Jordi Savall üzenete egyértelmű. Különbözőségeinkben, különbségeinkben is közös a zenei kincsünk, közös a zenélés öröme iránti vágyunk, és ha végigtekintünk Szíriától Itálián át a spanyolországi szefárdok zenéjéig, ugyanazt találjuk, még ha a dallamkincs, a harmónia más is. A végletes emberi érzelmek zenei kifejezéseit.

 

A Budapesti Tavaszi Fesztivál április 5-i hangversenyén az Hespèrion XXI és művészeti vezetőjük, Jordi Savall lépett fel a Zeneakadémián. Koncertjük címe: Kelet—Nyugat: A lelkek párbeszéde. S ahelyett, hogy rögtön az est programja felől értelmezném a címet, azt hadd vetítsem rá inkább az Hespèrion közös zenélésére.

 

Jordi Savall

Jordi Savall most hetvenhét éves, még mindig rengeteget koncertezik együtteseivel, és habár ezen a koncerten nem vállalt virtuóz szólófutamokat sem fidulán, sem lyrán, keze nyoma az együttes szinte minden egyes hangján érződött. Ez nem csak jót jelent. Jordi Savall nem tud hibázni, viszont úgy tűnik, a zenészei sem engedhetnek meg maguknak nagyobb szabadságot. Úgy éreztem, hogy kétrészes koncertjük másról sem szólt, mint a perfekcionizmus nyomasztó elvárása alóli kitörésről. Habár „a lelkek párbeszédét” foglalja magába a cím, a dialógus még azokban a számokban sem mindig jött össze, ahol épp arról szólt a dal. Miközben a görög Katerina Papadopoulou énekesnő varázslatos feminin energiával töltötte meg a teret (és a barna, mediterrán hölgyről kinek ne jutott volna eszébe Montserrat Figueras), az izraeli Lior Elmaleh azzal okozott kényelmetlen pillanatokat, hogy láthatóan nem tudta és kottából olvasta, mit kell énekelnie. De most nem erre gondolok. Jordi Savall gondoskodó nagypapa a zenészei mellett, akik viszont szeretnének már szabadabban játszani, a nagypapai felügyelet nélkül, hiszen vannak annyira jók.

 

A kísérőfüzet egyik mondata ragadja meg a figyelmem, Savalltól származik az idézet: „Az autenticitás része, hogy az ember korlátozza magát.” Ez persze arra vonatkozik, hogy mivel nem tudhatjuk, hogyan szólt a kor zenéje, a korhű előadásmód is végsősoron találgatás. Nem tudjuk, hogyan szólt a 13. századi zsidó, moldvai vagy szír zene, sem azt, hogyan szólalt meg egy kurd népdal. Hogy milyen lelkülettel ültek le a 14. századi Damaszkusz zenészei, s egyáltalán kiknek és milyen célból játszottak. És ha hozzávesszük, hogy Savallék előadása mindezt egybe kívánja olvasztani, még annyira sem nevezhetjük a hangot autentikusnak, hanem inkább a közös nevezőnek.

 

Persze pont az teszi többé az Hespèrion együttest az unalmasabban játszó kollégáknál, hogy Savall működésében rendszeresen a tudós fölé kerekedik az előadó. A hűségnél fontosabb a hatás. Úgy vélem, ez nem csalás: ha már nem tudjuk, milyennek kéne lennünk a korhűséghez, legyünk izgalmasak. De hogy kifelé mégis a tudóst kell közvetíteni, annak az az ára, hogy a felszabadult örömöt olykor le kell nyesni az előadásból.

 

Katerina Papadopoulou

Szerencsére a hangversenyt így is átragyogta, hogy milyen kiváló muzsikusok ülnek a színpadon. Moslem Rahal a ney nevű szír sípos hangszeren játszva a nézőtérről sétált fel a színpadra, Driss El Maloumi úd nevű arab lantja gyakran irányító szerepbe lépett elő. A török Hakan Güngör kánun nevű pengetős hangszere a mi fülünk számára sokszor a cimbalmot idézte – érdekes volt hallani például moldvai dallamokban, amikor a melódiában cigány elemeket véltünk felfedezni. Dimitri Psonis kemény hangú mór gitárja, a santur szürke eminenciás volt a zenekarban. Waed Bouhassoun egyaránt játszott arab lanton és énekelt is, az ütőhangszeres Pedro Estevan, Savall egyik legrégebbi zenésztársa sem hiányzott.

 

Érdekes élmény volt, amikor a ráadásra – amely egy szefárd dal volt – összejött az az örömzenélés, amire az egész koncerten áhítoztam. És az is, hogy Savallék előadását milyen hangos üdvrivalgás fogadta. Éppen hat éve hallottam az Hespèriont utoljára, s akkor is ugyanaz az érzésem volt, mint most. Hogy de jó lenne őket olyankor hallani, amikor csak maguknak zenélnek! Nem a közönségnek, nem a zenetudósoknak, és nem is képzelik a színpadra sem a zenetudomány, sem a történelem oltárát. Jordi Savall világszemléletet alkot néhány folklór dallamból, pacifista filozófiát több évszázad kószán fennmaradt zenei kincseiből. Üdvözlet az egyformaság korából! Nekünk erre szükségünk van.