Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A GAGYI KÉNKÖVES POKLA

Hellboy
2019. ápr. 7.
Amikor arra gondolunk, hogy mit nem szeretnénk látni egy franchise újraindításakor, minden bizonnyal valami olyan katasztrófa jelenik meg rémálmainkban, mint amilyen Mike Mignola képregényfigurájának visszatérése. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

A Pokolfajzat persze van olyan extravagáns szerzet, hogy nem szeretheti mindenki. Kinézetre is eléggé bizarr, de hát mit csináljon szegény: a pokolban született, s csak egy különleges ember odaadásának köszönheti, hogy végül a jók között kötött ki: pontosabban paranormális gaztevőkre vadászik, s közben vicces egysorosok jönnek ki a száján. Szükség is lenne a poénjaira, mert hát esetenként még nála is szörnyűbb arcokkal találkozik, s véletlenül sem stresszmentes a munkája.

Szürreális, explicit horrorvilág ez, de ugye egyszer (kétszer) már találtak rajta mozifilmes fogást: Guillermo del Toro 2004-ben és 2008-ban készített egy-egy mozgóképet Hellboy kalandjairól, s amellett, hogy a geek mexikói értette is Mike Mignola világát, a megfelelő főszereplőt is megtalálta hozzá.

Ha azok a filmek (legfőképpen a Magyarországon is forgatott második rész) nem is voltak szélsőségesen emlékezetesek, de lehetett bennük rokonszenves dolgokat találni, s del Toro jó érzékkel formálta fogyaszthatóvá az univerzum undorítóbb külső(és belső)ségeit: egészségesen gyúrta össze az akciót és a misztikumot a sötét börleszkkel. 

Aztán most meg itt van nekünk ez a reboot, amiben tényleg minden új: a címszereplő, a rendező, s azt, hogy újrakezdésről beszélünk, mi sem bizonyítja jobban, hogy nincs alcím. Bárcsak lenne, mert akkor legalább könnyebb lenne besorolni valahova ezt a hihetetlenül fárasztó, olcsó, s tegyük hozzá gyorsan: teljesen felesleges kudarcot.

A történet, ahogy az lenni szokott az ilyen rebootokban, egyszerre építene arra, hogy valamennyire ismerjük a főhőst, s szeretné bebizonyítani, hogy másképp gondolkodik róla. Ez a másképp persze egyfajta stíluskeresésben nyilvánul meg: Neil Marshall (A barlang, A kilencedik légió) mintha abban látná a megoldás kulcsát, hogy del Toro ügyesen adagolt és kikevert horroresztétikumába szöges bakanccsal beletrappol, félrelöki az ízlést, s azt mondja, na húzás innen, majd én megmutatom, hogyan kell ezt kőkeményen, bevállalósan csinálni!

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Szerinte úgy kell, hogy totálisan feleslegesen túlpörgeti az undorító effekteket, a végtagaprítást és a belekben turkálást: nála a vér nem fröccsen, hanem széles folyóként hömpölyög – térdig, olykor nyakig gázolunk a trutyiban. Mert a Hellboy egy igen erőszakos történet, ha eddig ezt még nem sejtettük volna, hát most jól beleverik a fejünkbe. Mert ugye azt Marshall szerint nem lehet „óvatoskodva” elmesélni, hogy egy boszorkánynak össze kell szednie szanaszét darabolt testét, meg azt se, hogy ő pont a Pokolfajzatot szemelte ki világuralmi terveinek megvalósításához – azt a Pokolfajzatot, aki egyébként sincs tisztában azzal, hogy valójában milyen pusztításra lenne képes, ha erejét a gonosz szolgálatába állítaná.

Oké, legyen ez egy 18-as karikás horror-akciófilm, hát nem lenne ezzel különösebb probléma, csak az a helyzet, hogy a Hellboy minden fronton bántó film, és nem úgy, ahogy kellene. Humora nem működik, pontosabban telis-tele van olyan általános iskolás viccekkel, amelyek már az óvodában sem érték volna el a kívánt hatást. A speciális effektek meg egészen elszomorítóan bénák: a CGI ilyen fokú igénytelensége egy 2019-es látványfilm esetében tökéletesen megengedhetetlen – ráadásul mindezt olyan önbizalommal és szorgalommal tolja a film, hogy néha már a nézők érezhetik magukat hülyének, hogy nem értékelik ezt a mérhetetlen felszabadultságot. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Pedig hát a Hellboy egyszerűen csak egy irtózatosan pocsék képregényadaptáció, amely összetéveszti a bátorságot a furkósággal, és szegény színészeit olyan kabaréjelenetekbe hajszolja, ahol tényleg nagyon nehéz lehetett valamiféle értékelhető teljesítményt felmutatni. Még David Harbour jár a legjobban, hisz ugyan nem érzi annyira a címszerepet, mint annak idején Perlman, viszont elbújhat a súlyos maszk mögött. De ez nem adatik meg Milla Jovovichnak vagy Ian McShane-nek, akik bizony mintha valami olyasmivel hitegetnék magukat játék közben, hogy nyugi, nyugi, végül úgyse lesz ez multiplexekben bemutatva, megyünk DVD-re és a VoD-ra, vagy megvesz minket a Netflix, elbújhatunk az otthoni képernyőn, a pénzt meg elköltjük.

De sajnos nem jött be a számításuk, így aztán kénytelenek ott szenvedni a sokat tapasztalt nagyvásznon, s úgy csinálni, mintha nagyon is vagány, szemtelen produkcióhoz adták volna a nevüket és az arcukat. Meg mindenüket, amit bele kell rakni egy filmbe. A Hellboy mindenféle túlzás nélkül az egyik legrosszabb képregényfilm, ami valaha mozikba került – nem csak rossz, hanem bizony sokszor dühítő is. Pláne úgy, hogy valóban semmi sem indokolta, hogy elkészüljön. 

A Pokolfajzat sajnos már most csinálhatja a helyet otthon az Arany Málnáknak.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek