat.

Több magyar alkotó munkájával is ismerkedhetünk a kiállításon. Milutinovics Pankánál bizony babra megy a játék, a magyar művész üde zöldségképeket komponál. Erdőháti Áron különös fotója (Cím nélkül, 2018, stylist: László Ágnes, étel: Márk Szonja), a combok között két kézben pihentetett tál étel láttán (mely vizuálisan a női méhet és nemi szervet idézi fel) egyszerre asszociálunk a fogantatásra és születésre – az étel itt élet. 

A kiváló, érzékeny szemű fotós, Moró Máté – akit a nemzetközi divatszcéna már felefedezett magának – is jelen van egy képpel a tárlaton. Állandó alkotótársával, a kreatív Filkey Áronnal közös munkája egy ázsiai vendéglő megbízásából készült kampány egyik fotója (Ramenka, 2013). Két kéz, négy pálcika, egy hal – letisztult képvilág, jól működő üzenet. Filkey másik kiállított munkája, a Chewy (2016) egy ciklámen ión oszlopfő tetején elhelyezett tengeri kagylót ábrázol, benne egy megfáradt, használt rágógumival gyöngy gyanánt: a rágó megdicsőülése szintén remek társadalomkritika. A New Yorkban élő Filkey Áron az MTV megrendelésére készített Monday mixer című kisfilmje – mely a tárlaton ugyan nincs jelen, de tökéletesen illeszkedik a FoodPlay tematikához -, itt érhető el. 

Fotók: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Az étkezéskultúra tematikus megjelenése a művészetben gyakorlatilag egyidős a művészettel, tehát az emberiséggel, a barlangrajzok bölényei a legelső fellelhető, azonosított alapanyag-illusztrációk. Herculaneum és Pompeji freskói, mozaikjai az ínyenc rómaiak étkezési szokásairól (is) árulkodnak, a reneszánsz Arcimboldo zöldség- és gyümölcsképei vagy Andy Warhol Campbell’s Soup konzervjei is ebbe a narratívába sorolhatók. A GasztroJáték alkotásai részben a csendéletek aktualizált hagyományát viszik tehát tovább, és a 21. századra szabott jóléti bőséggel tolják ki a klasszikus kereteket. A csendélet-fenomén mai megvalósulásaként tekintünk Barbay Csaba és csapata (Laczkó Mónika, Sinkovics Judit, 2011) Indetails című fotójára, ahol a klasszikus, németalföldi képekről ismert kompozícióban „rejtettek el” két női luxuskiegészítőt. 

A naturalista vonal képviseletében kiemelném a Halarc című fotót (Van Santen & Bolleurs, 2015), amelynek láttán azonnal Lady Gaga húsruhájára asszociálhatunk. Az énekesnő anno Jana Sterbak cseh származású kanadai művész 1987-es húsruhájából ihletődve öltött magára rengeteg marhahúst, és okozott botrányt az MTV Video Music Awards díjátadóján 2010-ben. 

Az evés optimális esetben egyik alapvető napi örömforrásunk: emeljük magaslatokba! – üzeni a tárlat. Az az vagy, amit eszel analógiája mentén szűkíthető a kör: szép vagy, mint az, amit eszel. Játékos, könnyed és mély vagy, mint amit eszel. Ha nincs kéznél a kaviár, krumplipüréből is lehet szökőárt formázni, egy félbevágott főtt tojás is lehet jéghegy. Minden konyhai elem hasznosítható, újragondolható, mert alkotni jó. Mindennapi reggelink, ebédünk, vacsoránk miért is ne lehetne megismételhetetlen, egyszeri, szent?