Jelenet az előadásból

Fiatalabb és tapasztaltabb színészekkel kiegészülve (sőt van, hogy a határ magyar és román oldaláról is érkeznek vendégszínészek hozzájuk) térnek a Tanyaszínház főhadiszállására, hogy ott három-négy hét alatt színpadképessé tegyenek egy előadást.

Széles a műfaji repertoár: gyerek- és ifjúsági darabtól kortárs magyar drámán át zenés produkcióig terjed. Igazi, ekhós traktorral vándorló népszínház ez, az eső és a kánikula meg a színpadépítés romantikájával. Egyik nap itt, másik nap ott játszanak. Erőltetett a menet, elfáradni sincs idő, a színpadi tapasztalat instant és nagy adagban érkezik. Kiállni a falu népe elé, szinte a semmiből színházat csinálni – kemény iskola. Kőszínházon szocializált nézőnek talán nem is érthető, miért sűrítődik kompakt egyfelvonásossá a Hegedűs a háztetőn, de itt tényleg egyetlen pillanatra sem lankadhat a figyelem, mert még valaki fogja magát, és hazamegy a faluszéli open air szálából.

Góli Kornélia dramaturg nehéz feladatot kapott: úgy kellett a musicalt megkurtítania, hogy a rövidülés ne tűnjön fel, ám az előadás ne csupán a dalok esztrádszerű egymásutánjából álljon. Húzás áldozatául esett így például A pletyka és a Madaram, kevés lehetőség jutott a Jentét nagy kedvvel játszó Raffai Ágnesnek, és bár nem láttuk teljességében a varrógép és a gyermek fölötti nagy örömködést, kinőtt nadrágjában Mészáros Gábor félénk, két méter tiszta boldogság Mótelje felelős ifjú férfivá érik. A gondos munkának köszönhető, hogy a beavatkozás ellenére is feszes maradt az ív. 

A trupp július 22-én pakolt fel, és augusztus 14-ig, vagyis 24 nap alatt 23 előadást teljesített a  Stein–Bock–Harnick-klasszikusból, s ez a mennyiség tapasztalt énekeseknek is feladná a leckét, nemhogy a ki-tudja-milyen-akusztikai-körülményekkel találkozó, (érthető módon) nem technikás fiataloknak. Puskás Zoltán rendező ezért a kórusokat playbackről játszatja be – és ezzel nem is lenne baj, ha a huszadik születésnapjukon nem sokkal túl levő fiúk nem öblös negyvenesek hangjára tátognának. Amikor néhány kettősnél mód van arra, hogy saját hangjukon énekeljenek, meggyőződhetünk, hogy van muníció, s szerencsésebb lett volna saját felvételt használni. Ízlés kérdése, de számomra a zenei alap édeskésnek hallatszott, bár szerencsére ellensúlyozta azt a karcos-őszinte (nem, nem hamis!) éneklés.

Gombos Dániel minden rakoncátlan fürtjével lázadó, a fanatikus profétizmustól szerencsére megszabadított, ám csillogó tekintetű Percsik, Crnkovity Gabriella (Cejtel) és Kokrehel Júlia (Hódel) ha nem is emancipált, de mindenképpen önálló döntéshozatalra vállalkozó, rendkívül bájos lányok. A fiatalabb lányokra, a rabbira és fiára kevesebb hangsúly esik, Lázár Wolf személyében Huszta Dániel viszont megkapja a maga tekintélyét egy jól kitömött pocak formájában. És milyen jól áll Husztának, hogy végre nem fiú és hódító ifjú szerepeiben láthatjuk, mert a maszk mögött kedvére mókázhat.

A teljesítmények közül kiemelkedett az elsőéves akadémista, a Goldét játszó Földi Lilláé. Az anyaszerepben azonban nem kelthetett illúziót, mert inkább nézhető Tevje (Vukoszavljev Iván) hatodik lányának, mint irányítani akaró nejének. De nincs is ezzel baj. Ugyanúgy nincs, mint Vukoszavljev jutalomjátéknak is beillő alakításával: Tevjéje bölcs, rafinált, életszerető, aki a maga és mások mindennapjaiért és a túléléséért becsülettel és hatalmas szívvel húzza zörgő kocsiját. Igazi a súlya, semmi maché nincs benne. A tej az tej, a sajt az sajt: lényegére csupaszított térben édes és kemény a valóság. És nincs annál gyomorszorítóbb, mint ha fiatal gyökereket tépnek ki.

Vukoszavljev Iván. Fotó: Szkárossy Zsuzsa

A rendező jó érzékkel vezényli le az előadást, egy pillanatig nem engedi, hogy melodrámába fulladjon a darab. Nem különösebben bonyolult, mégis látványos, a fiatalság frissességétől és erejétől duzzadó táncokat rendelt koreográfusától, Lavro Gyenes Ildikótól, saját rajzfüzetében pedig papírra vetette a kétszintű dobogót és az azon álló, mérgespiros fénnyel megvilágítottan „leégő” nádház sziluettjét. Néhány székkel megteremti a belső helyszíneket, a játékteret nagy fehér vászonnal beterítve pedig kész az ünnepi asztal. Szegény színház? Külsőségeiben (vállaltan) körülbelül annyira, mint az Anatevkát elhagyók. De a Millenáris steril terében sem titoktalan vagy gondolattalan.