Amikor arra gondolunk, hogy mit nem szeretnénk látni egy franchise újraindításakor, minden bizonnyal valami olyan katasztrófa jelenik meg rémálmainkban, mint amilyen Mike Mignola képregényfigurájának visszatérése. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.
A Pokolfajzat persze van olyan extravagáns szerzet, hogy nem szeretheti mindenki. Kinézetre is eléggé bizarr, de hát mit csináljon szegény: a pokolban született, s csak egy különleges ember odaadásának köszönheti, hogy végül a jók között kötött ki: pontosabban paranormális gaztevőkre vadászik, s közben vicces egysorosok jönnek ki a száján. Szükség is lenne a poénjaira, mert hát esetenként még nála is szörnyűbb arcokkal találkozik, s véletlenül sem stresszmentes a munkája.
Szürreális, explicit horrorvilág ez, de ugye egyszer (kétszer) már találtak rajta mozifilmes fogást: Guillermo del Toro 2004-ben és 2008-ban készített egy-egy mozgóképet Hellboy kalandjairól, s amellett, hogy a geek mexikói értette is Mike Mignola világát, a megfelelő főszereplőt is megtalálta hozzá.
Ha azok a filmek (legfőképpen a Magyarországon is forgatott második rész) nem is voltak szélsőségesen emlékezetesek, de lehetett bennük rokonszenves dolgokat találni, s del Toro jó érzékkel formálta fogyaszthatóvá az univerzum undorítóbb külső(és belső)ségeit: egészségesen gyúrta össze az akciót és a misztikumot a sötét börleszkkel.
Aztán most meg itt van nekünk ez a reboot, amiben tényleg minden új: a címszereplő, a rendező, s azt, hogy újrakezdésről beszélünk, mi sem bizonyítja jobban, hogy nincs alcím. Bárcsak lenne, mert akkor legalább könnyebb lenne besorolni valahova ezt a hihetetlenül fárasztó, olcsó, s tegyük hozzá gyorsan: teljesen felesleges kudarcot.
A történet, ahogy az lenni szokott az ilyen rebootokban, egyszerre építene arra, hogy valamennyire ismerjük a főhőst, s szeretné bebizonyítani, hogy másképp gondolkodik róla. Ez a másképp persze egyfajta stíluskeresésben nyilvánul meg: Neil Marshall (A barlang, A kilencedik légió) mintha abban látná a megoldás kulcsát, hogy del Toro ügyesen adagolt és kikevert horroresztétikumába szöges bakanccsal beletrappol, félrelöki az ízlést, s azt mondja, na húzás innen, majd én megmutatom, hogyan kell ezt kőkeményen, bevállalósan csinálni!
 Jelenetek a filmből |
Szerinte úgy kell, hogy totálisan feleslegesen túlpörgeti az undorító effekteket, a végtagaprítást és a belekben turkálást: nála a vér nem fröccsen, hanem széles folyóként hömpölyög – térdig, olykor nyakig gázolunk a trutyiban. Mert a Hellboy egy igen erőszakos történet, ha eddig ezt még nem sejtettük volna, hát most jól beleverik a fejünkbe. Mert ugye azt Marshall szerint nem lehet „óvatoskodva” elmesélni, hogy egy boszorkánynak össze kell szednie szanaszét darabolt testét, meg azt se, hogy ő pont a Pokolfajzatot szemelte ki világuralmi terveinek megvalósításához – azt a Pokolfajzatot, aki egyébként sincs tisztában azzal, hogy valójában milyen pusztításra lenne képes, ha erejét a gonosz szolgálatába állítaná.
Oké, legyen ez egy 18-as karikás horror-akciófilm, hát nem lenne ezzel különösebb probléma, csak az a helyzet, hogy a Hellboy minden fronton bántó film, és nem úgy, ahogy kellene. Humora nem működik, pontosabban telis-tele van olyan általános iskolás viccekkel, amelyek már az óvodában sem érték volna el a kívánt hatást. A speciális effektek meg egészen elszomorítóan bénák: a CGI ilyen fokú igénytelensége egy 2019-es látványfilm esetében tökéletesen megengedhetetlen – ráadásul mindezt olyan önbizalommal és szorgalommal tolja a film, hogy néha már a nézők érezhetik magukat hülyének, hogy nem értékelik ezt a mérhetetlen felszabadultságot.
 A képek forrása: MAFAB |
Pedig hát a Hellboy egyszerűen csak egy irtózatosan pocsék képregényadaptáció, amely összetéveszti a bátorságot a furkósággal, és szegény színészeit olyan kabaréjelenetekbe hajszolja, ahol tényleg nagyon nehéz lehetett valamiféle értékelhető teljesítményt felmutatni. Még David Harbour jár a legjobban, hisz ugyan nem érzi annyira a címszerepet, mint annak idején Perlman, viszont elbújhat a súlyos maszk mögött. De ez nem adatik meg Milla Jovovichnak vagy Ian McShane-nek, akik bizony mintha valami olyasmivel hitegetnék magukat játék közben, hogy nyugi, nyugi, végül úgyse lesz ez multiplexekben bemutatva, megyünk DVD-re és a VoD-ra, vagy megvesz minket a Netflix, elbújhatunk az otthoni képernyőn, a pénzt meg elköltjük.
De sajnos nem jött be a számításuk, így aztán kénytelenek ott szenvedni a sokat tapasztalt nagyvásznon, s úgy csinálni, mintha nagyon is vagány, szemtelen produkcióhoz adták volna a nevüket és az arcukat. Meg mindenüket, amit bele kell rakni egy filmbe. A Hellboy mindenféle túlzás nélkül az egyik legrosszabb képregényfilm, ami valaha mozikba került – nem csak rossz, hanem bizony sokszor dühítő is. Pláne úgy, hogy valóban semmi sem indokolta, hogy elkészüljön.
A Pokolfajzat sajnos már most csinálhatja a helyet otthon az Arany Málnáknak.
A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.
