Először is meg szeretném kérdezni, hogy ha ez a forgatókönyv nem kapott támogatást a Nemzeti Filmalaptól, akkor mi kapott? Jó, tudjuk, kapott sok jó mozi is, de Schwechtje Mihály szkriptje az utóbbi évek egyik leggördülékenyebb, legigényesebb munkája – egyszerűen fel nem foghatom, miért lehetett vele baja a tisztelt döntnököknek, ráadásul olyan témát feszeget, amihez itthon alig mernek nyúlni a filmesek. Egyfelől azért, mert sorra belebukott mindenki, aki hasonlóval próbálkozott, másrészt a kamaszok feje kemény dió – csak az próbálja feltörni és belelátni, akiben van elég alázat és bölcsesség a művelethez.
A kissé talán körülményesen megtekert – bár erőteljes és indokolt – című film bizonysága szerint az író-rendezőnek ez mind a rendelkezésére állt, s élt is vele rendesen. A Remélem legközelebb… felkészült, összeszedett alkotás, s a maga szűk 100 percével tökéletesen kifejti azt az üzenetet, amit általában mindenféle társadalmi célú hirdetésbe igyekeznek beletuszkolni az illetékes szervezetek: hatásos, hihető, thrillerszerű történeten keresztül mutatja be, hogyan képes tönkre tenni egy (illetve más és másképpen, de több) kamaszt a technikai kütyükkel felturbózott tömegkommunikáció. Természetesen a mindennapok szintjén.
 Jelenetek a filmből |
Igen, Schwechtje filmje a zaklatásról szól, arról, hogy a gimnazisták egyébként is bonyolult és zaklatott élete miféle tragikus fordulatokat vehet, ha ők, s a körülöttük élő felnőttek sem értik, mi is forog kockán, s minek mi lehet a következménye. Szól az első szerelemről, az első csalódásról, meg az úgynevezett bullying mellett olyan fogalmakról is, mint például a sexting, de nem valamiféle lexikális modorú okoskodás zajlik a vásznon, hanem egy film, amiben egy anime-rajongó leány (Herr Szilvia) furcsa viszonyt kezd imádott angoltanárával (Polgár Csaba) – ám a virtuális térben (figyelem, közhely következik!) semmi sem az, aminek látszik, mert nem feltétlenül vagytok csak ketten a monitorok előtt, soha nem tudhatod, igazából hány szereplős a történet, ami épp veled zajlik.
Az ügyesen összerakott, több nézőponttal játszó forgatókönyv, s a rafinált dramaturgia mellett a film nagy érdeme, hogy a (gyerek)színészek példátlanul hitelesek: kicsit sem lötyögnek rajtuk a karakterek, a párbeszédek nincsenek túlreagálva, a helyzetek életszerűek, Schwechtje mégsem szociózik, s azzal sem pepecsel, hogy különféle mellékszállakkal bizonygassa: filmje ma játszódik, Magyarországon. Ott játszódik, hol játszódna, elárulja a cset, meg a Facebook, s az, ahogy a szereplők mindezekkel élnek, s visszaélnek – s felelősségük csekély tudatában teszik ezt.
 A képek forrása: MAFAB |
A Remélem legközelebb… kegyetlen film, kegyetlenül őszinte: csak azért nem ugrálja körül kedvesen szereplőit, hogy mindenkinek igaza lehessen, s nem csak a diákokkal szemben szigorú: a szülők jelenetei egytől egyig tűpontosak és karcolnak. Mácsai Pál, Schell Judit, Rezes Judit, Kardos Róbert hibátlan kabinetalakításai néhány percben képesek megrendítő látlelettel szolgálni arról, hogyan és hányféleképpen lehet igyekvőnek, figyelmetlennek, felületesnek és önzőnek lenni anyaként és apaként ilyen és ehhez hasonló helyzetekben.
Ha úgy tetszik, Schwechtje valóban ítélkezik, de inkább figyelmeztet, pont úgy, s pont olyan profizmussal és empatikusan, mint ahogy a téma világhírű mozgóképei tették, például a Tizenhárom okom volt című Netflix-tévésorozat. S valóban: ezt a filmet a legkisebb szerénykedés nélkül oda lehet sorolni a legsikerültebb külföldi tinifilmek mellé: ez van nálunk is, ennyire nem értjük, nem látjuk, mert nem látjuk át, mi zajlik a gyerekeinkkel, a gyerekeinkben – pedig irtózatosan fontos lenne, hogy legalább megpróbáljuk.
Hát, ez a fontos film nem kapott itthon filmalapos támogatást, s alighanem ezért is lehet az, hogy képileg sajnos szegényesebb, mint kellene – bár néhány, a felmutatottnál frappánsabb vizuális ötlet azért csak belefért volna a meglehetősen szűkös költségvetésbe.
Úgy zseniális mozi lehetett volna, így „csak” egy nagyon jó film. Amit tényleg minél több embernek kellene látnia. S persze elgondolkodnia rajta.