Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÍTÉLETHIRDETÉSHEZ FELÁLLNI

Kander-Ebb-Fosse: Chicago / Átrium
2018. szept. 13.
Legvégül még a Szózat dallamát is hallani Alföldi Róbert Chicagójában, ám az előadás mégsem az ilyen ötletektől válik magyarossá. Merthogy az: feszélyezően, sőt kínosan magyaros. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Honnan és hogyan kell elkezdeni? – ez a dupla fenekű és fogas kérdés a kritikaíró számára rendszerint éppoly fontos, akár egy színházi előadás alkotóinak. Az Átriumbeli Chicago rendezője, Alföldi Róbert például úgy döntött, hogy halmozottan nyögvenyelősen és hazai pályáról induljon útjára az előadás: Hámori Ildikó (Konferanszié) túlnyújtott és röhejesnek remélt, szándékoltan esetlen, művházi bevezetőjével.
 
Fekete Ernő
Fekete Ernő

Ez a kritika pedig kezdődjön most az alapproblémákkal, amelyek első pillantásra vajmi lazán kapcsolódnak Kander, Ebb és Fosse urak fanyar musicaljéhez. Vagyis az énekhangokkal – és a prózai megszólalások színvonalával. Nyilván hiba lenne az immár évadokon átívelő tendenciát egyetlen produkción leverni, de e sorok írója mégis a Chicago előadásain érezte végképp arcbamászónak a tényt: színpadainkon füllel hallhatóan és drasztikus mértékben leértékelődött a professzionális szövegformálás, a kifejlett artikulációs bázis és a vonalban tartott hangszín együttes követelménye. Műkedvelő nívón elhebegett mondatok, a természetesség ellen korán beoltott (s ezért olykor érezhetően a groteszk felé szöktetett) beszédmodorok, túlpácolt és utóbb kéményben alaposan megfüstölt orgánumok kísérik a két szereposztásban is elővezetett Chicago előadásait. S ezzel most természetesen nem a lenyűgöző jelenlétű Fekete Ernő (Billy Flynn) példásan kiművelt prózai orgánumát, de még csak nem is Hernádi Judit (Morton Mama) immár rég stílusértékű hangnyújtásait és hangsúly-felkunkorításait kárhoztatjuk.

 
És hát az énekhangok – az előadás legmagyarosabb vonulata, amely olykor még a jól ismert számok karakterét is elbizonytalanítja. Nem kizárt, hogy lehetett egy olyan pillanat a casting során, amikor Parti Nóra (Velma Kelly) hangjába bele lehetett hallani a dögöt, ám az előadásokra ebből csak a közönséges rekedtség maradt. (A közönséges mindkét értelmében.) Ami a produkció két Roxie-ját, vagyis Sodró Elizát és Huzella Júliát illeti: ők mindketten szerepzavaróan fiatalnak tűnnek, ám nem csupán Roxie életkorát, de a szólamát is inkább alulról közelítik. Mihályfi Balázs (Amos Hart) együttérzést ébresztően kiabál, míg Bercsényi Péter (Mary Sunshine) a fejhangjaival és az idegeinkkel játszik: imponáló, hogy tud női hangon énekelni, épp csak hallgatni idegőrlő – bár jelezzük sietve, hogy férfi volta és hangadásának módja a legkevésbé sem idegen az előadási hagyományoktól. Fekete Ernő tiszteletreméltó igyekezettel, azonban mindössze rövid szakaszokra képes konzisztens énekhanggá átváltani fentebb méltatott prózai orgánumát. A szerepének extrán ordenáré rátétjeit amúgy önmagától finoman eltartó Hernádi Judit valósággal üdítő kivétel: egy éneklésre is alkalmas, s a figuráját dalban is megőrző színész. Valamint a gyilkos nők sorában is akad pár kedvvel értékelhető vokális teljesítmény. S végül profin énekel Fekete váltótársa, Brasch Bence e.h. is, csakhogy ő színészi jelenlétében olyannyira pehelysúlyú Billy Flynnt mutat, ami a Feketével való kényelmetlen összevetés nélkül is megborítja az előadás áhított egyensúlyát.
 
Hernádi Judit és Sodró Eliza
Hernádi Judit és Sodró Eliza

Az előadásét, amely tehát itt játszódik, minálunk. A trágárságok önjáró és meddő halmozásától, a koreográfia néptáncos és romás utalásain át, egészen az utolsó pillanatok Szózat-parafrázisáig. A magyar vonalat jelezte, s méghozzá nem is ügyetlenül, Velma és Roxie darabvégi művházas fellépése, s Kálmán Eszter díszlete is, amely a börtön mellett – sőt a börtön előtt – leginkább józsefvárosi (meleg)bárt idéz az ezredforduló tájáról. (Mellesleg az előadás több más mozzanata is ezt a világot és stílregisztert mímeli.) S persze az is ránk vonatkoztatja a sztorit, amikor az ítélethirdetésre ránk kapcsolják a fényeket és felállásra köteleznek minket. (Mondhatnánk, hogy a villanykapcsolót Bozsik Yvette 2014-es Chicago-rendezése nyomán lelte meg Alföldi, ám a közönség meg- és felvilágosítása a rendező rég bevett szokása.)

 
A sok felemelt mutatóujjas vagy épp futtában elhullajtott "itt és most"-jelzés azonban végeredményben inkább már gyanút kelt a nézőben. Tényleg rólunk szólna ez a Chicago? Nem kellene ahhoz vágósabbá tenni a korrupció témáját? Vagy legalább kifésülni a szövegből a steril sutaságokat? Az előadás alkotói például a jelek szerint elképzelni sem tudják a színházon belüli szex-hatalom játszmák valós dimenzióját, máskülönben Roxie nem egy szervezővel feküdne le a remélt szólóért… Egy szervezővel! A számlálót kiakasztó drasztikumok tengerében, két "kurva" szócska között pedig Beniczkyné Bajza Lenkét idézően hat, amikor Amos "enyelgés"-t emleget.
 
Brasch Bence és Huzella Júlia
Brasch Bence és Huzella Júlia (A képek forrása: Átrium)

Apropó szöveg: a Chicagót Ugrai István új magyar szövegével adják. Fordítása nem bővelkedik az emlékezetes sorokban, a memória pár nap távolából már csupán a dalverseknek azt a mozzanatát őrzi, amellyel Ugrai Amos nevezetes celofánját fóliára cserélte. S voltaképp ez a változtatás is inkább csak az öncélúsága révén említésre méltó. Az előadás szövegében mindemellett sok az extra mulatságnak szánt poén, ezek (a magyar rabnő, Hunyák "órtotlan"-jától Hámori Ildikó példás fegyelmű csapongásaiig) ismétlés formájában gyakran vissza-vissza is térnek, mintegy a közönség szimpátiájának szondázása gyanánt.

 
Ha színészeknek nem is, de táncosoknak tehetségesek a kar tagjai, tempósak és ötletesek az ensemble-számok, s jó a közreműködő zenekar is: dinamikában, lendületben és dögösségben sokat hozzáadva az élményhez. Alföldiék Chicagója ezzel együtt is roppant felemás élmény. No, azért nem "egy kibaszott nem", de azért nem is tömény boldogság. Ám hogy az est háziasszonyát, Ildikót idézzük: "persze rögtön felmerül a kérdés: mit is jelent az, hogy boldogság…"

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek