Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PERSONAL JESUS

Székely Csaba: 10 / Radnóti Miklós Színház
2019. jan. 24.
A Tízparancsolat a maga erkölcsi imperatívuszával szilárd alapja lehetne egy legeslegjobb világnak – de könnyen lehet, hogy nem határtalan boldogság, hanem halálos unalom szakadna ránk. Székely Csaba minden esetre a pompás dramaturgiai sorvezetőt vette észre benne. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

A Radnóti Színház átépítés következtében egyre kisebbedő színpadán tíz szék; oldalt és hátul átlátszó műanyag függöny; Bartha József díszlete – a színpad lépcsőzetes előterével – mérsékelt mozgásra, de maximális láthatóságra ad lehetőséget. Vagyis mind a tíz szereplőt – a parancsolatok alanyait – mindvégig látjuk, tehát a színészek mindvégig játszanak, néznivaló akad bőven.

Vilmányi Benett, László Zsolt
Vilmányi Benett, László Zsolt

Olykor, a parancsolatok, azaz a jelenetek között kórusként működnek, de nem ám holmi kényszeredett egyszerre-beszélés ez, hanem Cári Tibor gospelt idéző zenéjére több szólamban latinul éneklik a parancsolatokat, Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter (és alkalmanként a két „zenés színész”, Lovas Rozi és Sodró Eliza) drámai közreműködésével.

Sebestyén Aba rendezése illeszkedik a mitikus-misztikus tárgyhoz, a nemcsak vallási, hanem kulturális szempontból is erős örökséghez. Miközben a tíz „kistörténetből” összeáll egy „nagytörténet”, a kisrealista életsztorik egy-egy pillanatban, egy-egy fordulatnál megemelkednek, egy-egy kép a széksor fölött lógó képernyőkre vetül, kimerevedve. Mert a színészek szinte mindvégig kamerát kezelnek, mégpedig „szelfi-üzemmódban”, vagyis a saját élénk mimikájukat közvetítik és a megállítás pillanatában – véletlenül vagy készakarva – többnyire telített képek kerülnek a képernyőre.

Pál András, Martinovics Dorina, Kováts Adél
Pál András, Martinovics Dorina, Kováts Adél, Márfi Márk

Székely Csaba drámájában tíz ember élettörténetét tárja elénk, pontosabban a fordulópontokat, melyekről fokozatosan derül ki, hogy valójában metszéspontok is: a figurák „találkoznak”, a sorsok összefonódnak, egy időre vagy végleg. Van egy kiindulópont, ami közös: egy Remény nevű lakótelep valahol. Lehet, hogy egy kisvárosban, lehet, hogy egy nagyvárosban, de hogy a világnak ezen a posztszocialista környékén ismerős helyen, az biztos. Stabil dramaturgiai kiindulópont ez, miként minden, ahol kvázi véletlenszerűen gyűlhetnek össze nagyon különböző emberek. Székely profi drámaíró, ezért aztán könnyedén – ha nem is könnyű kézzel – sodorja egymás felé a sorsokat; közben kissé homályba vész a Tízparancsolat tartalmi aspektusa, és fontosabbá válik az anyagszövés. Az egyes parancsolatokhoz társított figuráknak neve nincsen is, csak száma, az is a parancsolaté; nem mintha annyira szimbolikus vagy emblematikus alak lenne az öt nő és öt férfi, sokkal inkább azért, mert épp az átlagos felé húznak mindannyian.

Az pedig már nemcsak a dráma, hanem a rendezés nagy erénye, hogy ezek az alapvetően átlagos figurák megannyi elkövetett „bűnnel” együtt emberiek, gyarlók és boldogtalanok, együttérzésünkre érdemesek. Tetejébe mind el is mozdul az átlagos tartományból – ez pedig már a Radnóti egyre jobb, markánsabb és erősebb társulatának köszönhető: kiviláglik a típusban az egyedi, a megismételhetetlen.

Tóth Ildikó. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Tóth Ildikó. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Az egyes számot viselő Vilmányi Benett indítja a történetet; a kissé gyermeteg és naiv fiú igazi jóember, ezért aztán könnyedén kihasználja őt a nyolcas számot viselő László Zsolt, a nagyhangú álmodó, aki széles gesztusokkal ölelné magához a világ összes örömét, pénzt, nőt és sikert, de hát lúzer a javából. Ahogy a szépség megszállottja is, a kettes számú „parancsolat”; őt Pál András játssza, megrendítően mutatva, hogy akkor boldog, amikor nem szép, vagy nem számít, hogy szép. Martinovics Dorina figurájának lecsúszástörténete millió újságcikkből ismerős, de itt van egy kanyar a végén; a pályaudvaron kábultan összerogyó kurva életének utolsó fázisát Martinovics szikár tehetsége hitelesíti. Ennek ráadásul köze van a négyes számú nő, a Kováts Adél által játszott doktornő sorsához is: az ő makacs kitörési vágya, a mindenkin, önmagán is átgázoló mániákus megszállottsága ugyancsak a lakótelepi miliőben gyökerezik. Ahogy a kalandoré is, aki ugyancsak bármi áron tépné el az összes köteléket, amely a Reményhez köti – Márfi Márk e.h. igen ígéretes alakításában. Ő a szerelme a Sodró Eliza által játszott lánynak, aki az anyja és a fiú közt őrlődve leginkább „Édes Jézussal” folytat intenzív és az életben való eligazodás szempontjából eredménytelen párbeszédet. Cselekvő áldozat: ez a paradoxon jelenik meg Sodró játékában. Lovas Rozi „lakótelepi lány” figurája a kitörés, érvényesülés tipikus útját választja: a gazdag plasztikai sebészt. Van benne is igyekezet, eltökéltség, de boldogság csak a „ferde utakon” jut neki is, és az ügyes meseszövésnek köszönhetően ez a ferde út visszavezet a lakótelepi közeghez. Érzéki öröm, szexuális gyönyör a nagyhangú „kemény csávó” révén azért kijut valamennyi – a László Zsolt által játszott kispályás sufnibűnöző és nagypályás álmodó a darab és az előadás egyik legjobb figurája… És nem marad le mögötte életanyagban a kilences számot viselő férfi sem, akit Schneider Zoltán virtuóz váltásokban gazdag játékkal prezentál: él, habzsol, meghal. A tíztagú társaság egyik masszív, sokfelé ágazó alakja az „anya”: Tóth Ildikó finom alakításában az elvont és konkrét gyerekekhez fűződő lehetséges viszonyulások komoly arzenálja mutatkozik meg.

Szóval a színészek együtt és külön nyújtott teljesítménye, Sebestyén Aba érzékenyen egyensúlyozó rendezése méltó megjelenítése Székely Csaba jól kifundált darabjának, a történetimádó közönség nagy örömére. Ja, és a Personal Jesus – igazán húha.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek