Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SPECIÁLIS KERESÉS

Bertolt Brecht: Jóembert keresünk / Miskolci Nemzeti Színház
2019. jan. 23.
Az előadás, rácáfolva Varga Zoltán vízárusának kezdeti fellépésére, nem kapkod utánunk, nézők után. De azért minden okunk megvan feszengeni, amikor Sen Te azt kérdezi: Miféle emberek vagytok ti? STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Hogy a Miskolci Nemzeti Színházban az idei évad sem múlik el Brecht-bemutató nélkül, az minden szempontból egészséges dolog. Külön arra ki se térjünk, hogy Brecht alighanem a legaktuálisabb szerző ma a klasszikusok közül. Elég annyi, hogy tavaly Szőcs Artur színre vitte Miskolcon A kaukázusi krétakört Láng Annamária vendégszereplésével, ami megteremthette azt az érzést, hogy szerző és színésznő jól mennek egymáshoz. Talán több se kellett Béres Attilának, műsorra tűzte és megrendezte az idei évadban a Jóembert keresünket, szintén Láng Annamáriával a főszerepben.
Harsányi Attila
Harsányi Attila
Cziegler Balázs díszlete igazi mai világvégi ipari tájba helyezte a történetet: szemét, vastag rozsdás csövek, olajoshordók, falfirkák (life is beautiful), borzalom. Némi csendes várakozás után ide toppan be Varga Zoltán Vang vízárusa, aki egy bevásárlókocsival egybeszerkesztett biciklit birtokol, és kicsit csalódott, hogy csak pár percre ment ki, és mi közben máris odagyűltünk, mert nyilván mi is a megvilágosodottak – fényillusztráció – érkezését várjuk. 
Az előadás némely ponton igyekszik bennünket, nézőket úgy tekinteni, mintha magunk is szecsuániak lennék, azok közül, akik nem olyan jók, mint Sen Te, vagyis nem szeretnének az otthonunkba fogadni három ismeretlent. A kiküldetésben lévő magasabb rendűek fentről érkeznek: trégerrel eresztik le a három jóvágású, majdnem meztelen fiatalembert, Papp Endrét, Bodoky Márkot és Feczesin Kristófot. Nem mondható előnyösnek sem számukra, sem számunkra, hogy úgy festenek, mintha valami frivol revü férfikarából szalasztották volna őket, mindenekelőtt mert egyformák a kisgatyás, cilinderes, zoknis küllemükkel, s ez az egyformaság megnehezíti nekik is, nekünk is, hogy különbséget tegyünk köztük. Bodoky Márk mint 1. számmal bíró égi hatalmas, olykor finoman kiigazítja kartársai mondásait – ennyit konstatálhatunk. 
Az előadás folyamán az istenek bizonyos asszimilálódáson, vagy legalábbis akklimatizálódáson mennek keresztül: lesz koszlott susogós melegítőjük, és hamarosan egészen otthonosan mozognak a városban, amelynek valószínűleg nemcsak a vége lepukkant prolinegyed, hanem az eleje és a közepe is. Nem rínak ki, maguk is eléggé esendőnek és halandónak tetszenek. A tárgyaláshoz azonban ismét félmeztelenül térnek vissza, és előttünk öltik fel a talárt az ítélkezéshez, amelynek során, drámai csúcspontként, a Sui Ta elleni vád Sen Tére üt.
Láng Annamária
Láng Annamária
Láng Annamária Sen Téje testhez simuló piros miniruhát és fekete csizmát visel – jelmeztervező: Pilinyi Márta –, ez a szolidan kihívó szett azért érzékelteti a lány (ősi) foglalkozását. De fején a piros sapka kicsit olyanná teszi, mintha elvarázsolt manó lenne. A piros szín szellemesen visszaköszön Sui Ta elegáns, háromrészes fekete öltönyén is, amennyiben a gombokat és a gomblyukakat piros cérnával varrták. Sen Te Sui Ta alakjában csak az első megjelenésekor hord napszemüveget, és ahhoz sem ragaszkodik, hogy végig rekedtes férfihangot produkáljon. Az emberek a belépőjekor, első fellépésekor azonnal felmérték a nagybácsi figuráját – Akivel Nem Lehet Kukoricázni –, a részletekre nemigen figyelnek. Láng Annamária Sen Téje halk, egyszerű, kislányos hangú. Időbe – és a benne élő két figurája küzdelmébe – telik, hogy a szenvedélyek előbuzogjanak belőle. A Harsányi Attila pilótájával való találkozás mintha azonnal megnyitna egy csapot benne. Jang Szun öngyilkossági szándéka oly hisztérikus hangú reakciót vált ki belőle, mintha maga is túl lenne már hasonló kudarcon.
Harsányi Attila pontosan olyan, amilyen férfi kell ide, ebbe a szerepbe. A bomberdzsekijében behozza a háborús egek-földek levegőjét, katonai kalandok tiszteletreméltó, egyben rémisztő harciasságát. Megszenvedett, markáns, viseltes képű pasas, akinek arcán a legváratlanabb pillanatokban megjelennek egy kisfiú vonásai. Az is szépen látszik rajta, amikor egy lírai „vendégdal” alatt – amelynek előadásával Béres Attila rendezése gálánsan megkínálja Láng Annamáriát – annak rendje és módja szerint beleszeret a neki éneklő Sen Tébe. Harsányi Attila alakításában Jang Szun pilóta nem egyszerű hasznakereső szélhámos csábító. Hanem bonyolult. Lelkiismeretesen dolgozó gyári munkásként mintha már túl is jutott volna a saját vágyain, bűnön és büntetésen. Ha nem is lesz már belőle senki, akkor is valaki.
Ami a beemelt énekszámot illeti, a miskolci előadásban a megszokott betétek is meglepőnek hatnak, amennyiben Paul Dessau zenéjét modernre hangszerelték. Szun pilóta valóságos rockszámként énekli el a Dalt a nyolcadik elefántról a rivalda szélén elhelyezett állómikrofon mögött. Kitüntetett pont ez a színpadon; rendre odalépnek a szereplők, hogy figyelemfelhívó csengetés után kiemeljenek néhány fontos mondatot a szerepükből. Ez a megoldás kétségkívül brechties – jól megfelel az elidegenítési effektusról tanultaknak –, de ellentmondásba kerül avval, hogy a dráma előadásmódját amúgy inkább az emocionalitás határozza meg. Nem mondhatni ugyan, hogy mélységesen, szerteágazóan vagy gazdagon tárná fel a játék a Brecht hősök érzelmeit, mert a rendezés célirányosan halad, és legfeljebb színez, de nem árnyal, nem részletez. Például kontextusában kifejtetlennek hat Su Fu borbély (Keresztes Sándor) fizikai agressziója Vanggal szemben. Vagy például az esküvőjelenet már-már bántón csupán a vendégek lerészegedését ábrázolja, olyan futó gegekkel, mint a nyitóképben az utolsó vacsora kompozíciója, vagy az elmaradt nász népének vonatozása Megy a vonat, megy a vonat Szecsuánba címszóval. De a színészi játék mégis a lélektani ábrázolás tölteteiből táplálkozik, s ezt szakítja meg, zökkenti ki időről időre a mikrofonba tudósítás. A szereplők folyamatos, szakaszos nekibuzdulásai töltik ki a produkció közel három óráját, s közönség soraiban úgy lehet érezni, hogy mindig ugyanott maradunk. 
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Brecht ezúttal is mozgósítja a jeles miskolci társulatot. A Sen Te házába beköltözők nagy élet- és színpadi kedvvel cigiznek, isznak és énekelnek a lány trafikjában. Csendes, költői figura köztük Farkas Sándoré, aki még József Attila-versek írásával is megpróbálkozik. Szirbik Bernadett Sin asszonyában a hála helyett a gyűlölet fortyog, s voltaképp csak akkor kezd gyengédebben, megértőbben viszonyulni Sen Téhez, amikor tisztába jön avval, hogy a lány is szerencsétlen. Kerekes Valéria és Szegedi Dezső szőnyegkereskedő párosa megteremti az események hátterében annak az emberi jóságnak a körvonalait, amivel sikerült nekik lassan egy egész, hosszú életet átvészelniük. A többiek egy-egy tompa színt festenek fel a szürke szecsuáni ég alá.
Az előadás, rácáfolva Varga Zoltán vízárusának kezdeti fellépésére, nem kapkod utánunk, nézők után. De azért minden okunk megvan feszengeni, amikor Sen Te azt kérdezi: "Miféle emberek vagytok ti? / A városban, ahol jogtiprást követnek el, törjön ki lázadás / S ahol nem lesz lázadás / Pusztuljon el az a város / Tűz által, mielőtt leszáll az éj." (Fordította: Térey János és Kovács Krisztina.)
Később, az esküvőn, amikor Szun megkérdezi, mire igyunk, Sen Te azt a határozott javaslatot teszi, hogy: a jövőre. Ekkor a lehető legegyenesebben hozzánk fordulnak, ránk merednek a színészek mind, bele a képünkbe. A jövőre. Belegondolunk. Beleborzadunk. 
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek