 Koltai Róbert |
A falusi Anglia és a párkapcsolati kalamajkák kiváló ismerője, Alan Ayckbourn 1965–ben írta meg négyszemélyes kamaradarabját (angol címén: Relatively Speaking), s a félreértésen alapuló vígjáték, amelynek középpontjában egy lányos papának, azaz reménybeli apósnak vélt koros szoknyabolond áll, szép sikert aratott a maga idején. Ám azóta eltelt jó négy évtized, s időközben a kissé túlságosan is laza szövésű bonyodalom sokat veszített vonzerejéből, s ami a legfőbb: a színmű magyar nyelvre fordíttatott (a fordító nevét egyébiránt sem a színlapon, sem a társulat internetes oldalán nem lelni) és a városmajori közönség színe elé került szinte mindennemű rendezés nélkül. Mert Nagy Kati rendezői működése mintha kimerült volna a tánclépésekkel dúsított átdíszletezések, amúgy nem minden báj nélkül való ötletében. Rendezői sugalmazás nélkül pedig nehéz helyzetben találja magát a színész, ha szerepe szerint mondjuk egy pár 44–es férfipapucs révén kell lelepleznie darabbeli férjét, netán ugyanezen papucsot vizsgálgatva kénytelen elmerengni egykori szeretője csapodárságán. S bizony a szükséges színpadi eligazítás nélkül szimpla futóbolond–találkozó színhelyévé válik a kies Fűzfasétány 77, ahol zavaró gyakorisággal ütköznek ki a szüzsé logikai bukfencei, csak színészi lendülettel áthidalható következetlenségei.
 Frajt Edit, Koltai Róbert és Király Adrián |
Az elárvult játszó személyek közül természetesen az egyszerre megcsalt férjet, elhagyott szeretőt és dühöngő örömapát alakító Koltai Róbert találta fel a legkönnyebben magát. Már annak is éppen négy évtizede, hogy Harold Pinter Gondnok című darabjának főiskolai vizsgaelőadásán általános revelációt keltett a pályakezdő színész (“már hiányzanak belőlem ezek a jóféle kültelki vagányízek, amelyek Koltai Róbertben, fiatal kollégámban elevenen élnek” – irigyelte alakítását a nagy pályatárs, Pécsi Sándor), s habár azóta jócskán és jó ideje eltávolodott a fajsúlyos feladatoktól, komédiázó készsége mindmáig üzembiztosan működik. Ebben a gyenge bordázatú szerepben is hatásosan hozta ismerős gesztusait, dühödt szemmeresztgetéseit, a vígjátékot következetesen bohózatba és kabarétréfába transzponáló modorát. Ám kedvelt elánja ezúttal gyakran üresben pörgött, s amikor a darabbéli Philip ekképp fakadt ki – “már nagyon unom ezt a szerepet!”, akkor e mondatnak hajlamos volt mélyebb értelmet tulajdonítani az empatikus néző.
 Brózik Klára. Szkárossy Zsuzsa felvételei |
Az előzetesen vártnál határozottan többet nyújtott Frajt Edit, aki az elhanyagolt vidéki feleség szerepében rokonszenves magabiztossággal hozta a társalgási modort, s csak időközönkénti tétova téblábolása jelzett némi félreismerhetetlen zavart. Koltai és Frajt összemunkálása, bár házasságukat nem szentesítette a színpadi látszat, több ízben is kellemes pillanatokat szerzett a közönség számára, azonban az előadás kvartett–vonulata mindvégig súlyosan problematikusnak tetszett. Ennek alighanem a két fiatal figurát, a széllelbélelt szerelmes balekot és a zaklatott érzelmi életű menyasszonyt megformáló Király Adrián és Brózik Klára rutintalansága volt a legfőbb oka, ám fontos jelezni, hogy e nyilvánvaló fogyaték mögül Király Adrián esetében valamiféle túlhabzó diákos kedély, míg a szépséges Brózik Kláránál mindössze a színpadi sterilitás hűvössége csapott ki. Az elmondottak után talán kevéssé meglepő, hogy a két ifjú ember – a cselekményt útjára indító – párjelenete igencsak próbára tette a nézők türelmét, s hogy az első regisztrálható, inkább ösztönző szándékú, semmint felszabadult kacajra közel tíz percig kellett várnunk, ami egy vígjáték esetében meglehetősen hosszú üresjáratnak tekinthető.
Az üresen kongó dialógusok ez estén tátongó széksorok, alig felében–harmadában megtelt nézőtér előtt hangzottak fel, noha a cím habkönnyű szórakozást ígért. Ennyi nézőt alkalmasint egy igényes drámával is el lehetne csalogatni a Városmajorba vagy a Körúti Színház egyéb játszóhelyeire. Egy próbát mindenesetre megérne.
Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008