Shakespeare: Macbeth – Örkény Színház Stúdió
2019.04.07.

Az elszánt skót házaspár történetét látjuk, ahogyan azt az Örkény Színház színészei – magukat múzeumi teremőröknek kiadva – játsszák, Gáspár Ildikó betanításában. Frissesség s némi óvatlanság tölti be a stúdiót. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Betanításról, persze, szó nincs. Sőt, legjobb az egészben a négy színész, Pogány Judit, Fodor Tamás, Takács Nóra Diána és Borsi-Balogh Máté összjátéka. Viszont a három fordító (Szabó Lőrinc, Szász Károly és Kállay Géza) munkájából készített alapanyagot, s a szövegkönyvet jegyző Gáspár Ildikó és Ari-Nagy Barbara által idézett és létrehozott textusokat bénítja valami feltartott ujjú, magyarázó és okító szándék.

Fodor Tamás
Fodor Tamás

A leendő uralkodó számára „Ad usum Delphini” alcímmel ellátott, erkölcsileg „megtisztított” példányokat készítettek valaha az amúgy szükségesnek ítélt művekből. Itt viszont inkább a beillesztett tájékoztató utalások tűnnek föl, jelezve, mire is kell gondolnunk, ha épp nem gondolnánk semmire. A bemutatón már fölmerült, hogy talán ifjúsági előadásnak szánják ezt a játékot, s ebben a feltételezésben leheletnyi becsmérlés sincsen. Később, egy összeszedettebb, s az ironikus poénokat még inkább hangsúlyozó estén csak erősödött ez az érzés. Ki van ez mérve: mikor már bölcsészek is belefáradnának a fenséges borzalmakba, elpattan egy poén, ereszkedik alá egy idézőjel, újból elnyerve a blank verse-hez nem szokott közönség érdeklődését, de megőrizve a pillanat hitelét is.  Meg is nyikkan a közönség, amikor Lady Macbeth, egy dermesztő pillanatban, hálóruha helyett „pizsamája” fölvételére noszogatja a megrendült férjet.

De azért kilóg ebből az agitatív lóláb. A hatalomszerző hadműveletet történelmi felvilágosítással együtt szervírozó előadás, a társadalmi aktivitásra serkentő, s azt kiváltani remélő rendezői szándék plakátegyszerűségűvé fokozza le a történetet, s épphogy elkerüli, hogy politikai színházzá szegényedjék a dráma. Elég sűrű ez a darab ahhoz, hogy aktualizálás nélkül célba találjon. Bármikor mutatják is be, mindig lesz kire és kikre gondolni. 

Pogány Judit
Pogány Judit

Az is igaz, hogy a személyes dráma, a bűn elkövetését megelőző, majd követő vívódás napjainkban kevésbé jön át a rivaldán, példa erre a Szikszai Rémusz által nemrég rendezett tatabányai előadás. S hol van már 1996, amikor Kiss Csaba a maga négy színésszel (Horváth Lajos Ottó, Nyakó Júlia, Kovács Zsolt, Scherer Péter) megvalósított, emlékezetes stúdiószínházi rendezésében nem a hatalom megszerzésére, hanem a „lelki romlás” folyamatára helyezte a hangsúlyt?

E mostani játékot a várba való „felköltözés” említése és a Nagy Imre újratemetési szertartásán elhangzott beszéd felidézése napjainkhoz rántja, ám ettől nem gazdagabb a játék. Romlandó ötletek persze régebben is voltak, megesik az, hogy egy geg agyoncsapja az addig felépítetteket. 2001-ben, Alföldi Róbert rendezésében, László Zsolt volt a címszereplő a Tivoli színpadán. Az idők forgandóságát jelzi, s a finálé rendezői megoldására utal a Magyar Narancs akkori színikritikusának, az előadást szenvedéllyel hárító Csáki Juditnak a cikke, ezzel a címmel: „Malcolm Orbán Viktor?” A háborgó nézők némelyike most viszont hasonló indulattal kérdezi: „Az a megfejtés hát, hogy Macbeth Orbán Viktor? Ennyi?” Nem. Nem az a megfejtés, és nem „ennyi”, de kérdés, lehetne-e ezeket az elszegényítő utalásokat orvosolni. (Hogy ne is beszéljünk a sípok kiosztását követő „aki fütyül velünk van!” című, megtévedt akcióról, amikor egyszerűen beszakad az este.)  

Takács Nóra Diána
Takács Nóra Diána

Miközben remek percek akadnak. Mindenki ügyel, hogy a lehető legpontosabban szólaltassa meg a neki jutó szövegeket.  Nyilvánvaló a színészi élvezkedés a vérben tocsogó történet szereplőinek megformálásakor. Játszanak. Pogány és Fodor egy nagy élet minden tapasztalatával, s két fiatal, egyikük a beérkezettség biztonságával, másikuk a most megnyíló pálya hívóerejével. Ez élteti az estét. Négy figura képviseli a hazát. A micisapkás karbantartó, Fodor Tamás hol portás, hol orvos, hol anyját kérdezgető kisfiú, de legfőképpen tiszta lelkű Banquo, aki mikor kísértőn megáll a királyi buli nyitott ajtajában, (kortársi visszaemlékezés szerint) épp oly kaján módon élvezi mások zavarát, mint sok-sok évvel ezelőtt egy bizonyos Fülig Jimmy tette azt, Fodor megformálásában. A kötögető, nyugdíjas teremőr néni az ezer színű Pogány Judit, ki Duncan királyként, okos kisfiúként s leölt családját sirató férfiként is megrendítő, hitető erejű. S itt van Lady Macbeth, Takács Nóra Diána, a kőkemény felbujtó s a szakszervezeti nagyasszonyra hajazó népművelő, aki egyetlen szemüveg segítségével képes törekvő fiatalemberré is változni, s aki tán nem is tudja magáról, hogy ilyen kéjes és tiszta artikulációt, mint az övé, Lukács Margit közelében lehetett hallani réges-régen. Borsi-Balogh Máté a címszerepen túl eljátszik mindenkit, akire szükség van. Érzékeny, pontos, erős kapcsolattartó, kiválóan énekel, erős termete ellenére könnyedén mozog, s csak irigyelni tudom azokat, akik megérik az időt, mikorra beérik, s kitalálja magát. Mert most még csupa talány. De mindenképpen izgalmas lehetőség. 

A stúdió üres terében, Giliga Ilka díszletében, tágas vitrin áll, benne a magyar korona túlmagyarázott másolata. Ez a kiindulás ahhoz, hogy működni kezdjen a Bányai Tamás által világított, zseblámpákkal és neonokkal is operáló játék, ami mögött Kákonyi Árpád zenéje kíséri vészjósló zúgással az eseményeket. Mikor kihajtanak bennünket szünetre, már sejthető, hogy mint úri közönség leszünk visszaterelve, jön is az előtéri közjáték, pogácsával és üdítővel. Bach futamokat játszik a gordonkás (Ölveti Mátyás/Szontagh Márton), majd – gondolom, karaoke helyett – tele tüdővel, s a „nemzeti bájigénynek” megfelelően, jól kiépített, hazug helyzetben, elénekelhetik hőseink a Csárdáskirálynő vezérdallamait is. 

Borsi-Balogh Máté, Takács Nóra Diána. Fotók: Gergely Bea
Borsi-Balogh Máté, Takács Nóra Diána. Fotók: Gergely Bea

Fölmerül a kérdés: nem lenne-e érdemes megszabadulni a felemás keretjátéktól, ettől a múzeumi vándorkiállításra való invitálástól? Hiszen a végül megvalósított játékmód is rég jogot nyert minden színpadon: a kaukázusi krétakör legendáját Brechtnél a kolhozfalu emberei mutatják be, s már Marat történetét is úgy láttuk, „ahogyan azt a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadták”. Föl vagyunk készítve. 

Üdítő műveltség s jelentős dramaturgiai tanultság áll a háttérben. Sejthetően Kállay Géza nagy Macbeth-tanulmánya az alap, de a gyermektelenséget megszenvedő házaspár lelkének freudi elemzése is besegíthetett az üvegvitrint egyszer csak elárasztó csupasz csecsemőhad hátborzongató jelenetének elgondolásába. Az est emlékezetes képe, ahogy a kócos, szőke Macbeth kotlik az üvegvitrin tetején, de az is megmarad, ahogy a vészlények arca sugárzik kékfehéren az éjsötétben. A foltvarrásos technikával elkészített szövegkönyv része, a vészbanyák archaikusan sustorgó beszéde, amiről legtöbben azt hiszik, hogy az Szász Károly fordításából való. De nem, s van is egy kis gond vele. 

Alighanem ugratásképpen, „gael szövegként” tálalják az alkotók a szórólapokon azt az erősen megstoppolt archaikus népi imádságot, melynek eredetije Erdélyi Zsuzsanna könyvében található, s melynek titokzatos szaváról, a „szelevénről”  maga Pais Dezső se tudta, honnét jöhetett, s az analfabéta adatközlő is csak azt hümmögte, mikor rákérdeztek: „Lélek-e vagy mi?” 

Léteznek íratlan szabályok a szövegek összeszerkesztésekor. Ezek egyike, hogy – ha csak nem paródia készítése a célunk – egy adott mű részletét nem használhatjuk föl más üzenettel, más céllal, mint amit az eredetileg szolgált. Itt ez történik, hiszen a veszedelmes korona bűvölése-bájolása olyan sorok fölhasználásával történik, melyek egyértelműen keresztény tudatformájú szövegek, s épp a szenvedéstörténet Golgota-epizódjához kapcsolódnak. Nagy baj nincs, de ez a fajta megszólalás, hiába ismétlődik, ebben a pogány, szigetországi történetben nem tud gyökeret verni, hervadós, mutatós, vágott virág lett csak belőle. Érdekesnek persze – érdekes. S ha tényleg gael szövegről lenne szó, tudassák majd.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.