A Pesti Magyar Színház előadásában a másságot az jelenti, hogy egy tündérnek emberszíve, vagy éppen emberagya van. Halasi Dániel rendező és Kardos Tünde dramaturg Tündérországában (Egressy Zoltán színpadi adaptációja alapján) kezdetben persze nem veszi ki jól magát, ha valaki túl sokat szeretne tudni, végül viszont tolerálják a kíváncsiságot, és szeretettel legyőzhető az előítélet.
 Sirkó Eszter |
„Tündérország királynője, Írisz kisfia, Tündér Lala elcseni anyjától annak szárnyait, és meglátogatja az emberek veszedelmes, de gyönyörű világát, új élményeket és új barátokat szerez. Azonban kis híján nagy bajba sodorja Tündérországot, kiszolgáltatva a gonosz varázsló, Aterpater intrikáinak” – áll az ajánlóban. A tündérkirálynő kezét ármánnyal és zsarolással megszerző varázsló győzelme csupán időleges, egy-két varázslufi mindent helyrehoz és még a régi szabályt is fel lehet rúgni, meg átírni, hogy ne kelljen száműznünk azt, aki közénk tartozik, mert hiába változtak a körülmények, őt attól még szeretjük.
Halasi Dániel – szinte napra pontosan két évvel a nyíregyházi bemutató után – a Pesti Magyar Színházban óriáshengerek közé helyezte Szabó Magda örökké kíváncsi tündérgyerekének történetét – a díszlet Kovács Yvette Alida munkája. A játéktér fekete-fehér, folyondáros grafikával keretezett, vakítóan steril fehérségéből rikító jelmezek és intenzív fényfestés varázsol színkavalkádot, a helyenként egy Tim Burton-film látványvilágát idéző pompás vizuáltechnika Besenyő Dániel és Marucsák Dávid terveit dicséri. Monori András lendületes zenéi mellett pedig az a plusz a hangzásban, hogy fuvolán, gitáron és hegedűn is játszanak a színészek.
 Pavletits Béla |
Sirkó Eszter a Móricz Zsigmond Színház után most a Hevesi Sándor téri teátrumban bújt Tündér Lala bőrébe: igazi bumfordi, szemtelen kölyök, akit nem rosszcsontsága, hanem kíváncsisága sodor veszedelmes helyzetekbe, de (ember)szíve mindig a helyén van, akkor is, ha éppen hegedülve incselkedik a közönséggel, meg akkor is, ha a színpad felett úszik a levegőben.
Horváth Anna törékeny, éterien türkiz Írisze a barna jelmezbe bújtatott hősszerelmest, Amalfi kapitányt játszó Juhász Levente tökéletes párja. Kettejük románcába rondít bele Pavletits Béla Aterpaterje, aki jelmezének vészjósló lilájával és sötét sminkjében tényleg félelmetes. Gigi, a kis pink egyszarvú Döbrösi Laura hatalmas szemeivel, törékenységével maga a megtestesült jóság és kecses szerethetőség. Ami Tahi József sárga jelmezes Omikronjának manírosan affektáló hanghordozását illeti, engem személy szerint irritál, ha a színész nagyon nem a saját hangján beszél, de ez csak engem zavart, a körülöttem ülő gyerekeket egyáltalán nem. Tóth Éva gondolatokba belelátó szemüvegét folyton kereső, minden lében kanál, jóravaló Jusztin. Hálás jelenései vannak a Simont, a sast alakító Bede-Fazekas Szabolcsnak is. És persze a levegőben úszó szereplők látványa is nagy sikert arat.
A jelmezek szimbolikusak, például az óriás sem nagyobb, mint a többiek, csak egy gigászi műkéz és a platformcsizma érzékelteti testi nagyságát. A törpék képviselője sem apró, és az állatokon sincs állatjelmez. A víz locspocsolását gyöngyök szórásával és hullámzó karjátékkal érzékeltetik, és a berendezési tárgyakat is színészek jelenítik meg, párnafejű jelmezesek alakítanak székeket vagy éppen ágyat.
 Fotók: Gergely Bea |
Tündér Lala történetében minden pozitív fordulatot vesz – persze, hiszen mese -, a begyöpösödött törvény ésszerűbbre cseréltetik le, a gonosz elnyeri méltó a büntetést, ráadásul úgy, hogy még esélyt is kap az újrakezdésre, hiszen Aterpatert visszavarázsolják gyermeknek, hogy újrajárja az iskolát, és ezúttal lehetőleg a jó utat válassza.
Az emberek alkotta arctalan tömeg csak addig tűnik félelmetesnek, amíg Lala nem megy közel hozzá és elegyedik szóba tagjaival. Tanulság? Előbb talán nézzük meg közelebbről a démonizálás tárgyát és csak utána alkossunk véleményt! És ha egy számunkra fontos valakiről derül ki, hogy más, mint mi, más, mint amit megszoktunk magunk körül, más, mint aminek akartuk, hogy legyen, akkor ne az legyen már a megoldás, hogy elűzzük, meg- vagy kitagadjuk! A nézőtéren ülő gyerekek – úgy tűnt – megértették az üzenetet, és ha ez délutánról délutánra, előadásról előadásra megtörténik, akkor talán van remény, hogy a felnövő generáció nem hagyja majd magát a végtelenségig hülyíteni.
A gyermeki tisztánlátást, az őszinte kíváncsiságot a felnőtté válás valahogy mindannyiunkból kiöli. Hogy aztán – rossz és még rosszabb esetben – a propaganda bevégezhesse a munkát, akár törvényeket módosítva, akár csak kitartóan sulykolva egy mantrát. Na, ez az, ami Tündérországban nem történhet meg. Lehet, kezdek is csomagolni. Bár kijavítani sohasem késő azt, ami elromlott…
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.