Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PÉK MÁRIA KORONÁJA

Fejes Endre – Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 / Katona József Színház
2019. márc. 13.
„És most lefényképezkedünk/ hogy mindörökre meglegyünk.” – szól az És most című kétsoros, ami nemcsak azért ötlik fel, mert Tandori Dezső nemrég hagyott itt bennünket, hanem mert erre az életünkkel teli, örökítő erejű, nagy előadásra is érvényes mondás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Maradjunk rögtön a képnél. Cziegler Balázs üres terének két oldalán raktári polcok sorakoznak, a színészek innét emelik le játék közben a szükséges eszközöket. Dísztelen és praktikus megoldás ez, mintha egy hangverseny vagy egy műtét tárgyi előkészületeit látnánk. A szükség esetén vízszintesen kettéhasadni képes hátfal többnyire egybefüggő, színesre világítható fólia. A kezdés pillanatában mélyzöld a háttér. Előtte, ragyogóra világítva, s az utókornak szánt fénykép pózába meredve tűnik föl Szirtes Ági mint Pék Mária, és Bezerédi Zoltán mint idősebb Hábetler János. Az asszony hajában apró virág, fekete ruháját Füzér Anni, a jelmeztervező, kis fehér „bubigallérral” ifjította, párján a játék férfialakjainak egyenruhája, világos ing, sötét nadrág. 
 
Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán
Szirtes Ági, Bezerédi Zoltán
Az indító látványra emlékeinkből rámásolódik egy távolról jött, híres kép, az 1930-as évekből. Grant Wood Amerikai gótika című, ikonikussá lett olajfestményén mered előre ilyen feszülten egy nő és egy idősebb férfi. Az ember kezében szúrós, háromágú villa jelzi a védelmi elszántságot, a készültséget az összekapart vagyonka mentésére. A színpadon villogó tekintetek helyettesítik ezt, de a mieink mögül a vagyon, az mindvégig hiányzik. Sorsuk van csak, egymásba gabalyodó, kusza és tervezhetetlen életük, amit most elmesélnek. 
 
Fejes Endre 1962-ben megjelent regényéből már 1963-ban színpadi siker lett. Nagy rábeszélésre maga az író írta meg a szövegkönyvet, mely kicsit később már Miskolcon, Szegeden, Szolnokon és Pécsett is bemutatásra került. A Thália Kazimir Károly által rendezett bemutatójának főszereplői Horváth Teri és Szabó Gyula voltak, s a bütykös proligyereket, a véletlenségből gyilkossá lett Hábetler fiút Madaras József játszotta. A darabot aztán mind ritkábban mutatták be, s maga az alapmű sem érettségi tétel immár. 
 
A Katona mostani bemutatójának szövegét Tasnádi István jegyzi. Az első rész Fejes Endre regénye alapján született, s igazi epikus színház lett, mely nem titkolja, hanem vállalja a mesélés szertartását. Maga Hábetler Jani (Vizi Dávid) közli velünk a legfontosabbakat. Úgy fut le előttünk a józsefvárosi ballada, hogy bár kíméletlenek az ismétlődő családi perpatvarok összecsapásai, s mint csúzliból az U-szögek, repülnek Pék Mária foghegyről odavetett parancsolatai, mindvégig élvezhető Fejes szabadvers-szerű prózája is. Öröm hallani Bezerédi Zoltán szájából a „sima beszédű” idősebb Hábetler szalagosan lobogó mondatait. De aztán a türelmét hamar elvesztő Jani úgy megüti Zentay Györgyöt (Mészáros Béla) a rozsdás vasak szorítójában, hogy az elesik, meghal, s a bűnöst 15 évre ítélik. 
 
Szacsvay László
Szacsvay László
Érezhető a várakozás a szünetről visszatérő közönség körében. Amit eddig láttunk, a megidézni kívánt száz év első felét, s vele a regény cselekményét, ismerjük, olvastuk, sokszor végiggondoltuk már. De mi lesz most? Ez a kissé káráló, de mégis emelkedett, letisztult balladai stíl nem érvényes még a mi életünkre, ez folytathatatlan. Ki mer bennünket egy újabb zárt szerkezetű történeten belül lefesteni? A helyzetekből kimaradó, hol itt, hol ott hümmögő kétharmad csalódott lesz, s magába fordul. De megkönyörülnek rajtunk. Egyrészt megszaporodnak a poénok, másrészt észrevétlenül csúszunk bele a már megszokott honi káosz különböző fokozataiba, s már együtt vagyunk, együtt nevetünk, aztán együtt némulunk el. Együtt tudjuk, hova jutottunk, s most kénytelenek vagyunk fel is ismerni, hogy igen, mindezt együtt tudjuk. Ez egyszerre lesújtó és felemelő érzés. Megoldás – nincs. Akiket látunk, nem tűnnek olyannak, mint akik változtatni tudnának a sorsukon. Ők azok, akik tényleg alulnézetből élik meg a történelmet. A néptáncos-író-szociográfus László Bencsik Sándor 1973-ban megjelent könyvét (Történelem alulnézetből) szepegő meghatottsággal olvasta anno az értelmiség, aztán akkor is maradt minden a régiben. 
 
A Hábetler család élettörténete Török Tamara dramaturgi segítsége és Dargay Marcell zenéje által kísérve szövődik tovább. Mikor a „Lent, hol a tölgyek…” kezdetű dalt énekelni kezdi fönt a vörös nyakkendős csapat, tudni lehet, a közönség messze nem gyermekkorú tagjai hibátlanul folytatják magukban a következő versszakot is. 
 
Fullajtár Andrea
Fullajtár Andrea
Pék Mária lányai, Gizike (Péter Kata m.v.) és Hajnalka (Rujder Vivien) összeszűrik a levet, akikkel csak lehet. Gizike hozzáment ugyan Híres Istvánhoz (Kovács Lehel), de nem szereti. Gyönyörű írói utalás észlelhető Fejes Hazudósára: Ervint, a gitáros fiút (Tasnádi Bencét, aki a későbbi Zentay Gyuri lesz) nem úgy kérleli rajongva Hajnalka, hogy énekelje, hanem hogy „mesélje” (!) neki a „Temptation”-t. És az „meséli”. Csele Juli (Fullajtár Andrea), a környék mélyérzésű, s a jég hátán is megélő cafkája meg reménykedik, hogy Jani kiköt majd nála. Ki él, ki hal, ki házasodik, elválik, összeköltözik. Körbeforognak fejformák, mozdulatok, hanghordozások. Az eltávozottak megjelennek, mint későbbi leszármazottak. Mészáros Béla most mint Hábetler Norbi (Jani magához vett fia) jelenik meg, Reich bácsi (Szacsvay László) pedig Zentay Nimródként születik újra, hogy aztán felnőve nevet cseréljen, s büszke Klein Nimródként éljen tovább. Az írói névadások elemzése külön örömforrás. 
 
A szürke hátfal vízszintes réséből, a ránk nyíló történelem sötétjéből, kétszer jelenik meg felénk tartva Hábetler Jani, a ragyogó Vizi Dávid. Az első részben, mikor a háborúból tér vissza, még nem tudja, hogy vidékre költöző családja fönt „felejtette” a csillagos házban szerelmét, Reich Katót (Mészáros Blanka) és közös kislányukat. Mikor a börtönből harmadolással szabadul, még nem tudja, hogy felesége (Czvikker Lilla e.h.), aki 15 büntető évre számítva lemondott róla, elhagyja. A kép kitágítja az adott helyzetet: „Ezer esztendő távolából,/ hátán kis batyuval, kilábol/ a népségből a nép fia.// Hol lehet altiszt, azt kutatja,/ holott a sírt, hol nyugszik atyja,/ kellene megbotoznia.” J.A.
 
Vízi Dávid
Vízi Dávid
A „gorenje” korszak keserű bohócjelenetét egyre vadabb és szétesőbb történések követik. Bravúrosan idézik föl a 2006-os tévéostrom lángoló képeit és túrórudit tolvajló „forradalmárait”. S rémisztő, hogy közben szinte mindenki a családban marad. Dankó István, Kovács Lehel, Rajkai Zoltán, Takátsy Péter, Rohonyi Barnabás e.h. és Lengyel Benjámin e.h. két-három szerepben viszik előre a történetet. Gyomorszorító, s egyben az egyik legkövetkezetesebben megrajzolt figura Seres Sándor (Elek Ferenc), az agitátor, ki később Szónokká változik, s az ő felesége (Kiss Eszter), akit majd a legutolsó kép ijesztő pontossággal megformált tévériportereként is láthatunk. 
 
Az első részben, mikor még megvolt Pék Mária, s a maga láthatatlan, mégis sugaras koronája alá gyűjtötte védenceit, akkor is azt lehetett érezni, hogy árvák ezek. Pék Mária is árva volt. De amikor ő felhúzta este a vekkerórát, azzal mindenki számára eligazította a másnapot is. Volt valami belső iránytűje, ami akkor is működött, mikor már a harmadik deci bort is lecsúsztatta. Nem tudni pontosan, mit csinál Szirtes Ági, talán lefeszíti kicsit a vállát, megvastagítja a nyakát, kitágítja az orrcimpáit, de egyszer csak mindenki érzi, hogy miként dobol benne finoman az alkohol, s hogy emelkedik meg a vérnyomása. Korszakot meghatározó alakítás az ő Pék Máriája. Akkor is, ha a történet szerint az a képzelt korona aztán elfénytelenedik, meggörbül, és el is gurul valahová. Nincs fej, amelyre illene a továbbiakban. Pék Máriát eltemetik, és Szirtes Ági az ifjúság minden kecsességét bírva újra látható lesz, de már Sós Krisztának nevezik. 
 
A Holnap Kiadó 2005-ben adta ki Losonczi Ágnes Sorsba fordult történelem című könyvét. E könyv megírásához a középrétegekhez tartozó 70 családot kérdeztek meg az átélt változásokról, arról, hogy „a történelem fordulatai merre vetették, dobálták őket, hogyan küzdöttek meg a hullámokkal, és hogy eközben hova jutottak, mire mentek, mivé lettek.” Losonczi Ágnes elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a sok fordulat és megszakítás mellett volt-e, van-e valamilyen folyamatosság is a vizsgált három generáció életében. S ahogy írja, miközben a folyamatosságot kereste, folyton a megtörettetéssel találkozott. 
 
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Hábetlerék meg a szomszédaik nem a középréteghez, hanem a társadalom aljnövényzetéhez tartoznak. „Veréshez szokott fajta”, ahogy Ady mondja. Ők nem érték el azt a szintet, hogy fölemelkedjenek, s meg lehessen törni őket, őket mindig csak verték – és verik most is. Tasnádi István, ha nem is akart dokumentarista pontossággal élni, nem kerülhette meg az öregek meg a kilakoltatottak problémáját. A kényszerű együttélések keserve, az öregek és elesettek gondozásának megoldatlansága, egy meggyalázott, átvert, szemétre került nép minden fájdalma benne van Küvecses Endre (Újlaki Dénes) és a másvilágról átintegető Küvecses Anna (Bodnár Erika) iszonyatos kilakoltatási jelenetében. 
 
Valami csekély előrelépés, valami szelíd mobilizáció elindult talán a nincstelenek közt is, ám épp ennek köszönhető, hogy eljön az ő megtöretésük ideje is: Hábetler Jani egyik családtagját elbocsátás fenyegeti, mert nem mutat elég politikai, vagyis hitvalló aktivitást a munkahelyén. Megijed, és azt hazudja, hogy rokona, Jani, ötvenhatos hős volt. Na, most nyúljon hozzá valaki! Ámde jön az ünnep, készülnek a tévéműsorok, s megjelenik egy stáb az öreg Janinál, hogy akkor most nyilatkozzék a hősi múltról. Ha ellenáll, a gyereket kirúgják a munkahelyéről. S Hábetler János, az ifjabbik, ki már öreg, s kinek nyakába most gépfegyvert akasztanak és kezébe macskakövet nyomnak, fuldokolva és nyögve – nyilatkozik. Hogy mi mindig is erre vágytunk, hogy itt éljünk. Békében, gyarapodva, szabadon… 
 
A jelentéssel bíró tárgyak közül meg kell említeni a görbedt kis karácsonyfákat, s a családi ünnepek alkalmával mindig fölpanaszolt nedves csillagszórókat. Felejthetetlen a történéseket végig kísérő, de helyét nem találó szecessziós szörnyecske, a fémlevelekbe foglalt, öklömnyi gyöngyöt formázó égővel rendelkező, működésképtelen lámpa, amit Reich bácsi valaha valahonnan elcsent, s Hábetleréknek adott ajándékba. Ott guggol ez most is, a bágyadtan lógó, lyukas közepű lobogó alatt, a főhős reszkető térde mellett.  S igen fontos a megkisebbedett utcakő a hazugságra kényszerülő öreg ujjai között. Ennek eredetijét, sok évvel ezelőtt, a mostani előadás rendezője, Máté Gábor tartotta zokogva a kaposvári Marat/Sade előadás záróképében. A Pék Mária által elkészített rántott halat, s a túróscsuszát meg elképzeljük, mint ahogy az általa viselt koronát is. 
 
Az első bekezdésben említett Wood-festmény a hírek szerint úgy készült, hogy a festő saját nővérét öltöztette be a régi családi fotográfiákról lelesett ruhába, és saját fogorvosa volt a modell a férfialakhoz. A Katona József Színház előadásának alkotói szintén élő anyaggal dolgoztak, saját életük vonatkozó eseményeiről szóló vallomásaik a színház honlapjáról letölthető műsorfüzetben olvashatóak. Egy nagyszerű alkotógárda személyes élete és vére is benne van ebben a nagy erejű előadásban. 
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek