Horváth Viktor Möbion című regényének második kiadása a 2018-as év egyik különösen várt könyve volt. Az első kiadás három évvel ezelőtt jelent meg a Villa Negra Egyesület indulásának tizenötödik évfordulóján, az ott alkotó művészek képeiről, szobrairól készített fotók társaságában. Felkérésre írt, de önállóan is működő szöveg lett a Möbion, egy művészeti science-fiction, ami a Magvető jóvoltából kerül most újra az olvasó kezébe.

 

A regény a Régen és Most két idősíkján mozog, a kettő közötti váltások dinamikussá teszik a szöveget. Az idő mint fontos regénybeli tényező itt nem pusztán lineárisan, vagy ellenkezőleg, a síkokat váltogatva folyik, hanem maga is alakítja a szöveget, azaz: az idővel való komoly játék a regény egyik alkotóeleme. A történet főhőse a mesélő, aki saját cselekedeteit folyamatosan narrálva pontos leírást ad a helyszínekről, a történet idejéről és így tulajdonképpen a motivációkról is. A regény harmadik részében tudjuk majd csak meg, hogy az időszemléletbeli különbségek kulcsot jelentenek a szöveg megértéséhez. (Möbius-szalag ez, az olvasó visszatér oda, ahonnan elindult.)

 

A főhőst Monszinyórének szólítják a szereplők, hiszen ő a Külső Birodalom első ura (exarchája), aki a két Nagy Háború után beállt status quóban többedmagával irányít. Sötét, kegyetlen erők felett uralkodik, miközben folyamatos támadástól retteg. Legtöbb monológja végén ez az egyszavas mondat áll: „Gyűlölöm.” A regény nyitóképében megtudhatjuk, mi is a regénybeli események tétje, majd ez az ismeret egyre több és több információval bővül. Az elbeszélő, aki beosztása szerint ura, ténylegesen inkább csak sodródó elszenvedője a helyzetnek, magyarázatokkal is szolgál: az ún. Belső Birodalom támadása idején, azaz a harmadik, vagy végső háború pillanataiban játszódik a történet. A két ország küzdelméről szóló részekkel együtt beleláthatunk a közbenső világ, a Lineáris Övezet hétköznapi életébe. Míg a Külső Birodalom a sötétségé (antagonistáknak nevezik magukat), a Belső Birodalom, ha nem is a jóságé, de mindenféleképpen valamilyen harmóniáé (ők a protagonisták). Ez utóbbi „szíve” az Apokalüpteion, általános jellemzője a végtelenség, ami, illetve az utána való vágyakozás végül a Külső Birodalom urának végzete lesz.

 

A Lineáris Övezet lakói, a biók sok szempontból a Külső Birodalom jellemzőit viselik magukon. Azaz a Belső Birodalom éppen azért ellenség, mert valami hatalmas többlettel rendelkezik a másikhoz képest. Ez a világkép Dante Isteni színjátékának világképét mintázza, azzal a különbséggel, hogy a Purgatórium itt a világok közti átlépésben jelenik csak meg. A Pokol és a Paradicsom viszont egy az egyben megfeleltethető a regényben szereplő két Birodalomnak, csak épp fordítva: ami Danténál a Föld belsejében van, egyre szűkül és a középpontban éri el a mélyét, az itt a Külső Birodalom, és ami ott a Földön túli, emelkedett, az itt a Belső. Bizonyos értelemben persze elég, ha a pokol bibliai értelmezését nézzük, ahol többször szerepel a „külső sötétség” kifejezés, de a paradicsomból is kiűzetik az első emberpár.

 

Horváth Viktor könyve transzcendens regény, de nem csak abban az értelemben, amiben minden jó regény (minden műalkotás) az, tudniillik abban, hogy új dimenzió(ka)t nyit, valami nagyobb felől mutat a kisebbre. A Möbion a magasabb létezőknek a földiek életéért vívott küzdelmét írja meg, nem először az emberi kultúra történetében, még ha a modern utáni korban egyre ritkábbak is az ilyen jellegű szövegek. Nagy valószínűséggel ezért is okoz gondot a regény műfaji besorolása, holott a vallomásos irodalomtól a moralitásig számos kategória kínálkozik. Úgy látszik, az emberi lét alapkérdései is Möbius-szalagra vannak írva, sosem érhetünk a végére, mindig visszatérünk ugyanoda. 

 

A két birodalom mellett sokat megtudhatunk a „biók” világáról is, amiben tulajdonképpen az emberi világra ismerünk. A biók legfőbb jellemzője az élet végességének tudata, ami „érzelemtelítettséget, könnyedséget, váltakozó hangulatokat, felszabadultságot” eredményez, ezeket a Külső Birodalom lakói csak akkor élik át, ha az ún. finalotron nevű tudatmódosító szert használják.

 

A szöveg első része jól követhető szemlét tart a szereplők, események és színhelyek fölött. A Monszinyóre leírásai két fontos részből állnak, a fejezetek gyakran kapják a már említett „régen”, illetve „most” címeket. A nyitóképben megismert veszélyhelyzet tulajdonképpen enumeráció: a Monszinyóre narrációjában felvonultatja a kialakult helyzet okait és lehetséges kimeneteleit, és azokat a szereplőket, akiknek jellemzői, viselkedése és különböző tulajdonságai alapján elképzelhető a végkifejlet. Horváth Viktor ezekben a leírásokban is bravúrosan működik, kezdve mindjárt az elnevezésekkel.

 

Monszinyóre lakáját Szparafucsílének hívják, a kémhivatal vezetőjét Adarmeleknek (a szóban a héber „melek”, „király” kifejezés is benne van. A sziámi iker kémhivatal-igazgató neve Parsadversa („pars adversa”, „másik fél”), míg a Belső Birodalom „első kozmokrátorát” Misel Nikátornak hívják, nem nehéz rájönni: Mihály arkangyal és győztes. A regényt érdemes második olvasásra ilyen szemmel is nézni, egy-egy elnevezésben a szerző konkrét mini-novellákat, kultúrtörténeti szócikkeket rejtett el. Ráadásul ezek az elnevezések, illetve leírások a szöveg humorát erősítik, nem lehet mosolygás nélkül olvasni például azt, ahogy a kémhivatal elnevezést a vezetője megmagyarázza: „ nem írhatjuk ki a kémhivatalra, hogy Titkosszolgálat, provokáció, kémkedés, dezinformáció, hazugság, intrika és zűrzavar. … Villa Negra Kormányzati Tájékoztatásáért, átláthatóságért és információáramlásért felelős bel- és külbiztonsági infiltrációs hivatal.” Tökéletes leírás, bármely korban helytálló lenne. A szöveget a szerző saját fordításában közölt Isteni színjáték-idézetek és versbetétek is gazdagítják, javára is válik mindez, különösen azért, mert a szerző a kortárs irodalmi élet egyik legjobb verstanosa. 

 

A regény másik, az előzőnél is komolyabb bravúrja az a reflexivitás, amivel az elbeszélő felkínál egy lehetséges olvasatot. Ebben az olvasatban aztán folyamatosan helyet kap egy másfajta értelmezés lehetősége is. Az események kimenetelének folyamatos taglalása, magyarázatok és metamagyarázatok teszik még izgalmasabbá a szöveget. Az elbeszélő a regény főalakjaként mindentudó, illetve sokszor mindenható is, mégis, mivel a szöveg folyamatosan egyensúlyoz az eseményeken belül a képzelt és a valóságos határán, végig szükség van a folyamatos elbeszélői visszacsatolásra. Legkivált a regény második részében, azaz Az övezet alcímmel szereplő nagy utazásban.

 

A Monszinyóre a möbiotron nevű anyaggal a szervezetében képes arra, hogy a valóságot az álmai segítségével alakítsa és mindezeknek folyamatosan tudatában is van. Amikor alászáll az Övezetbe (illetve a regény egésze felől nézve, amikor átáll a másik oldalra) a szöveg a lélektani regény erényeit mutatja. A biók világában aztán pontos tudást szerez azok működéséről, a fiziológiai tudnivalóktól egészen a lelki működésig. Megtudjuk, hogy „van az életükben várakozás, remény és folyamat. Van eleje és vége, és van cél.” „Na, ez a cél kell” – mondja a Monszinyóre és magyarázatként azt teszi mindehhez hozzá, hogy „nekem hiába van célom, ha nem jutok oda. Ők odajutnak. Vagy mert megcsinálják, amit akarnak, vagy mert simán csak meghalnak, de addig útjuk van.” Antagonistaként vágyakozik és ebből a vágyból árulás lesz. Ezért intézhet végső támadást a Belső Birodalom a Külső Birodalom ellen. Tulajdonképpen innen indul és ide érkezik a regény a végén, tele magyarázattal és a belőlük kinövő, az előbbieknél jóval több kérdéssel.

 

Egy közkedvelt bonmot szerint a pesszimista és az optimista között az a különbség, hogy míg az utóbbi azt tartja, hogy ez a világ a létező világok legjobbika, a pesszimista attól tart, hogy ez a tételmondat, sajnos, igaz. Horváth Viktornak a Möbionban, amellett, hogy egyértelműen állást foglal Lineáris Övezet mellett (mi mást is tehetne?)  nem kerüli el figyelmét sem az (annyira nem is a fantasztikum világába tartozó) elidegenedés, sem a technikai fejlődés antihumán dimenziója. Az erőltetett politikai korrektség méltó gúnyrajza ugyanúgy megjelenik benne, mint a politikusi gőgé. A Möbion tudományos fantasztikus szöveg a szépirodalmi igényesség magas fokán megírva. A kötet az év egyik legjobban megírt, hatalmas tudásmennyiségét könnyeden feldolgozó és kezelő szövegét adja elénk, és nem lennék meglepve, ha a másodikat hamarosan egy harmadik kiadás is követné, talán nem is csak könyv alakban, hanem színházi, vagy filmes eszközökkel feldolgozva.