Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM AKAR A FÖLDÖN JÁRNI

Gounod–Shakespeare: Rómeó és Júlia / Agria Összművészeti Fesztivál – Szabad Tér Színház Kht.
2008. szept. 1.
Szinte végtelen számú elemből áll az a halmaz, amelyben olyan darabokat találunk, amik a világirodalom és a világzeneirodalom cím szerinti katalógusában is megtalálhatók. Ritka eset, hogy mindkét műfajban kiemelkedő alkotás születik. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.

Szögezzük le gyorsan: a Rómeó és Júlia esetében sincs erről szó. Shakespeare tragédiája – jobb szó nem akad rá – remekmű, míg az opera a librettisták, Jules Barbier és Michel Carré áldatlan beavatkozásának következtében a romantikus kliséket követő sztorivá egyszerűsödött, Gounod zenéje pedig, finoman szólva, már a maga korában sem számított kifejezetten invenciózusnak. A drámai „nagy történet”-et az opera először kilúgozta, majd slágeresítette, s ezt – hiába húzza nagy dagállyal a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (vezényel a librettófordító Szabó Sipos Máté) – sikerült Csizmadia Tibornak steril, a műfajokat nem szervesítő látványosságként színpadra állítani.

Kaszás Gergő, Bricker Szabolcs, Görög László
Kaszás Gergő, Haja Zsolt, Brickner Szabolcs és Görög László

A három (vagy csak kettő? mert a Budafest és a Budapesti Nyári Fesztivál műsorrendjében is szerepelt, ám csak egyetlen előadással) fesztivál koprodukciójából született produkcióhoz az egri Líceum-udvarban volt szerencsém. Az épületnek oldalt van egy-egy erkélye – azokon viszont szponzormolinó lóg, a darab leghíresebb jelenete a színpad (rendezői) balján parkoló közepesen lepukkant, napszítta piros pick up tetején játszódik. Innen mászik elő egy erősen átmulatott éjszaka után két középkorú örökifjú, a cinikus hőbörgő Mercutio (Kaszás Gergő) és az óvatos duhaj, már-már slemil Benvolio (Görög László), továbbá az ábrándos-ártatlan kamasztekintetű Rómeó (Brickner Szabolcs), ám szerencsére a deus ex machina érkező csörgősipkás bohóc-/bolondruhába öltöztetett Gregoriónál (Haja Zsolt) van macskajaj elleni tabletta, így ismét formába lendülnek a fiúk. Ez a járgány egyébként Lőrinc barát otthona is, aki kedélyes, sablonoknál ezúttal jóval fiatalabb énekessel játszatott egyházfi (Cser Krisztián) – és a kellékekből ítélve gyakorlott kempingező. A játéktérben áll még egy másik autó is, ahonnan szintén előbújik néhány szereplő, de azon túl kihasználatlan marad. A leltári tárgyak közt szerepel még egy köztéri pad, amire – mily meglepő – le-leülnek, de színpadi jelentéssel nincs felruházva.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból

A tér, aminek tervezőjét a szórólap nem tünteti fel, többi része szintén kellőképp elvont: hatalmas műfüves tér (ó, az a szép zöld gyep! – más perspektívából: az ötszáz éves angol lawn), középtájt lejtő, a rendezői jobbon a kezdéskor még üres posztamensek. Erre állnak fel a márvány-/gipszfehérre sápasztott, kvázi-rómaikori szoborrá váló táncosok. Az egyénített mozgássor nem történetet mesél, nem illusztrál, mégis Barta Dóra koreográfiája az, ami elvontságában mégis Shakespeare esszenciáját adja. Különösen szép sűrítés a Tybalt és Mercutio halála után egy korsóból feketére festett Túri Lajos, és a Júlia halálára feketére fátyolozott felsőtesttel, nemtelenítve érkező kar.

Az opera-fantázia (kövessük a helytelen írásmódot) inkább lassan csordogáló, a második résztől azonban lóugrásokkal haladó opera-keresztmetszetnek felel meg. Egymástól teljesen felesleges prózai betétjelenetekkel elválasztott, különösebb dramaturgiai beágyazottság nélküli áriákat és kettősöket hallunk. Nem hagy maga után kívánnivalót sem Hajnóczy Júlia (Júlia), sem az Erzsébet királynő énekversenyén győztes Brickner Szabolcs teljesítménye: hangjuk illúziókeltő, mindketten kellemes, bájos jelenségek, férj-feleségként, naná, hogy izzik duettjeikben a levegő, és milyen jó, hogy izzik! Mert ha nem dalban mondják el, minden egyes megszólalásuk fülsértően hamis, iskolás „fölébeszélés”.

Brickner Szabolcs és Hajnóczy Júlia (Szkárossy Zsuzsa fotói. A felvételek a margitszigeti előadáson készültek.)
Brickner Szabolcs és Hajnóczy Júlia. Szkárossy Zsuzsa fotói (A felvételek a margitszigeti előadáson készültek)

A színlapon ott áll még Lengyel Ferenc, Takács Katalin, Kolovratnik Krisztián, Safranek Károly és Bányai Miklós neve, akik azonban Capulet, a Dajka, Tybalt, Verona hercege valamint Páris szerepében nem alkothatnak emlékezeteset: súlytalanok a karakterek, nincs mit eljátszaniuk. Olyan jelzésszerűek bejöveteleik, mint a Kovács Andrea mai jelmezein finoman megbúvó reneszánsz részletek. Egyedül Safranek dörgedelmei jutnak el a nézőtérig, de azok is csak a hangerő miatt.

Tavaly a Peer Gynt volt műsoron. Az sem bizonyult sokkal szerencsésebb választásnak, mert a szikáran pontos Kúnos–Rakovszky-fordítás levetette magáról Grieg szvitjének giccses áradását. Idén legalább annyi előrelépés történt, hogy a zenekar lekerült a színpadról, és akadálytalanul mozoghattak a szereplők. Apró lépésekkel a katarzis felé.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

V.ö. Zappe László: Shakespeare takarásban

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek