Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FIATALOK A KÖRHINTÁN

Beszélgetés Széles Flórával és Borsi-Balogh Mátéval
2019. márc. 26.
Egyikük szerepálma Violetta és Elisabeth, másikuk mániája a Winterreise. A jelenben viszont a Carousel–Liliom a közös nevezőjük: Széles Flóra alakítja Julie Jordant, Borsi-Balogh Máté pedig Enoch Snow-t a Budapesti Operettszínház áprilisban bemutatandó előadásában. Velük beszélgettünk. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.

Revizor: Flóra, te már az egyetem előtt több zenés darabban játszottál, Máté, téged viszont az egyetemen kívül csak prózai szerepekben lehetett látni. Ez azt is jelenti, hogy a zenés színész szak nevéből más-más fontos a számotokra?

Széles Flóra és Borsi-Balogh Máté
Széles Flóra és Borsi-Balogh Máté

Széles Flóra: Én mindig úgy képzeltem, hogy zenés darabokban játszanék. Egészen pontosan tizenegy éves korom óta. Akkor kezdtem el színjátszó csoportba járni. Igaz, hogy gyerekek voltunk mindannyian, de egy csodálatos pedagógus kezei alatt játszottuk többek között a Padlást és a My fair ladyt. Varjasi Ottónénak köszönhetem, hogy ez a kérdés már akkor eldőlt bennem. Az első felvételinél is zenés szakra jelentkeztem. Akkor a másodrostáig jutottam. Novák Eszter azt tanácsolta, költözzek Pestre, járjak stúdióba, próbálkozzak, de annyira gyereknek éreztem magam, hogy nem mertem vállalni. A szüleim tanácsára elkezdtem Szegeden a jogot, de az éneklés teljes embert kívánt. Egy fellépésen látott Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház akkori igazgatója, és hívott el a Bob herceg meghallgatására. A színházban azt éreztem, a helyemen vagyok, ezt akarom csinálni. Amikor 24 évesen újra megpróbáltam a színművészetit, felvettek, de Eszter minden egyes rosta után megkérdezte, biztosan ezt akarom-e csinálni. Biztos voltam benne, és biztos is maradtam. Nemrég dolgoztam a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol Nagy Péter István rendezte a Caligulát, egy alapvetően prózai darabot, viszont rengeteg zenét használt benne. Ezt az utat nagyon izgalmasnak tartom, a szakdolgozatomat is ebből fogom írni, és szívesen dolgoznék a jövőben ilyen előadásokban. 

Borsi-Balogh Máté: Nekem valóban ez az első zenés feladatom. Negyedévesen a Vígszínházban voltam, idén a k2-vel dolgoztam, a Katona József Színházban és az Örkény Színházban voltak feladataim, de amikor felvételiztem, még nálam is egyértelműen a zenén volt a hangsúly. A változás az egyetem alatt, gyakorlatilag egyik napról a másikra történt. Nagyon lustán érkeztem oda, és azt hiszem, 18-19 évesen meg is ijedtem. Eszter viszont pontosan látta, mivel tudja elérni, hogy kinyíljak, dolgozzak, engem pedig egyre inkább elkezdett érdekelni a prózai színház, a drámák, az emberi kapcsolatok rétegzettsége.

R: Hogyan kerültetek a Carouselbe?

Borsi-Balogh Máté
Borsi-Balogh Máté

SZF: Egy meghallgatásra hívott el bennünket az Operettszínház akkori főigazgatója, Lőrinczy György. Előre megkaptuk a dalokat, amiket kapott partnerrel kellett énekelnünk. Nagyon izgultam, de a rendező, Béres Attila már akkor elkezdett instruálni. Gyakorlatilag az első szavamnál leállított, és arra kért, maradjak ülve, ne mozduljak meg. Beszélt a szerepről, arról, mit akar látni, és csak arra koncentráltam, hogy az instrukciót teljesítsem, az izgulás pedig teljesen megszűnt. 

BBM: Én mindig borzasztóan érzem magam casting-szituációkban, mert fogalmam sincs, hogy kell viselkedni ilyenkor. A Carousel előtt az István, a király meghallgatására hívtak, akkor rettentő zavarban voltam, úgy éreztem magam, mint egy óvodás. És rájöttem, hogy egy castingra úgy kell menni, hogy gondolsz valamit a szerepről. Teljesen mindegy, jó vagy rossz, az a lényeg, hogy valamilyen legyen. 

SZF: Novák Eszter azt sulykolta belém az egyetemi évek alatt – és erre nagy szükségem volt –, hogy ne megfelelni akarjak, hanem próbáljak rájönni arra, ki vagyok, és azt képviseljem. Ez valóban nehéz egy castingon: olyan legyek, amilyen szerepre hívtak, vagy lehetek önmagam? Persze, vannak objektív dolgok, hogy ki tudsz-e énekelni egy bizonyos hangot, de arra nem lehet felkészülni, hogy egy rendező mit keres. 

BBM: Ráadásul azon túl, hogy mindenkiből mást hoz ki egy ilyen helyzet, teljesen más egy filmes casting vagy egy zenés darab castingja.

R: Hallgatnátok magatoktól ezt a zenét?

SZF: Én, bevallom, szoktam ilyen zenét hallgatni.

BBM: Én nem, de színészként meg kell találnom benne azokat a csodákat, amiket szerethetek benne, amik az egyéniségemhez valahogy mégis közel tudnak kerülni, különben nem tudok igaz módon színpadra állni. Rengeteg összetevője van annak, miért szeretsz meg egy zenét, ennek oka lehet egy partner vagy maga a munka. Most a munka miatt könnyen ment. Ez számomra új világ, még sosem dolgoztam zenés színházban, ezért ad biztonságot Béres Attila jelenléte. Rengeteget segít, hogy prózai színházból érkezik, és azáltal, ahogyan a szerepről beszélgetünk, ki tud alakulni egy olyan karakter, amilyet ő látni szeretne, és amiben én is kényelmesen, hitelesen érzem magam.

R: Néztelek az előbb, Flóra, miközben a másik Julie, Vágó Zsuzsi próbált. Mi járt a fejedben? Azt rögzítetted, amit ő csinál, hogy amikor rád kerül a sor, pontosan reprodukáld, vagy inkább azon gondolkodtál, te hogyan csinálnád? Amikor kettős a szereposztás, ráadásul többféle napi szereposztási kombinációt eredményezhet, mennyire alakíthatjátok a saját egyéniségetekre a karaktert?

Széles Flóra. Forrás: Operettszínház. Fotó: Mikó Bea.
Széles Flóra. Forrás: Operettszínház. Fotó: Mikó Bea.

SZF: Figyeltem, hogy rögzítsek, de Béres Attilának fontos, hogy új ötleteket próbáljunk ki. Ő maga sem ragaszkodik ahhoz, amit előtte beállított, ezért ha nem koreográfiáról van szó, inkább az érzést, a hangsúlyt, a mondatok mögötti jelentést, nem pedig a mozdulatot igyekszem megjegyezni. Amikor én kerültem sorra, a motiváció változatlan maradt, a forma mégis más lett.

BBM: Nálam egy kicsit más a helyzet, mert az Örkény színházi Macbeth-bemutató miatt nemrég csöppentem bele intenzíven a próbafolyamatba. Bálint Ádám a másik Enoch, kezdetben ő próbált, amikor megérkeztem, én néztem őt. Most viszont úgy alakultak az elfoglaltságok, hogy csak én próbálok. Az nagyon érdekes, ahogyan az elmúlt hetekben a karakter hangsúlyai módosultak. A kezdeti autisztikus fiúból egy sokkal színesebb egyéniség kezd kibontakozni, aki viszont a mozdulatait tekintve jóval visszafogottabbá vált.

SZF: Nagy szabadságot és bátorságot nyújt a szerepformáláshoz az a kíváncsiság és kedvesség is, ahogy a színház művészei és dolgozói fordulnak felénk. Volt bennem egy nagy adag félsz, hogy vajon mennyire fogok tudni felengedni és persze megfelelni. De igazi öröm és nagyon inspiráló munkafolyamat ez. 

R: A Carousel szerzői Rodgers és Hammerstein Molnár Ferenc Liliomának alapján írták a musicalt. Az olvasópróbán Béres Attilának volt egy félmondata, mely szerint Liliom egy és oszthatatlan. Julie és Enoch esetében érdemes-e, kell-e visszanyúlni Julikához és Hugóhoz?

BBM: Sajnos, ez engem nem érint, Enoch és Hugo teljesen másféle karakterek. Béres Attila itt megtartotta az amerikai változatot, eszerint egy szigeten vagyunk, Enoch pedig halász. Szerencsés esetben az előadásban látni lehet majd azt a kontrasztot, ami Liliomék és Enochék között a szerelem minőségében jelentkezik. Enoch és Carrie (Marika) szépen induló kapcsolatából néhány év múlva, kilenc gyerek után csak elhidegülés marad, míg Liliom megverheti Julikát, ám a lány akkor is szeretni fogja. A kör azzal bezárul, hogy Liliom meghal, az emlékeinkben mégis az övék él örök szerelemként.

SZF: Én lényegében Julikát játszom, annyira, hogy amikor beszélek a szerepről, nem is Julie-t mondok magamban, hanem Julikát, nem Mrs. Mullint, hanem Muskátnét. Sőt, néha még a próbán is előfordul, hogy nem Carrie, hanem Marika jönne a számra. Attila vett át a drámából szövegeket, és a zene szerencsére nagyon passzol a molnári világhoz: ami a szövegben el van rejtve, például a Liliomban lakó nyers, nehezen vagy nem az elvárt módon kimutatott szeretet, a zenéből teljesen kiolvasható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek