Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MI NEM ÍGY MONDJUK

Strindberg: Júlia kisasszony/ Debreceni Csokonai Nemzeti Színház
2018. nov. 5.
Strindberg 1880-as évek végén megrajzolt „szerelmi háromszöge” Jeles András értelmezésében kortársunkként beszél az alá-fölérendeltségi viszonyokkal átszőtt férfi-nő kapcsolatról, szexről és hatalomról, a nemek és osztályok harcáról. Szerelmet azonban már nyomokban sem tartalmaz, na nem mintha valaha lett volna társadalmi osztályokon átívelő konszenzus annak mibenlétéről. KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.

Adott három ember: egy grófkisasszony, egy inas és egy szakácsnő, 25, 30, illetve 35 évesek. A templomjáró szakácsnő a nála fiatalabb inas jegyese, s bár az eljegyzés formális aktusa nem történt meg (a grófi kastély konyhájában szövődő nexusok esetében ez nemigen szokás), attól ők még ekképp utalnak az egyéb aktusokat kétségkívül magában foglaló viszonyukra. A kisasszony ellenben annak rendje és módja szerint lett eljegyezve, csakhogy a hírek szerint lovaglópálcájával kiskutyaként dresszírozta vőlegényét, amiért az meggondolta magát a jövőbeli esküvőt illetően. Majd apja távollétében Szent Iván mámoros éjjelén a ház úrnőjeként nemcsak táncba parancsolja az inast, hanem addig-addig utasítja mindenféle határok áthágására a korban fölötte, ám rangban alatta álló férfit, míg egyszer csak annak szobájában köt ki a konyhába betörő (?), részegen dorbézoló parasztok elől menekülendő. Mindennek baljós előjeleként már a nyitó jelenetben szóba kerül a kisasszony fajtiszta kutyájában megfogant korcs elhajtására kotyvasztott, orrfacsaró bűzt árasztó főzet.

Móga Piroska
Móga Piroska

Strindberg olyan konstellációt teremt, amelyben férfiak és nők intim kapcsolata – a résztvevők közti osztálykülönbség miatt – nem tárgyalható a fennálló társadalmi keretek és hatalmi viszonyok figyelmen kívül hagyásával. A címszereplő vesztét az okozza, hogy nem hajlandó megfelelni a grófkisasszonyok számára előírt nemi és társadalmi szerepeknek: az anyjától örökölt elszántsággal dacol a férfiuralom ellen (megesküdött neki, hogy sohasem lesz „egy férfi rabszolgája”), az istállóban érzi jól magát, parasztokkal keveredik és szolgákkal diskurál. Innen nézve kétségkívül jó ötletnek tűnhetett alávetett pozícióban lévő „lovaggal” incselkedni, akinek bármi megparancsolható, még a cipője megcsókolása is. 

Csakhogy a patriarchális rendet ezzel nemhogy felforgatnia nem sikerül, épp ellenkezőleg, az minden eddiginél kegyetlenebbül mutatja meg borzasztó erejét. Az inas szobájában eltöltött néhány óra képes a feje tetejére állítani a társadalmi osztályok szerint rögzített alá-fölérendeltségi viszonyokat, amennyiben a magasabb társadalmi státuszú úrnőből rögvest „szolgaszajha”, „lakájkurva” lesz. S korántsem csak az ún. „párkapcsolati dinamikán” belül (e korántsem hízelgő megnevezésekkel a „szeretője” illeti első együttlétük után), hanem a társadalom megítélése szerint is. Ahogy arra Jan találóan rámutat: előtte még nyitva áll a társadalmi felemelkedés lehetősége (pénzért akár grófi címet is vásárolhat magának Romániában), míg Júlia kisasszony státuszvesztése visszafordíthatatlan (voltaképp mindegy is, hogy együtt kezdenek új életet máshol, vagy a kastélyban marad az inas szeretőjeként). Nyilvánvaló, hogy a felelőtlen kaland „következményeivel” szemközt a felek mozgásterét sokkal inkább a nemhez, semmint az osztályhoz tartozás determinálja; e csapdahelyzetből a nő számára egyetlen kiútként az öngyilkosság marad.

Móga Piroska, Mészáros Tibor
Móga Piroska, Mészáros Tibor

Jeles András időben nem aktualizálja a cselekményt, ezért az úr-szolga osztálykülönbség a maga történeti kontextusában tud megmutatkozni. A díszlet (Perovics Zoltán munkája) szinte naturalisztikus pontossággal jeleníti meg a grófi kastély Strindberg által részletgazdagon leírt konyháját, benne a tűzhely, üstök és edények, jégszekrény, hátul szökőkút, orgonabokor. Bánki Róza korhűnek tetsző, lenyűgözően elegáns jelmezei láttán könnyen támadhat az a benyomásunk, hogy ezúttal – Jelestől merőben szokatlan módon – klasszikus színházi estének nézünk elébe. A pusztán vizuális jegyek alapján a polgári színház realista hagyományába látszólag problémátlanul belesimuló előadás azonban határozott rendezői koncepciónak köszönheti létét. Nyilvánvaló, hogy Jeles választása nem véletlenszerűen, irodalmi vagy eladhatósági szempontok alapján esett Strindberg naturalista szomorújátékára, hanem mert gondol valamit a darabról, és ennek közléséhez olyan kortárs színházi nyelvet talált, amely illeszkedik a Csokonai Színház óvatosan építkező, mégis egyre markánsabban körvonalazódó művészeti programjába. 

Az általa társszerzőként (Strindberg-Jeles) is jegyzett átirat megszabadítja a szöveget a társalgási színművek negédességétől, az erotikus évődéstől, a szerelem mibenlétéről folytatott eszmecseréktől, a csábítás retorikájától. A férfi-női kapcsolat mozgatórugója így a szexualitás és az aszimmetrikus pozíciókból eredő hatalmi harc marad. Mindennek legszembeötlőbb hordozója a lélektani realizmust finoman kibillentő színészi játékmód, amely igen korlátozott mértékben teszi lehetővé az érzelmek és az intimitás kifejezését. 

A kisasszony (Móga Piroska), Jan (Mészáros Tibor) és Kristin (Hajdu Imelda) ugyanis társalgás közben a legritkább esetben beszélnek egymáshoz, tekintetük többnyire a semmibe réved, még a pillantásuk sem találkozik. Incselkedő szavak, érzéki érintések és intim közelség helyett Jeles a parasztoknak a kisasszony rangon aluli liezonján csúfolódó énekét a Palya Bea előadásából ismert gyimesi pajzán nótára cseréli (melyben „kerekezik a pina” meg „jön a fasz is lóháton”), valamint az inas „szerelmi vallomását” is megforgatja egy kicsit a fekáliában (mert persze Strindbergnél az ifjú Jan nem a latrinán keresztül távozva szarosan, hanem a patakból előbújva csuromvizesen bámulja a számára elérhetetlennek tűnő kisasszonyt). 

Hajdu Imelda. Fotó: Máthé András, Csokonai Színház
Hajdu Imelda. Fotó: Máthé András, Csokonai Színház

A nemek és osztályok harcának metszéspontjában Jan áll. A nap huszonnégy órájában szolgálatban van, de ha alkalom adódik az alávetett szerepéből kilépni, nem habozik az uraktól ellesett viselkedésmintákat alkalmazni. Például amikor úgy viszonozza Kristin kedvességét, hogy ellentmondást nem tűrő szigorúsággal jelzi, hideg a tányér az elé tálalt vesepecsenye alatt és a bor talpas pohárban szervírozandó, vagy a nő simogatása elől otrombán elrántja a fejét, mondván, kényes a frizurájára. Szexuális együttlétük után ugyanilyen ridegen és szenvtelenül viselkedik a kisasszonnyal is, aki pedig kétségbeesett zavarában csak egy ölelést szeretne attól a férfitól, akivel – ezt már abban a pillanatban is érti – valamiképp visszafordíthatatlanul összefonódott az élete.   

Mészáros Tibornak külön hangja és feszes gesztusrendszere van a szolgáló és a parancsoló inas karakterére (ironikus jutalomjátékként pedig kedvére feldúlhatja a konyhát a mozgáskultúrájában burleszkfilmeket megidéző részeg betolakodó szerepében). Játéka kimódolt, ha nem egyenesen mesterkélt (és csak ritkán billen át a paródia leheletvékony határán), tökéletes összhangban Jan viselkedésének Júlia által többször emlegetett szerepszerűségével. Hajdu Imelda Kristinje nem idősebb és nem is csúnyább úrnőjénél, ellenben sánta és kicsit karcos, de ettől még jó feleség lesz, aki tudja a helyét (sőt, még a kisasszonyét is). 

Móga Piroska Júlia kisasszonyként éppoly sugárzóan pimasz és frivol, amikor nyeregben érzi magát, mint amilyen tanácstalan és kétségbeesett, amikor rájön, hogy egyetlen ostoba hibával végérvényesen tönkretette az életét. Emancipált nőként azért tesz néhány zavaros próbálkozást arra, hogy szerelemként keretezze mindazt, ami aznap éjjel megesett vele, miközben egyrészt maga sem hisz e konstrukció életalakító erejében, másrészt látja, hogy a konyhában nem a romantikus szerelem koncepciója használatos a férfi-női kapcsolatok leírására. 

Udvarlás, szerelem, ölelés, eljegyzés, azaz a szexualitás a szolgák életének is része, csak ők mindezt másként mondják (már ha egyáltalán nevezik bárhogy, nemcsak egyszerűen csinálják). Ha a szerelem nem is, de a patriarchális uralom legalább osztályokon átívelő tapasztalat: Júlia kisasszony éppúgy nem tud kívül kerülni rajta, mint az őt lekurvázó és öngyilkosságba küldő kevély inas, aki már a grófi telefon megcsörrenésétől is visszaváltozik meghunyászkodó szolgává. Mindez Jeles olvasatában már nem annyira tragédiának, mint inkább rideg valóságnak tűnik. 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek