Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A GYÁSZ ÁRNYALATAI

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertje
2023. febr. 15.
Február 8-án vezető karmestere, Riccardo Frizza vezényletével adott bérleti hangversenyt a Rádiózenekar a Zeneakadémián. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A hangverseny első részében latin zeneszerzők 19. század legvégén komponált műveit dirigálta az elismert operakarmester. Előbb Puccini – eredetileg vonósnégyesre írt – Krizantémok című alkalmi gyászdarabja, majd Gabriel Fauré reprezentatív zenekari kompozíciója, a Maeterlinck Pelléas és Mélisande-jának 1898-as színpadi kísérőzenéjéből két évvel később kialakított – és újrahangszerelt –, op. 80-as Szvit szólalt meg.

frizza1
Riccardo Frizza

A Rádiózenekar vonóskarának kifejezetten meleg hangszínei, a pálca nélkül vezénylő Frizza rugalmasan hajlékony agogikája, az egész előadás plasztikus körvonalai jól szolgálták a Puccini-mű egyszerűségében is megható, őszinte kifejezését. Ám a Fauré-szvit összetettsége, mesterien kikevert hangulatai és színei is kitűnően érvényesültek előadásukban. Telitalálat volt a Prélude finoman nosztalgikus hangja és a Fileuse vágyteli oboaszólója; a szvit tetőpontját jelentő Sicilienne azonban különösen emlékezetes előadásban szólalt meg. A karmester által remekül megválasztott tempón és alapkarakteren túl mindezt a tétel hangulatát meghatározó két hangszer, a fuvola és a hárfa játékosának köszönhettük; különösen Bábel Klára varázslatos hatású, gazdag zengésű hárfajátéka kölcsönzött valamiféle sajátos, szinte transzcendens jelleget a zenének. S megint csak Riccardo Frizza karakterérzékét és a zenekar koncentrált fegyelmét dicsérte a vigasztalan, makacs pontozások megbabonázó hatása és a gyász lelkiállapotát is átható nemes tartás.

A gyász volt a végső tartalma a koncert második részét alkotó Rossini-műnek, a Stabat Maternek is. Rossini remeke persze éppen arról nevezetes, hogy különösen „világias”, mind érzelmi skálája, mind pedig – különösen – a tételtípusok, zenei eszközök eredete és asszociációi tekintetében. Következésképpen olyan karmesterért kiált, aki otthonosan mozog az 1810-es, 20-as évek olasz operájának világában, ugyanakkor hajlamos az elmélyülésre, arra, hogy érdekeljék a kor operai nyelvén kifejezhető mélyebb tartalmak is.

A darab kiemelkedő szerepet játszott Frizza pályája során: jó két évtizeddel ezelőtt ugyanis épp a Stabat Mater karmestereként debütált a széles nyilvánosság előtt a pesarói Rossini-fesztiválon. A mostani előadás arról tanúskodott, hogy valóban alaposan és belülről ismeri a művet. Azokat a vígoperás-kabalettás elemeket, amelyek számos mai előadásban zavaróan frivolnak hatnak, ő szinte mindig képes volt harmonikusan beilleszteni zenei környezetébe. Emellett nagy személyes kifejezőerővel világított rá a Rossini-zene erőteljesen drámai és tragikus pillanataira, „komolyan véve” az ostorcsapásként ható disszonanciákat, a nagyszabású, tablószerű kórusokat, egy-egy zenekari szakasz bensőséges líraiságát vagy magány-hangjait.

lángd
Láng Dorottya

Ha már a kórusokat említettem: a Pad Zoltán karigazgatása alatt működő, mintegy 50 fős létszámmal fellépő Rádióénekkar a mindvégig igen meggyőző teljesítményt nyújtó zenekarral egyenrangú, sőt meghatározó tényezője volt az oratórium előadásának. Ha eltekintünk a basszus szólam néhány, valamelyest szétcsúszó önálló megszólalásától, a kórus összecsiszoltsága, tiszta intonációja, a nagy forte tömbök impozáns monumentalitása és a polifon szakaszok korrekt és precíz megrajzolása egyaránt elismerésre méltó volt. Különösen a fortéban is rendkívül kulturált, egységes és nemes hangzású szoprán szólam szárnyalta túl még az egységesen jó teljesítményt is.

A szólókat Pasztircsák Polina (szoprán), Láng Dorottya (mezzoszoprán), Horváth István (tenor) és Kálmándy Mihály (bariton) énekelte. Közülük Horváth István – meglehetősen élesre sikerült, bár magabiztos magas hangjaitól eltekintve – igazán szépen formálta szólamát, érzékenyen és kifejezően énekelt. Kálmándy Mihály ezt a robusztusabb basszus számára ideális szólamot némileg feszengve, nem egyszer művi módon sötétített hangon adta elő. A két női szólistáról viszont csak a legmagasabb elismerés hangján szólhatok. Pasztircsák Polina az Inflammatus tételben nem csupán az eget ostromolta hangja és a személyéből áradó szenvedély lenyűgöző intenzitásával, de ezt olyan módon tette, hogy nem szólistaként próbált kimagaslani, hanem mintegy eggyé vált a zenekarral a lángok félelmetesen képszerű megjelenítésében – ami egyszersmind az együttest és a karmestert is dicséri. Számomra a legörvendetesebb meglepetést az általam korábban még nem hallott Láng Dorottya jelentette, aki már a „Quis est homo qui non fleret” tételben megmutatta, hogy milyen nagyszerű partnere hangban, kifejezésben, intonációban Pasztircsák Polinának. A „Fac ut portem Christi mortem” tételben viszont szólóban is bebizonyította, hogy nagy kaliberű énekes, akinek hangos külföldi sikereit messzemenően igazolja tökéletesen kiegyenlített, bársonyos hangja, magabiztos technikája és nem utolsó sorban személyes kisugárzása és kifejezőereje.

Helyszín: a Zeneakadémia nagyterme; időpont: 2023. február 8.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek