Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDENKORI FÉLELMEINK

Békés Pál–Várkonyi Mátyás: A Félőlény / Miskolci Nemzeti Színház
2019. jan. 22.
Szörnyű és rémes a világ, de ha rájövünk, hogy ami félelmetesnek tűnik, az maga is félelmekből van összerakva, egyszerűen legyőzhetjük. Kiben van a hiba, ha egy ilyen tanulsággal járó, gyerekeknek szóló történetet kizárólag felnőttfogalmaink mentén tudunk értelmezni? PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
1984 februárjában, a Magyar Nemzetben jelent meg Békés Pál novellája, amelynek címszereplője, a sokkezű, soklábú, de egyarcú, mindenesetre mégiscsak nehezen megszámolható félőlény nem egyszerűen mindentől félt, hanem naponta többször, menetrendszerűen tört rá a rettegés. Bár fogalma sem volt, kitől, mitől fél – pedig próbálta megtalálni az okát –, mégis vacogott és dadogott és sírt. És amikor már nem sírt, akkor is sírást hallott. Kiderült – nagy ijedelmére –, hogy nincs egyedül: egy félőbblény szipogott a csöndben. Természetesen jól összevesztek azon, ki fél jobban. Sok huzakodás és gyömöszkölődés, továbbá lihegve és szuszogva odavetett „nem félek tőled”-ek után rájöttek, tényleg nem félnek egymástól. Kezet nyújtottak, már meg lehetett számolni őket, és lejöttek a fáról, addig ugyanis ott éltek. A nagyon is valóságos közérzet volt ez mesévé alakítva, de a komoly irodalom kereteihez szabva, olyan felnőtteknek, akik a sorok között és mögött tudtak/mertek/akartak olvasni.
 
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Néhány évvel később, még a rendszerváltáson innen, már hangjátékként, kisiskolás-kompatibilis formában, új, vicces-mesés nevű szereplőkkel, mesei próbatételekkel egy egészen más közönségréteghez (is) szólt a történet, hiszen mindenki félt már életében – nem tudjuk megúszni, ez állandó komponens az ember pszichológiai fejlődésben. Miután felvirradt a demokrácia és a szabadság hajnala, színdarab, pontosabban rémmusical, majd regény lett A félőlényből, ami azóta félklasszikussá vált, de aktualitásából nem veszített. A világ minden korban szörnyűséges: gyerek és felnőtt is lát rémeket, igaz, máshol és másféléket. De tehetünk-e valamit ellenük? – tette fel a kérdést Békés Pál, és meg is válaszolta. No, nem rögtön. Amíg addig eljutunk, súlyos, 20. századi tapasztalatokra épülő felnőttmondatok hangzanak el. 
 
A Miskolci Nemzeti Színház előadása sem akarja ezeket túl könnyűvé tenni, de Harangi Mária rendező vezetésével szerencsére a 6-12 éveseknek a hozzájuk elérő történetet áthallásoktól mentesen, a lehető legtöbb humorral és dinamizmussal exponálják. Nem húzzák ki, de nem is húzzák alá Békés Pál már-már didaktikus felnőttmondait, a célközönség számára semmit nem jelentő bravúros nyelvi játékokat, a mesére rápakolt, közös történelmi tudatból építkező filozófiai eszmefuttatásokat és allegóriákat, és sikerrel küzdenek meg azzal is, hogy a darabban a szó-akció arány – a célközönség számára nem a legkedvezőbb módon – az előbbi javára billen. Várkonyi Mátyás zenéjére viszont ráfért volna egy új hangszerelés, az nem egyszerűen retró, de passzé.
 
Juhász Katalin Kiserdő-díszlete egy vastag nyitott mesekönyv a regény mondataival. Konkrét, egyértelműen kapcsolódik a történethez, ugyanakkor sokféle asszociációt engedő, játékos és békebeli tér, ahol – bumm és reccs! – még az a csoda is megtörténik, hogy láthatóan kidől egy fa. A fekete-fehér háttér előtt érvényesülnek a színes jelmezek. Erős színeket kapnak a tevékeny, energikus és támogató barátok: rózsaszínt és zöldet Rakonc, pirosat és szürkésbarnát Porhany, zöldet Csupánc. A címszereplőről, a Félőlényről sokáig csak beszélnek. Aki közülük való, csak épp más életstratégiát választott. Míg ők hárman tisztában vannak azzal, hogy a szörnyeké a világ, megpróbálják menteni a menthetőt, maradnak a Kiserdőben, azt a nem túl ideális körülmények közepette próbálják otthonként megtartani. A Félőlény lakatokkal, láncokkal, biztonsági zárakkal felszerelt ajtó mögötti odújában könyvekkel veszi körül magát, biztonságosabbnak érezve a bezárkózást ott, ahol már a rádióból is szörnyek másznak elő. A rég látott igaz barát(nak tűnő ellenség, aki valójában már szörnnyé vált, és beszervezési céllal tér vissza), a rikító citrom- és narancssárgába öltöztetett Csatang érkeztére bújik csak ki a maga választotta menedékből. Nehezen, reszketve, még mindig nem úgy, mint egy furfangos és bátor hős, aki forradalmár módjára, egy élete, egy halála, nekivág az ismeretlennek, hogy lekaszabolja a gonoszokat és szörnytelenítse a világot. Sötétkékben, kicsi sállal, szemüvegben, amolyan erdei Harry Potterként. (Ez nagyon helyes így, mert kell a referencia a kortárs mainstreamből.) Csatang tanácsára mégis elindul, eszerint ugyanis csak úgy maradhat életben és szabadulhat meg félelmeitől, ha maga is szörnnyé válik. Bár a Félőlénynek kételyei vannak, hallgat a szóra. Ő még nem tudja, hogy az igazi szörnyekben az a legfélelmetesebb, hogy épp olyanok, mint bárki más.
 
Bozóki Mara hétköznapiságukban ismerős ruhái – magamban casual gardening chicnek neveztem el – a bojtos kapucnikon kívül nem mutatnak semmilyen manóságot vagy meselénységet. A nevek furcsán hangzanak, de az engedélyezett keresztnevek listáján nincsenek furcsaságok? Porhany a föld alatt él, de nem hallottunk még dombházakról és föld alatti házakról? Ennek megfelelően – a megjelenés sorrendjében – a Horváth Alexandra, Varga Andrea, Molnár Sándor Tamás, Kokics Péter és Farkas Sándor játszotta karakterek emberek lesznek, és hangsúlyaik, gesztusaik sem csúsznak át a gyerekszínházi sablonokba.
 
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
A Szörnyfelvételi Iroda megannyi mappája és kartotékszekrénye szintén az emberi világból való, ellentétben az itt dolgozó Irodaszörnnyel, aki új identitásuk kiválasztásától egészen a belépési nyilatkozat aláírásáig segíti a delikvenseket a szörnnyé válásban. Őt ugyanis hatalmas, űrgolyhószerűen korpulens teste, szórakozott professzoros parókája, bohócméretű cipője és meghosszított ujjai miatt nem lehet komolyan venni. Mondhatják persze, az a legfélelmetesebb, ami nem is félelmetes, vagy hogy félelmeinket sokféleképpen elképzelhetjük, és beszélhetünk félelmeink nevetségességéről is. Mindez igaz. De a markánsan eltérő világok, az ember és a mesefigurává tett karakter között még a felületen sem alakul ki feszültség. Mindössze a csak a hangjáról felismerhető Seres Ildikóra adott barna hivatalnokköpeny kelt az emberben bizonyos életkor felett némi kellemetlen, gyomorszorító érzetet. Komolyabban vehetők és veszélyesebbek azok a szörnyek, akik csak hangban – szintén Seres Ildikó által –, a megfoghatatlan érzetet hasonlóan indirekt képpé transzponálva és a díszletre vetítve jelennek meg (videó, látvány: Hajdufi Péter). Valódi küzdelem ezeknek a lényegét megtalálni és legyőzni, és tegyük még hozzá: a nézőknek is nagyobb varázslat.
 
Míg a Félőlény távol van, és legyőzve félelmeit mégsem írja alá a belépési nyilatkozatot, a Kiserdő elesik. Csatang rémuralma alatt átnevezik az utcákat, a Tündér térből is Terror tér lesz, a könyveket elégetik, az itt lakók mozgása robotszerűvé válik. Hősünk a maga példájából pontosan tudja, minden igazi, nagy rém reszkető félőlényként kezdte. „Senki sem születik szörnynek, viszont előbb-utóbb mindenki azzá válik” – jelenti ki a nézők saját bőrén is sokszor tapasztalt igazságot. „Nem lenni szörnnyé, az a nehéz” – ez a világot egészen máshonnan néző Félőlény felismerése, aki hazatérve, látva a pusztítást képes kimondani, hogy elég. A szavakból aztán tett lesz, a rémet elűzi, a világ némi rendrakást követően a régi kerékvágásban megy tovább. Egyetlen dolog változik csak: a Félőlény neve. Élőlény lesz belőle. Szép, egyértelmű, örök érvényű humanista üzenet. Már csak az a kérdés, ki mihez kezd vele.
 
Az előadás adatlapja a pirt.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek