Második ősbemutatóját jegyzi ebben az évadban a szegedi színház – nem mintha ez manapság túl nagy horderővel bírna, ám valljuk be, kortárs orosz szerzők darabjai nem debütálnak gyakran hazai színpadokon. Szegeden most Alekszandr Molcsanov A gyilkos című művét vitték színre a Kisszínházban, ami valójában csak „félig” ősbemutató: a Bárka Színházban négy évvel ezelőtt műsorra tűzték a művet, a produkció el is készült, ám a bemutatóra a színház anyagi ellehetetlenülése miatt már nem kerülhetett sor. Egy gyorskeresés nyomán egyébként könnyen kideríthető, hogy a szóban forgó darabot nyugati színházakban is elővették az elmúlt években, az persze már más kérdés, hogy a művet övező nagy sikerről (ahogy azt a szegedi bemutató színlapja állítja) már nem találtam meggyőző visszaigazolást. 

Ha össze akarjuk foglalni A gyilkos történetét, akkor azt a következőképpen tehetnénk meg: adott egy tizenhat éves főiskolás fiú, Andrej (Medveczky Balázs), aki a kollégiumban tekintélyes, 12 ezer rubeles kártyaadósságot halmoz fel, pechjére a kollégium alfahímjének, Szjékának (Bánvölgyi Tamás) kárára. Szjéka ezért kiadja az ukázt: Andrej vagy visszafizeti a pénzt, vagy meg kell ölnie egy másik neki tartozó adóst. Szjéka a biztonság kedvéért kölcsönadja (!) barátnőjét, Akszánát (Ágoston Katalin), akivel Andrej el is utazik, első ízben szüleihez, s megpróbál anyjától pénzt kérni. Ez azonban nem megy könnyen, így az otthoni tartózkodás alatt Andrej meglehetősen sokat szorong, bölcselkedik, eközben meg is tetszik neki Akszána, egy sikertelen szerelmi légyottnál és közös fürdőzésnél tovább azonban nem jutnak (a lány egyébként is Szjékáról ábrándozik). Kettejük személyiségbeli különbsége igen tézisszerű, Andrej ugyanis sokat beszél, a lány viszont cselekszik, eléri, hogy Andrej anyja mégis adjon nekik tizenkétezer rubelt. Akszána ezt persze cseles módon elhallgatja a fiú elől, aki így egyre erősebben szorong, már egy kést is vesz, s azon gondolkodik, hogy vajon hogyan kell ölni. A megfelelő pillanatban azonban megtudja, hogy a pénz megvan, megkönnyebbül, így visszaindulnak a kollégiumba, ahol megtudják, hogy Szjéka nemrég kiugrott az ablakon és meghalt. Így még a pénz is megmarad, Andrej még inkább megkönnyebbül, majd mindennek eredményeként homlokára csapva hirtelen megvilágosodik, hogy ő valójában halálosan szerelmes a végig mellette lévő Akszánába. A lány, annak ellenére, hogy a játékidő kilencven százaléka alatt egy szerencsétlennek tartotta a fiút, kiderül, hogy szintén nem közömbös iránta. Így dupla happy enddel végződve össze is jönnek és még 12 ezer rubeljük is van. 

Azért bocsátkoztam rendhagyó módon a történet ismertetésébe, mert talán kiviláglik ebből is, hogy az irodalmi alapanyag nem túl veretes. Az előadás alatt ezért fel is merült bennem többször a kérdés, hogy milyen érvek szólhattak Molcsanov művének színrevitele mellett, ugyanis a darab csehovi utánérzésének, vagy a történet groteszk kifutásának dacára az alapszöveg meglehetősen sekélyesnek hat. Még ha az is volt a cél, hogy az ifjúság problémái is nagyobb súllyal jelenjenek meg a színpadon, A gyilkos nem kínál fel valódi azonosulási lehetőségeket. A főszereplő, Andrej karaktere ugyanis nem kellően árnyalt, miközben a történet valójában rá épül: a valódi párbeszédhelyzeteket mellőző előadásban (a színészek leginkább a nézőteret figyelve beszélnek) főleg Andrej belső lelki folyamataiba nyerünk bepillantást. A darab középpontjában álló súlyos etikai dilemma (Andrej öljön-e vagy sem) ellenére azonban a fiú bölcselkedései nemhogy nem eredetiek, de naivsága és tétnélküli csapongása miatt még unalmas hatást is keltenek. Vidovszky György rendezése ezen pedig alig alakít, azazhogy nem társít semmilyen aktuális, mai kontextust a kamaszfiút foglalkoztató dilemmához. Az előadás ennek következtében üresjáratokkal telítődik, amit a rendezés jól ismert technikai ötlethalmozással kíván kitölteni. Ilyen a videózás és az élőzene, funkciója mindkettőnek a rendezői koncepciótlanság elfedése. Andrej rendre a videokamerának intézi eszmefuttatásait, a kivetítőre emellé még olyan címszavak is felkerülnek (jó nagy betűkkel), mint „Isten”, „Gondviselés”, „Pokol”, „Mennyország”: ezekhez kapcsolódva beszél Andrej az őt foglalkoztató kérdésekről. Az egyik például így hangzott: „ha olyan fejlett a tudomány, miért nem derítette ki azóta, hogy létezik-e mennyország?” Nagy nóvumokra tehát nem kell számítani, a zavaró azonban az, hogy Andrej egész egyszerűen általánosságokat puffogtat a kilencven perces játékidő egésze alatt. A legvaskosabb közhelyeket főként a végére tartogatta az előadás: mikor kiderül, hogy Andrejnek mégsem kell ölnie, a fiú konstatálja, hogy valóban nem lett gyilkos, de fejben mégis az, hiszen majdnem megtette („Isten pedig nem balek” [!]). Ez a lapos didakszis az irodalomórák legrosszabb hazai hagyományát juttatta eszembe, már-már kirajzolódott előttem a nagy orosz író cigarettafüsttel bevont sziluettje, aki feltartott ujjal jelzi, ha valami nagyon komoly életbölcsesség következik, valami olyan, amit jól át kell éreznünk – ez az álkomolykodás vonult végig a teljes előadáson, s alig volt olyan pillanat, amikor a rendezés minimálisan elemelkedett volna ettől a stílusregisztertől. 

A didaktikus, mesélő szerkezet és a belső lelki folyamatok kommentelése a színészi játékot – akaratlanul is – bekorlátozta: a Vígszínháztól Szegedre szerződött Medveczky Balázs Andrejként inkább tűnt egy túlbuzgóan naiv napközis tanárnak, mint tizenhat éves srácnak. Ez főleg azokban a jelenetekben érződött ki, amikor a nézők felé beszélt, netán (hatásvadászattól nem mentesen) még véleményüket kikérve meg is szólította az első sorokban ülőket. Medveczky a karakter nyughatatlan szorongását inkább hirtelen mozgásokkal, túlrajzolt és harsány mimikával próbálta érzékeltetni, ennek következtében nem váltak hihetővé belső konfliktusai. Ágoston Katalin Akszánaként jobban megtalálta a szerepéhez szükséges kulcsokat, vagány, copfos kislányként kifejezetten ironikus helyzeteket is képes volt megteremteni. Bánvölgyi Tamás Szjékaként tipikus kolesz-vezérbika, Andrej apjaként pedig az orosz vidék kommunikálni képtelen, marcona férfiembere, amit Bánvölgyi a kicsi szerep ellenére képes volt üdítő humorral fűszerezni (hihetőbb is benne, mint Szjékaként). Újfent megjegyzem: a darab Andrej számára kínálta a legtöbb szereplési lehetőséget (direkt nem alakítást említek), így Borsos Beáta Anyaként alig tudta megmutatni magát, dramaturgiailag pedig szinte csak annyi funkciója volt, hogy végül ő adta a pénzt. 

Ami a díszletet illeti: a műfaji kérdésekben döntésképtelennek mutatkozó rendezés mintha a díszletben is megnyilvánulna. Horgas Péter munkájának sarokpontja egy hatalmas, a színpad jelentékeny részét kitöltő busz, amely szétnyitva Andrej szüleinek otthonává változik. Ez az elképzelt orosz atmoszféra még inkább eloldja a történet folyását a környezetünktől, s inkább sugallja azt, hogy ehhez a történethez vajmi kevés közünk van. A színpadkép így leginkább a bulvárelőadások giccsbehajló látványvilágát juttatta eszembe, amelyekben mindig jó ötletnek tűnik a nézői érdeklődést egy grandiozitásában hatásos díszletelemmel fenntartani. Egy busztól még az előadás nem lesz színpadi road movie (legalábbis a színlap ezt hirdeti, bármit is jelentsen), másfelől az utazás toposzának nincs valódi jelentése. A mű dramaturgiai hiányosságai így abban is megnyilvánulnak, hogy a feldobott nagy témák (pénztelenség, idősebbeknek való kiszolgáltatottság, férfi-nő kapcsolat, első szexuális élmény) kibontatlanok maradnak, s nem csapódnak le a főszereplő jellemfejlődésén. Gyanítom azonban, hogy Molcsanov darabja inkább a céltalanság groteszk hagyományát viseli magán, a rendezés azonban mintha célelvűnek akarná beállítani Andrej történetét. Ám itt korántsem egy klasszikus jellemfejlődési ívet látunk.  

Mindezek alapján nem tudom, hogy A gyilkosnak ki a potenciális célközönsége, a rendezés kuszasága alapján úgy tűnik, hogy az alkotók éppen ezt a kérdést hagyták megválaszolatlanul. Ami önmagában nem lenne gond, a szegedi színház új vezetésének útkeresésében viszont fontos lenne, ha a legalább látszódnának az óvatos művészi kísérletezés körvonalai.  

 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.