Csehov: Három lány / Weöres Sándor Színház
2019.04.28.

Van mit nézni a színpadon, addig is, míg elkezdődik a Három lány című Három nővér-átirat Szombathelyen. Például a tévében a klasszikus – bár mostanában kevesebbszer látható, ezért sokak számára már ismeretlen – Három nővér-paródiát, tudják: Márkus László, Haumann Péter, Körmendi János. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Abba persze bele se merek gondolni, hogy tán szép számmal ülnek a nézőtéren olyanok, akik nemcsak a paródiát nem látták, de a színészeket – Márkust és Körmendit – sem ismerik. Nézelődöm tovább: az apa képe ott lóg legfölül, van zongora, hatvanas éveket idéző „nehézkanapé”, a hátsó emelt részen (színpad a színpadon?) az obligát hosszú asztal, biliárdasztal. Az oldalsó kazettás díszletfalak táblák, rajtuk krétával emblematikusnak tűnő vagy annak szánt mondatok, az átdolgozó-újrafordító Hamvai Kornél tollából. És sok ajtó.

Réthly Attila remek Ványa bácsit – Ványa bát – rendezett ugyanitt nemrégiben; vélhetően ez, vagy ez is indította egy újabb Csehovra. Meg tán az, hogy a női szerepeket elég jól ki lehetett osztani – és ez is fontos szempont.

Hartai Petra
Hartai Petra

Mai, pontosabban mára vetülő rendezői értelmezés lebeg a levegőben – Csehov darabja erre igen alkalmas, mondhatnánk, készségesen adja magát ilyesmire. A három lány bármikor elmehetne Moszkvába – mint tudjuk, ennek semmilyen, objektívnek mondható akadálya nincsen -, de nem megy; a döntés- és mozgásképtelenség pedig mára sem veszített erejéből.

Csakhogy a darab sem. Réthly és Hamvai két kézzel, bőven pakolják az ötleteket a darabba, a színészek pedig készségesen el- és kijátsszák mindet; nem érdemes sajnálni a sok expresszív effekt mögött elhalványuló csehovi „finomságot”, annál inkább az egyes figurákon és egyes jeleneteken esett torzulást vagy veszteséget.

Mert amikor az előadás elején Irina a munkáról hablatyol, egyenes, áttétel nélküli karikatúrába fordítva a szónoklatot, akkor még csak a karakteren esik csöppnyi veszteség, amennyiben látjuk, hogy ő sem hiszi egyetlen szavát sem. Olga első megszólalásának töredékes nyelvezetét még igyekszünk valamire vélni, de a szereplők nevének mesterkélt elkülönbözésének megfejtésébe alighanem beletörik a nézői bicska. Miért lesz jobb a Natasánál a Natása? Olgánál az Ólga? Irinánál az Irína? Csak mert más, mint amit megszoktunk? De kell-e a nézői figyelmet elterelni a darabról? És nem mellesleg az előadásról?

Hát a jó ötletekről? Mert ilyen például, amikor Csebutikin hófehér bundát és hozzávaló szőrmesapkát ajándékot Irinának a névnapjára az obligát szamovár helyett; és ilyen az is, hogy mégiscsak megérkeznek valamiféle álarcosok.

Bajomi Nagy György
Bajomi Nagy György

A John Lennon-féle Womant én bármikor szívesen hallgatom – felőlem megszólalhat egy Hamletben is -, a Raszputyin-Russian Queent már kicsit könnyű poénnak gondolom, kivált egy Csehovban, még ha mulatozás közben szólal meg, akkor is.

Tetszik, hogy az obligát búgócsiga-jelenet odébbköltözött: nem a névnap alkalmával pörög, hanem jóval később, a második felvonás legvégén, és szerintem ekkor már sokkal több és mélyebb reménytelenséget áraszt. Kivált, hogy előtte Szoljonij vallomását Irinának hangszóró, füst, téblábolás és zavartság teszi a szokásosnál is fenyegetőbbé.

A harmadik – tűzvészes – felvonásban kamarajelenetek sorjáznak; ezekbe is rengeteg ötlet, geg és poén szorul, jobbak és rosszabbak. Ekkor már „takarásban” a darab, mert nem a reménytelenség eluralkodásán töprengünk, hanem például azon, hogy miért csókolózik össze Olga és Natasa, amikor eléggé nem állhatják egymást, ráadásul épp összecsattantak Natasa viselkedése miatt; vagy azon, hogy milyen jól „mutat” az Egy férfi és egy nő zenéje Csebutikin részeg garázdálkodása alatt, amikoris szerelmére, a lányok anyjára emlékezve tör-zúz. Aztán Mása vallomását a két testvére fapofával hallgatja, Olga egyenesen az ágy alá bújik (ijedtében vajon?), aztán összevissza locsolják egymást, és szól a „send me someone to love”...

A negyedik felvonás amúgy is, a darabban is kóda: minden lezárult, már csak el kell varrni a szálakat. És lebontani a színpadot: ez zajlik, a „hashtag Moszkva” árnyékában. A jelmez is mai, „civiles”, farmer, dzseki, miegymás. Van valami búcsúbirkózás, piros fény, némi zűrzavar; szól az obligát katonazene, és van egy olyan érzésem, hogy a lányok mégiscsak eljutnak Moszkvába, ahol kurvának szegődnek.

Nem volt bajom a színészekkel, velük tényleg nem: Nagy Cili, Alberti Zsófi, Hartai Petra, Gonda Kata, Bajomi Nagy György, Szerémi Zoltán, Orosz Róbert, Szabó Tibor, Antal D. Csaba, Horváth Ákos, Jámbor Nándor, Matusek Attila, Kenderes Csaba, Avass Attila.

 
Azt hiszem, a Ványabá megérdemelt sikere és az ötlet-túltengés agyonnyomta A három nővért és a Három lányt is...
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 
Szerző: Csáki Judit