Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KIS TRAKTA AZ IGAZSÁGRÓL

A fecsegő potyautas 58.
2019. jan. 24.
Soha nem voltam még élő kiállítású kabarén, ráadásul ez egy kifejezetten baloldali szeánsz volt, a baloldalin azt értem, hogy mindenki idősb volt nálam (57), és egyetlen nercmellényes kislány sem ájult el, amikor a fülébe súgtam, magam is a világ proletárja lennék. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Most utánanézhetnék a sok bokornyi hír között, hogy hívták a gyanútlan újságírót, akit belevittek a melegmocsárba egy rája kényszerített, egészségügyi megfontolásokban bővelkedő műsorral a közszolgálati televízióban. Ááá, nem nézek. De még visszatérek rá, mert érdemes, a sok, izgalmas kulturális hír között – elhunyt a filmDon, kicsoda örököl, és mit, az ötforintos és egy rossz szlogen tündöklése és bukása, hogy a szegedi egyetemen mennyi provokatív, félreértelmező professzor koptatja a pallót – ő, ez a cserbenhagyott pici csekonics riporter külön példatárat jelent. Szóval Influenzia kiasszonnyal létesített testi kapcsolatot a főszerkesztőm – ÉS-, következésképpen szelíd rábeszéléssel igényelte, jelenjek meg helyette a RAM-ban este, és én, mivel a szomszédban locsolom a virágjaimat, páros kiszerelésben át is ballagtam a jéghideg kétszáz méteren. Örömmel, Zolikám, hát hogyne. Igazából három emberről szólt a Hócipő műsora, Boncz Gézáról, Megyesi Gusztávról és Farkasházy Tivadarról, a szatirikus lap mindenese vitte a narrátori karszalagot, valamint egy kipróbált színészcsapat is közreműködött, Gálvölgyi-Markos-Nádas-Selmeczi-Varga. Soha nem voltam még élő kiállítású kabarén, ráadásul ez egy kifejezetten baloldali szeánsz volt, a baloldalin azt értem, hogy mindenki idősb volt nálam (57), és egyetlen nercmellényes kislány sem ájult el, amikor a fülébe súgtam, magam is a világ proletárja lennék, satöbbi. Megjelent két szimpatikus exbelügyi miniszter, sok szoci arc. Boncz Géza, akinek a doktor bátyjával – Sityu! – sokat üldögéltem a szegedi pszichiátria egyik szobájában – kérsz, Ernő Beherovkát?, általában kértem, de Bipoláris Marika néni mindig ránk nyitott, és legott elragadta a vizes pohárkát – és sokat mesélt a nagyszerű Gézáról, akiről most is láthattam, hogy a visszafogottságban érdekelt, nagyon jó verbális ritmusérzékkel vitte el a balhét. És most mit mondjak Gusztira, aki kolléga volt, meg több is. Hogy úgy volt ő zseni, hogy az amatőrség kis, vágott orrú dorkóját magán hagyta. Kívülálló maradt, mélyen és megfellebbezhetetlenül civil, a sarki ember, a becsapott, a kisemmizett, a gőgös újkori Döbrögi krónikása, mindig afféle balkerülős, váratlan elgondolással talált rá az igazságra, annak mulatságosabb, logikus, de egyben abszurd fajtájára. Úgy mondta mindig a penzumot, hogy szabad maradt közben, nem lett foglya mondandónak, célnak, tartalomnak, ezt kevesen tudják, tkp. alig, az az érzék, hogy látszódj is, de inkább az elgondolásod a fontos. Egyébként pedig megnyugtató látni, hogy milyen eltökélten, gondosan és szépen van ápolva az urak emléke Farkasházy Tivadar által. 
 
Na, most én nem tudom, mi a szabadság. Bonyolultság, elvontság és gyakorlat kölcsönhatása. Nem félek senkitől, csak magamtól? Na, ez jutott az eszembe, amikor a közszolgálati tévé riportere – neve sajnos csak nem jut az eszembe – összekönnyezte a Facsét, mindeközben a kollégák arcára sütötte a csalódás háztartási vasalóját, nem védték meg őt a nagy, támadásokban, nem zártak neki össze, amikor pedig a meleg probléma az ölébe – pontosabban, nyakába – hullott, pedig ők harcosok, következésképpen sokszor nem az igazság az érdekes, mondta, nem az a fontos, hogy kinek van igaza, hanem hogy összezárjanak a mindenfelől nyilazó attakban. 
Hát az igazság, igen. 
 
Már a miniszterelnök úr is megmondta, hogy a zúgó liberális ellenszélben kell néki ültetni a nárciszt, meg a bazsarózsát. Túlsúly, vagy mi. Ilyen, efféle zúgó ellenszélben csipog föl a vidéki szerkesztőség telefonja, és a tisztelt sajtómunkásnak föntről lediktálják a témát. Ezt kell írni, lányom. Ezt fogalmazd meg, fiam.  
 
Milyen érdekes, dadogja a cserbenhagyott, köztévés kicsi fiú, hogy nem érdekes az igazság. Már bocsánat, de kérlek, akkor mi a faszom az érdekes?! Az ügy? Milyen ügy? A győzelem?! Hogy úgy leszel újságíró, azzal a hévvel, azzal az elhatározással, azzal az idegrázásos lelki elánnal, hogy ez a körtánc, amibe belekerülsz egy virtigli harci helyzet, háború, háború, háború, harc a publicisztika, harc a riport, az interjú is az, dehogyis a megformálás és a pontosság kívánalma lenne a tét, arcok, sorosok és tragédiák megfestése, hiszen mindenfelé ellenségek időznek, fölöttük kell diadalmaskodni, és az ellenség az, akit minden áron és akármilyen eszközökkel le kell győzni. Ez az újságírás neked, mon ami? Hát ez. Nem kell délibábokat kergetni. Én legalábbis nem kergetek egy ideje. Ez a jól kitervelt, kellőképpen népszerűsített, és földotált habitus harcolni fog, amíg tud, mert nem tanult meg mást. Van öt szava az igazság helyett. 
Pedig az igazság beszéd.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek