Bent Sørensen

Márpedig semmi sem tudja oly csúnyán bepiszkolni a műalkotás immanens megértését, mint az esetleges körülmények, melyek közt a szerző életéről és egyéniségéről szerzett jobb s rosszabb tudomás mindig is az élen járt. Akárhogy is, az utolsó koncertet nyitó jelenet során, mikor az ötvenéves dán mester anyanyelvén fordult hűséges közönségéhez, s rezzenéstelen, már-már kifejezéstelen arccal tette közzé csavaros észjárásának termékeit, tolmácsát ezzel minduntalan mosolygásra, olykor nevetésre ingerelve, egyszer csak villámfény élességével hatolt tudatomba a gondolat, hogy egy komikus dogma-filmbe csöppentem. Mi van akkor – eszméltem –, ha Sørensen tünékenység és enyészet felett meditáló, az emberi lét csöndes és kitartó gyötrődéseiről hallhatóan jól informált zenéje mélyén ott munkál az abszurd szelleme? Halálosan konzervatívak lennénk, ha a Vineta harangjai című szóló-harsona darabban, mely a hangszer hangzási lehetőségeit a legszélsőségesebben aknázza ki, nem csupán a száz évre víz alá merülő merülő meseváros (ld. Nils Holgerson csodálatos utazása) iránti nosztalgiát, de a groteszket is meghallanánk? (A darabot, nem mellesleg, Káip Róbert virtuóz interpretációjában ismerhettük meg.)

Ugyancsak elmegy a lehetséges határáig a hangszer használatában a Looking on Darkness, e figyelemreméltó, szóló-harmonikára (akkordeonra) íródott mű, mely a billentyűkön való tétova keresgélésként indult, majd egyre földöntúlibb – mindenesetre: egyre harmonikán túlibb – hanghatások felé vezetett Boris Lenko kiváló előadásában. E darabot a szombat délelőtti koncerten hallgathattuk meg, akárcsak a Mondnacht című, klarinétra, brácsára és zongorára írt triót, melynek keserves vonszolódása talán a sørenseni ad absurdum megnyilvánulásaként is értelmezhető (előadói: Hans Christian Braein, Marek Konstantynowicz és Kenneth Karlsson). A hangversenyen két Csajkovszkij-mű is elhangzott. A fiatalon, zongorára írt Téma variációkkal hallhatóan Schumann Carnavaljának nyomdokában lépdel: kár, hogy Mali Emese nem találta meg a Boldogasszony-kápolna akusztikájának megfelelő dinamikát, s ez elvonta a figyelmet az amúgy tudatosan felépített értelmezés jól eltalált elemeiről is. A műsort a D-dúr vonósnégyes zárta a Keller Kvartett előadásában. A lendületes és romantikus interpretációra kétségkívül rányomta bélyegét az a tény, hogy Keller András agilis irányítása a prímhegedű hangjának olykor egész meghökkentő dominanciájához vezetett. Másnap, amikor az együttes Bársony Péterrel (brácsa) és Somodari Péterrel (cselló) kiegészülve a Firenzei emlék című szextettet játszotta el, tapasztalataim lényegében szóról szóra megismétlődtek.

Keller András

A szombat esti koncerten az UMZE Kamaraegyüttes Sørensen két nagyobb s színesebb apparátusra írt művét Keller vezényletével játszotta el. Emlékezetes maradt a Birds and Bells merész hangzó vegetációja, a már említett Káip Róbert harsonaszólóival. A hangverseny második felében Csajkovszkij V. szimfóniájának hangjai töltötték be a Bazilika hangzó terét. A mű ott és akkor való eljátszásának gondolata éppoly nagyszabású fiaskónak bizonyult, mint a nyári délután nyeglén kóstolni meg a 2006-os Infusiót, e téli estékre tartogatandó, nehéz, bársonyos, érett gyümölcsök és méz ízével terhes nagyszerű nedűt. A Bazilika akusztikája egészen bizarr élménnyé tette a szimfónia elhangzását, a mindent túldübörgő üstdobbal s a mellékhajóból ki-kiszóló nagybőgőkkel. Keller András vezényelte az Arcus Temporum Fesztivál (ad hoc) Zenekarát: az interpretáció legkarakterisztikusabb elemévé a hajszolt tempók váltak, amit az ember hajlamos volt a kudarc felismeréseként értelmezni.

A másnapi zárókoncert szép pillanatait jelentették Csajkovszkij zongoradarabjai Csalog Gábor ihletett, finom, bensőséges, derűs és nyugalmas előadásában. Sørensen Hat dala a zengő, meleg fényű hangját tökéletesen kontrolláló, nagyon tudatosan muzsikáló Csordás Klára előadásában, Keller András árnyalt hegedűszavával kísérve hangzott el. Érdekes volna tudni, hogy a 2001-ben született darabra vajon hatott-e Kurtág kompozíciója, az azonos apparátusra íródott Kafka-töredékek. Annak viszont a műsorfüzetből kötelezően ki kellett volna derülnie, hogy a dalok milyen szövegekre íródtak (mert azért az hallható volt, hogy a mű a zümmögés és dúdolás mellet szöveges részeket is tartalmaz). Sørensen interpretátoraként ismerhettük meg azt a négy, fiatal és tehetséges cseh, illetve szlovák muzsikust, akik az Eugen Suchon Quartetben játszottak. A fesztivál vendégeként lépett még fel az Akadémia Kvartett, Klukon Edit (zongora), valamint Magnus Söderberg (nagybőgő).

Kapcsolódó cikkünk:
Péteri Lóránt: Csajkovszkij – Sørensen Cuvée
Péteri Lóránt: Éj a Szent Márton hegyen