A Pannon Filharmonikusok koncertje
2019.04.17.

„Zeneköltők társasága” címmel rendezett hangversenyt az idei Költészet Napján a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Magyarnak minősülő zeneszerzők: Liszt, Bartók és Kodály művei előtt magyarországi születésű költők, Nikolaus Lenau, József Attila és Weöres Sándor zenéhez passzoló verseit szavalta Epres Attila és az ifjú László Rebeka. A következőkben azonban csupán a zenei résszel fogunk foglalkozni, amelynek programjában, sőt súlypontjában egy sajátos ősbemutató szerepelt. A koncerten Hámori Máté vezényelte a Pannon Filharmonikusokat, a bemutató szólistája Szűcs Máté brácsaművész volt.

Hámori Máté
Hámori Máté
A hangverseny első felét – elsősorban műsorválasztási és nem előadói okokból – némileg szürkének éreztem. Liszt Két epizód Lenau Faustjából című művének zenekari változata persze lehetővé tette, hogy valóságosan összefüggő vers és zene hangozzék fel, viszont az „Éji menet” érzésem szerint születésénél fogva dagályos és némileg unalmas, az 1. „Mefisztó-keringő” pedig annyival hatásosabb zongoradarabként, mint szimfonikus tételként, hogy már csak ezért sem szerezhetett maradéktalan élményt. Pedig a zenekaron és Hámori Mátén nem múlott semmi. A zenekar kiérlelt hangzása – különösen a magvas csellószólam –, s a főleg a Mefisztó-keringőben imponáló precizitás, illetve Hámori megszokott módon koncentrált és figyelmes vezénylése már itt érvényesült.

Kodály Nyári este című fiatalkori darabja keletkezése után három évtizeddel kiérdemelte Toscanini figyelmét, és ez a szerzőt egy revideált változat megírására késztette. Nos, ez a darab sem ér fel Kodály legjobb zenekari műveinek színvonalával és változatosságával, viszont kétségtelenül van benne valamifajta elbűvölő líraiság, ami olyan szerethető az ifjú Kodályban. Ez a darab tehát zavartalan örömet szerzett szép angolkürt-szólóival, és a legtöbb előadásból hiányzó üdeségével, mezei illataival.

A bevezetőben jelzett bemutató nem volt más, mint Bartók kis eufemizmussal befejezetlennek nevezett Brácsaversenyének rekonstrukciója, amely elsősorban Rakos Miklós mint „átdolgozó” nevéhez fűződik, hangszerelése pedig Kecskés D. Balázs munkája. Eufemizmust azért emlegetek, mert egy műnek azért illik, hogy egy meghatározó része beköltözhetően elkészüljön ahhoz, hogy „befejezetlennek” nevezhessük; befejezetlen például a Bouvard és Pécuchet vagy Mozart Requiemje vagy a Turandot. A Brácsaverseny, Rakos minden ellenkező híresztelése ellenére, sajnos nem éri el ezt a készültségi szintet. Az „átdolgozó” szót pedig, amelyet az Uzsaly Bence által jegyzett, de nyilván Rakos álláspontját tükröző ismertető használ, azért tettem idézőjelbe, mert átdolgozni ugyebár azt lehet, ami valahogy már elkészült, valaki már kidolgozta. Mintha ez a szóhasználat is azt óhajtaná sugallni, hogy a mű tulajdonképpen létrejött – no de ha így van, miért akarja Rakos átdolgozni?

Szűcs Máté
Szűcs Máté
Mindez talán kötekedésnek tetszhet, de az ismertető szerint a Fibonacci-számok „alapján” (most nem magyarázkodom) elvégzett rekonstrukció indoklása több súlyos sebből vérzik. Attól kezdve, hogy Uzsaly hangján Rakos kijelenti, hogy a Bartóktól származó vázlatok egy végigírt művet alkotnak, azon keresztül, hogy „az egyes témák elhelyezkedése a Fibonacci-számsort követi”, egészen addig, hogy az átdolgozó minden bokorban Fibonacci-számokat vél felfedezni (persze, mert ő rakta úgy össze Bartók feljegyzéseit, hogy azok jöjjenek ki), igazolni meg sem próbált spekulációk, valóságos hittételek sorát tálalja tényként az ismertető szövege. Talán nem értesültek arról, hogy a Bartóknál mindent az aranymetszés arányából, illetve Fibonacci-számokkal magyarázó megközelítés ma már kevéssé elfogadott – és kissé ódivatú – dolog a szeriőz Bartók-kutatásban. (Nem tagadom, nekem az a bűvészmutatvány tetszett a legjobban, hogy egy hétütemes téma úgy függ össze a Fibonacci-számokkal, hogy az annyi, mint 2 X 3 plusz 1 ütem – a 3, ugye, Fibonacci-szám –, meg egy ütem nyugvópont; hát, hacsak úgy nem…)

Ezzel szemben az előadásra megint nem lehetett panasz. Különösen a másik kettőnél lényegesen jobb forráshelyzetű nyitótételben tudtuk zavartalanul élvezni Szűcs Máté játékának sugárzó zeneiségét, remekbe szabott, éneklő dallamíveit és bársonyos, mégis férfias és erőteljes hangját. Az élményt a ráadásként előadott Bach-Sarabande tovább gazdagította, már csak azáltal is, hogy gyönyörű hangja az ismert tételt új öltözetben mutatta be.

Mindezek után a zárószám, Liszt Tasso című szimfonikus költeménye bizonyult a koncert minden zavaró körülménytől mentes tetőpontjának. Liszt egyik legsikerültebb szimfonikus műve a legjobb kezekbe került: Hámori példás fegyelmezettséggel párosuló szenvedélyessége és intenzitása hallatlanul erős és szuggesztív gesztusok, remekül felépített tetőpontok sorát hívta elő a zenekarból; annak pedig alkalma nyílott olyan erényeinek megmutatására, mint a hegedűk recitativóinak expresszivitása, a rezek hasítóan tiszta akkordjai vagy az egész hangzás torzításmentességének, kidolgozottságának megőrzése maximális hangerő esetén is. A lelkes fogadtatás teljesen megérdemelt volt.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Kodály Központ, Pécs,  Időpont:  2019. április 11.