Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FEHÉR KARÁCSONY

Egy fiú hazatér
2019. márc. 23.
Karácsonyi film, de szinte biztos, hogy nem ez lesz az ünnep slágerfilmje, nem ez jön majd a Reszkessetek, betörők! után, hogy aztán álomra hajtsuk a fejünket a szeretet pihe-puha párnájára. Pedig az Egy fiú hazatér is a szeretetről beszél, az emberfelettiről, ami már több fájdalmat ad, mint boldogságot, még sincs sok választása senkinek. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.

Akár a Burns család legszebb karácsonya is lehetne, amikor a tékozló fiú, a rehabról frissen kiengedett Ben (Lucas Hedges) hazaérkezik az ünnepre. Talán most egy kicsit mindent jóvá lehetne tenni, feldolgozni a feldolgozhatatlan bűnöket, egymásra borulni az ajándékok felett kvázi a legnagyobb ajándékként, a színes fények pedig begiccsezhetnék a megbocsátást. 

Ám alig telik el pár perc Peter Hedges filmjéből, hogy ráébredjünk, nem adják könnyen az ilyesmit. Még a legnagyobb jóindulat mellett sem. Egy drogos gyerekkel ugyanis szinte pillanatok alatt beköltözik a családba a hazugság, az átverés, és az ezzel járó örökös, maró gyanakvás. A bizonytalanság és a biztos tudat: bármi, de tényleg bármi mögött ott a megújuló kísértés. 

Igen jól beszél erről az a jelenet, amikor a kitörő öröm után az anya (Julia Roberts) rutinosan pakolja el otthon a gyógyszereket és az ékszereit. Mert egy dolog az anyai szeretet és más a hideg józanság, ráadásul ha az előbbit komolyan gondolja, akkor utóbbinak rutinossá kell válnia, a szeretet magába építi a bizalmatlanságot a másik érdekében. Szeretlek, de nem bízom meg benned, mert magaddal együtt engem is elpusztítasz. De vajon meddig képes fennmaradni ez a kétes egyensúly? Meddig tart ki a kicentizett játszma türelme?

Az Egy fiú hazatér az egyre törékenyebb egyensúly, az egyre keskenyedő ösvény filmje, amelyen még tragédia nélkül végig lehet menni. Illetve már az is kérdés, hogy mennyire tragédia már magában az életben maradás is, hiszen ez állandó bűntudattal jár (kiket küldött a halálba azzal, hogy rászoktatta a drogokra), milyen veszedelmeket zúdított a családjára. A hazaérkezés öröme ugyanis szinte csak pár óráig tart, Ben múltjának árnyai szinte azonnal felbukkannak, egyre nagyobb terheket róva a lehetséges megbocsátásra, feloldozásra, továbblépésre. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

De már az ez öröm is mivel jár! Az anya egy pillanatig sem mozdul a fia mellől, szigorú szabályokat hoz, ha kell, minden szavát megkérdőjelezi, miközben feltétlenül bízni szeretne benne, bár egyelőre csak a drogteszt jelenti a várva várt bizonyosságot. Igazából csak annak lehet hinni. És ahogy felbukkannak az árnyak, úgy tudunk meg egyre többet, mintha csak egy láthatatlan gyilkos után nyomoznánk, Ben félresiklott életéről, a banális kezdettől a bűnökkel teli végkifejletig, amikor már csak egy hajszálon múlott az élete. Bár úgy tűnik, ez a hajszál végig megmarad: szinte hihetetlen, hogy Ben még nem halott, nem egy fénykép a kandalló párkányán, nem egy örökké sajgó fájdalom.

A film talán legerősebb jelenete, amikor az anya végső kétségbeesésében kifurikázza a fiát a temetőbe, és ráordít, hogy mutassa meg, hol temesse el, hol akar nyugodni. Van ideje választani, mert ő akár egész nap ráér. Miközben a vegyes család (a színes bőrű férj, akitől két újabb gyereke született, és Ben húga) otthon retteg, hogy mikor üt be a legrosszabb, mikor válik az idei karácsony még rosszabbá, mint a tavalyi, és az azelőtti. 

Hedges forgatókönyvíróként és rendezőként is szépen építi fel és ügyesen fokozza, mintha csak egy thrillert néznénk, a drámai feszültséget, mindig ránk pakol valamilyen plusz súlyt. S mindezt úgy, hogy nem enged a giccs állandó kísértésének, nem disneyskedi el a filmet, ahogy a korábbival is tette (Timothy Green különös élete). Az tündérmese volt, ez a valóság. Ott a színek ragyogtak, itt a kézi kamera remeg, ott volt helye a csodának, itt már az emlegetése is hülye viccnek számítana. Illetve talán az a csoda, hogy még nem történt nagyobb baj, még épp csak a család hullott majdnem darabokra. És ugyanúgy nem lép bele a másik kínálkozó csapdába, nem oktatófilmet forgat, nem áll egy szigorú, feltartott mutatóujj minden kocka mögött, nem arról beszél, hogy kedves gyerekek, mondjatok nemet a kábszerre. Ugyanakkor a film alapkiképzés a drog hálójába keveredett családoknak, mire lehet számítani, és mire nem, ha elkezdődik a hullámvasutazás.  

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

De még így is átlagos film maradna ez, ha nem tenné elevenné minden jelenetét Julia Roberts és Lucas Hedges. Elképesztő összhangban bontják ki a közöttük feszülő sokszínű viszonyt. Előbbi az esendő anyatigris, aki már ereje végét járja, egy lépésnyire van attól, hogy feladja, miközben tudja, hogy nem adhatja fel, hiszen az lesz élete kudarca, hiába a boldog család, semmi nem lenne képes meggyógyítani az így kapott sebet. Utóbbi pedig a józanság és a mámor között ingázó fekete bárány, aki egyre inkább felfogja, hogy mi is történt vele, mit tett, és mit nem, miben volt felmentésben reménykedhető áldozat és miben büntetést érdemlő tettes, aki egyre inkább ráébred, hogy a régi életéből való kiugrás sorsa nagy paradoxona: csak úgy menthet meg bárkit is, ha magát már nem akarja menteni.

Szép, és nagyon józan film az Egy fiú hazatér. Elsőre tán úgy éreznénk, hogy csak a lezárás engedmény az álomgyár követelményeinek, amíg rá nem ébredünk, hogy nem: itt nincs látványos feltámadás, mert az éppen túlélt nap után már jön is a következő, a most felszámolt csapda után jön az újabb, és akkor is élni kell, számolni a tiszta napokat, és még inkább számon tartani a kudarcokat, ez a feladat, s ez bizony nem is kevés. Nem kötelező film ez, még véletlenül sem kellene levetíteni prevencióként vagy bezzegezésként. 

Egyszerűen csak egy érvényes alkotás, amely még napokig dolgozik az emberben, napokig fogalmazza magában a kérdéseket, s csak reménykedik, hogy valamiféle válasz vár rá valahol. Mert ez az egyetlen, ami marad: a teljesen ésszerűtlen, szinte már ostoba reménykedés. Semmi több. Hogy nem most, nem így ér véget. S egyszer, ha mindent, de tényleg mindent túléltünk, s levakartuk magunkról a saját szennyünket, akkor várni fog ránk a boldogság fehér karácsony képében, egészen másfajta filmekkel. Valami jó kis illúzió.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek