Euripidész - Fodor Tamás: Elektra / Budaörsi Latinovits Színház
2019.04.02.

Alföldi Róbert rendezése eleven színházi paradoxon: hatásos előadás - nem különösebben erős, izgalmas vagy jelentékeny főszereplőkkel. Sok a csend, sok a támadó látvány- és játékötlet, sok a hisztéria a budaörsi Elektrában. Néha túl sok. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.

Euripidész és Fodor Tamás szerzői együttműködését hirdeti az Elektra színlapja, némiképp megtévesztően. A Budaörsi Latinovits Színház új bemutatója ugyanis kevéssé alapul a páros ógörög beltagjának vonatkozó művén, sokkalta inkább azon a Fodor Tamás-i szövegkompiláción és mítoszátíráson, amely a Stúdió "K" 1986-os, Vázlatsor az Élektra történetéhez című előadásának alapjául szolgált. Nevezetes, színi megoldásaiban és politikai üzenetében egyaránt bátor művészi vállalkozás volt az az óbudai gázgyári előadás, amelynek szövegébe az Elektra-történet XX. századi továbbgondolói is kölcsönöztek mondatokat és motívumokat, Sartre-tól Sarkadi Imréig.
 
Brasch Bence
Brasch Bence
Azt a több mint 30 évvel ezelőtti produkciót a mai budaörsi közönség túlnyomó többsége - e sorok íróját is ideértve - nem láthatta, legfeljebb cikkek és fotók révén, no és persze színháztörténeti szubkulturális legendája nyomán ismerheti valamelyest. Az összehasonlítás mindig kényelmes, többnyire biztonságos és néha hasznos lehetősége tehát elesik: másodlagos információk birtokában is első élmény gyanánt és egyidejűleg csodálkozhatunk rá a "műre" és az abból készült előadásra. Az Elektra-sztori persze így is örök ismerősünk: az Átreidák merőben problematikus, több lélektani kórképletnek előágyazó családi életével, valamint a többfordulós, ám folytatólagosan véres történethez asszisztáló mükénéi közösséggel-közönséggel.
 
Ma már elképzelni is nehéz, hogy volt idő, amikor az Elektra-történet még nem elsősorban a politikáról szólt. Így hát természetesen Alföldi Róbert rendezésében is a politika áll az előtérben, méghozzá mondhatni szó szerint, hiszen a közönség nézőtéri elhelyezkedése közben a színpadon nagyban zajlik a mosolyoffenzívás politikai reprezentáció. Aigiszthosz király (Brasch Bence e. h.) háromrészes öltönyében feszít és adja a közvetlent (a hatalom és az öltönyviselet soha el nem vásó rendezői fixáció), oldalán a valósággal szemkápráztató koktélruhájú Klütaimnésztra (Balsai Móni), s még némi welcome-kínálgatás is zajlik. "A város jó kezekben van" - ezt hirdetné az esemény, ám ezt persze akkor se hinnénk el, ha az önmagából tettleg kivetkező Elektra kitörése nem tenné rögtön nyilvánvalóvá az elfekélyesedett múltú mükénéi instabilitást. A zsúrpubisan önelégült Aigiszthosz mögött ott áll a biztonsági főnököt adó Xuthosz (Ilyés Róbert): a hatalom örök idegességét ő váltja át a napi terror rutinos gyakorlatára. Ő meg a szobrász Philebosz (Spolarics Andrea) a rend jól szolgáló, nélkülözhetetlen, mégis megbízhatatlan támaszai.
 
Balsai Móni, Brasch Bence
Balsai Móni, Brasch Bence
Ebben a közegben Elektrának nemigen lehet játéktere: a figura háttérbe szorul, még a bosszúvágy és a szexuális frusztráció is leginkább csak a hisztéria megjelenítése által válhat észlelhetővé a morc tekintetű Ladányi Júlia e. h. alakításában. Balsai Mónit is főként a remegéstől a rikácsoláson át az üvöltő zokogásig elérő pszichiátriai esetvázlat érzékletes felmutatásának terhével bocsátja színpadra a rendező, ami tagadhatatlanul kissé pazarló gesztusnak tetszik. A család harmadik nőtagja, Khrüszothemisz még így is rosszabbul jár nála: az ő megkülönböztető ismertetőjegye ugyanis szimplán a dohányzás, amit Bohoczki Sára a lehető legsutábban kivitelezett színpadi cigarettázással nyomatékosít. A várva várt Oresztész (Böröndi Bence) pedig mindössze egy rokonszenves zavarban leledző fiatalember, akinek alig-alig hihetjük el az ál-halálhír bejelentésének lendületes hazugságáriáját.
 
A jelentőségteljesnek szánt szünetekkel, már-már vakációkkal jócskán tarkított előadás így is hatásosnak, helyenként nyugtalanítóan hatásosnak bizonyult. Kevésbé a bőkezűen mért drasztikumok okán, amelyek közül leginkább Bregyán Péter (Trétosz) és Spolarics szembeköpködős jelenete vált erős pillanatsorrá. (Habár Aigiszthosz darabvégi erőszaktevése és lemeztelenedése ugyancsak értékelhető volt, már ha megfelelő szögből nézte azt az érdeklődő.) A nyugtalanító hatást leginkább az előadás által kitett kérdőjelek fokozták fel üdvösen. Érdemes egy Agamennonért bosszút állni? Képvisel bármi értéket Elektra engesztelhetetlensége? Jöhet bármi jobb a véres, de tétova hatalomváltás után? Törvényszerűen átmentik magukat az utolsó pillanatban jól váltó rutinosok? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket állított elénk az előadás, s az alkotók többnyire bölcsen tartózkodtak a válaszok előrágásától.
 
Fotók: Gergely Bea
Fotók: Gergely Bea
Korántsem mellesleg, a színpadkép, a színpadi látvány is hozzátette a magáét a pozitív egyenleghez. A nyílt színi fürdő meg a fürjsütögetés már ott szerepelt Fodorék 1986-os előadásában is, ám ez mit sem von le a 2019-es kivitelezés érvényességéből. Zöldy Z. Gergely díszletének középpontjában egy ajtónyílás látható, melybe fényes textilek lógnak alá: a látvány egyszerre idéz zászlóerdőt és fürdőlepedőket, ügyesen be- és összejátszva a dráma, a mítosz és a politikum tereit. Itt, az ajtóban vagy épp az ajtó mögött zajlanak a véres események, itt tűnik el a nézőtérről felráncigált egyszeri ember (Chován Gábor) is. S a falig kitárt ajtószárny mögül kerülnek elő időről-időre az így fültanúkká váló nővérek is. Az ajtó olyan jól funkcionál, hogy az - voltaképp már előre borítékolható - megoldásra ragadtatja a rendezői fantáziát: ugyanis Aigiszthosz elpusztításának gyilkos eszköze is ez a nyílászáró lesz, jóllehet a leszámolási szcéna így kettővel sutább hatást kelt az alkalmasint áhítottnál.  
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.