Mivel az emberek sokasága, különösen a városi képződményekben a magasban, az éghez közelebb él, és ki is tud esni ilyen helyről, vagy föl tud mászni, ha kizárják, bizonyos féltékenységi, alkoholfogyasztási okoknál fogva. Amíg nekem nem volt, én nem tudtam, mire való egy erkély. 

 

De aztán megtanultam, és viszonylag elég hamar, pedig bizonyos idő fölött az ember nem tanul, viszont felejt, különösen az aktuálisat, és ettől, milyen érdekes, egyre okosabbnak érzi magát. 

 

Szóval, ha van erkélyed, és nem ahhoz a vékony balkanyarhoz hasonlít, mint amilyen ennek a kritikai online felület főszerkesztőjének ablak alatt izéje, ami szűk, életveszélyes és csak estéli képeket lehet készíteni onnan, hanem bizonyos életvezetési módozatokra, esztétikai kihágásokra is alkalmas, akkor szerencsés ember vagy. Mit akarok mondani. Mindegy. Egy szépen megrendezett, fölvirágoztatott erkély valóságos kiállítás. Nem Szüts vagy Vojnich, nem is Gaál Jocó, esetleg Nádler István művészetére gondolok. Talán Bukta Imre, ha már. Ma különben megvolt ez első poloska is, néztem kicsit, mozgatta a szép, páncélos hátát, és aztán elpöcköltem, valahogy azt érzem, vissza fog jönni, mert ő olyan, a poloska visszajön.

Különben el se mentek, nem?

 

Azt mondta a virágárus néni, hogy ez meg ez, meg ez jó lesz. Van a virágvásárlásnál ez az óvatos, erősen leplezett figyelem, én is csinálom, mint egy álmodozó detektív felügyelő, mert már tudom a dörgést, rutinos vagyok, vagyis hogy ha túl szép a piciny bokor, az a megkoronázott növekmény, akkor már nem jó. Azt a virágpácienst már nem szabad választani. Nem a zenit kell, nem a világra harsogó orgazmus éppeni gőgje, fejrázásos lampionozása, színpompás dalolása, hanem a hozzá vezető hosszú, bonyodalmas és kétséges út, vagyis az a folyamat, amit igenis szeretnék részleteiben is megtekinteni, hogy napról napra lesz más, szebb, mintha több is, ahogy nyitja, ahogy teríti, ahogy emeli, ahogy színezi magát bogárnak, rovarnak, égnek, nekem, oké. És milyen jó, hogy a virágos néni megtette ezt nekem, kiválasztotta az alig bimbózót, kerekesszékes százszorszépet, a máris sértődött szegfűt, a náthás pillangószárnyhoz hasonlatos árvácskát, a nazális hamissággal dúdoló boglárkát, és így. Fiatalember, pihegett a hajlongásban! Fiatalember! Április bolondja még alig múlt, a muskátli még hiányzik a felhozatalból, de persze aranyáron már lehet alkudni érte. A muskátli nem szereti a bizonytalan állagú hajnalokat, amikor még simán kihűlhet a rügyező lombok alatt egy hajléktalan, és egy boldogtalan nő szájában, aki az ordító, baromarcú férje elől szökött le a sarokra, kihunyhat a cigaretta. Lajos, hogy dögölnél meg, és ahogy meggyújtja megint, olyan lesz az arca, mint egy éjszakai virágnak. Pardon. De például ma reggel, mert nyitva maradt a konyhaablak, beszökött egy kicsi légy. Egy izgága tag, csupa remegés, bizonytalanság. Hagyományos légy volt, igazi gyerekméret. Tkp. szerettem, vagyis így utólag megszerettem ezt a legyet, nem bántottam, mert miért is ne, egy legyecske, akár a dadogó színész álma, elzümmögi nekem a Himnuszt, valamelyik Petri verset, a félig telt boros poharat tiszteletben tartja, nem úgy, mint a muslica, vagy a kiirthatatlan moly, ami. Nem. Hát ezt nem ragozom, ezt a molyos témát.  

 

A mi környékünkön sokféleképpen használják az erkélyt az adófizetők. Némelyek például semmire, ők a többség. Kitesznek két széket, passzé. Soha nem látni őket. Raktár. Egy hagyományos erkélyen mindig több dolog van, mint amennyi oda kellene, faktum. A közeli utca egyik házának efféle friss, szédítő hatást kiváltó erkélyét kínai gyártású, mandarinul üvöltöző művirágok borítják, nahát, az nagyon tetszik nekem, január elsején is megnéztem, tátott szájjal, másnaposan álltam ott, és tudtam, hogy lesz még tavasz, lesz. Látok erkélyeken fiatal, cigarettázó fiatalokat sokszor, ez is tud érdekes lenni, mert például egy – azaz 1 – négyzetméteren elférnek tízen, és nem égetik meg, nem hamuzzák le egymást, az csoda, miközben bentről gyöngéden szól Bartók Prodigy Béla. Van csókolózás! Olvasás! Verekedés!  A görög étteremnél egyszer láttam egy félfiatal és derékig ruhátlan, körte mellű hölgyet, a második emeleten állt, nyár volt, igazi hőség, ő is nézelődött, én is, intettem, visszaintett, szonett. 

 

Erkélyed tud Canossa lenni. Kövesd el a legócskább, legostobább társéleti bűnt, ha reggel, amikor ennek lehet már ideje, lágy tojást, pirítóst, dzsemet szervírozol az erkély kicsiny asztalára, a reggeli idejére biztosan megbocsátást nyersz. 

 

Továbbá az sem teljesen elhanyagolható szempont, hogy idén még éppen meg tudtam venni, ki tudtam fizetni a virágokat.