A kortárs angolszász filmiparban hosszú ideje bevett marketingfogás a valós eseményeken alapuló történetek bemutatása, mivel úgy tűnik, az „élet a legjobb forgatókönyvíró” közhely nézők sokaságát csábíthatja a mozitermekbe. Nincs ez másként a magát korábban több műfajban (tini- és romantikus vígjáték, krimi, fantasy, kosztümös) is kipróbáló, kisiparos angol rendező Oliver Parker legújabb komédiája esetében sem, melynek cselekményét a 2007-ben világbajnok férfi szinkronúszó svéd csapat inspirálta.
A történetet a mai Angliába átültető rendező egy fergeteges vígjáték alapjául szolgáló eseményből meríthetett, ugyanakkor, aki a máig töretlen népszerűségű, jellegzetesen abszurd angol humor stílusára számít, némiképp csalódni fog, ugyanis a Férfiak fecskében leginkább az amerikai komédiák és a sportfilmek narratív sémáinak amúgy meglehetősen eredményes keveréke.
A film főhőse, Eric (Rob Brydon), az ötvenes évei elején járó kiégett, életének új értelmet és célokat kereső könyvelő, akinek tele a hócipője munkája monotóniájával és szürkeségével. Az egyedüli kikapcsolódást az úszás és a medencében történő lassú alámerülés, a külső zajok teljes kizárása jelenti számára a helyi uszodában. Mikor politikai képviselővé választott feleségét – alaptalanul – hűtlenséggel vádolja, elköltözik, majd csatlakozik egy laikus, ám lelkes férfi szinkronúszókból álló csapathoz, ahová könnyedén beilleszkedik, és igaz barátokra lel. A csoport rendkívül vegyes társulás, valamennyi tagja az angol társadalom egy-egy tipikus alakja: egyedül élő nyugdíjas, elvált negyvenes éveiben járó ingatlanos, fiatal piti tolvaj, bátortalan építésvezető, pakisztáni származású fogorvos. Közös bennük, hogy önnön félelmeik és gátlásaik rabjai, valamint egytől egyig magányosak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy indulnak a nem hivatalos férfi szinkronúszó világbajnokságon és keményen felkészülnek a nagy megmérettetésre.
 Jelenetek a filmből |
A rendező semmit nem bíz a véletlenre, és mintha csak egy külön erre íródott szakkönyvre támaszkodna, pontról pontra végigveszi a sportfilmek valamennyi kötelező elbeszélői sablonját, így szinte borítékolható a csoport tagjaiban felgyülemlő idegességek felszínre törése egy-két nappal a világbajnokság előtt, a verseny előtti lelkesítő beszéd, a korábban kizárólag néma csoporttag megszólalása, valamint a bajnokság után a konfliktusok elrendeződése és a szorongások felszívódása. A műfaji klisék rendszeres alkalmazása, a félreérthetetlen filmes kikacsintások (Alul semmi, Harcosok klubja) és az olykor túlzóan felesleges, videoklip esztétikát idéző zenés jelenetek ellenére a film ügyesen aknázza ki az alapszituációban rejlő poénokat. Időnként ugyan fellelhetők viccesnek szánt, ám valójában közönséges jelenetek, ám általánosságban elmondható, a jól felépített helyzetkomikumok és a verbális humor kiválóan működik. Különösen emlékezetesre sikeredett az a jelenet, mikor a csoport tagjai megtudják, nem ők lettek az utolsók a világbajnokságon.
Mivel a Férfiak fecskében kifejezetten szórakoztatás céljából készült, széles nézőközönséget megcélzó alkotás, így nem hagyhatott ki olyan ziccereket, melyek összecsengenek kiterjedt aktuális közéleti témákkal. A film egyrészt nyíltan kiemeli, hogy a sportban a nemek között nincs különbség, a szinkronúszás nemcsak a nők kiváltsága. Miképpen nem lehetetlen egy jamaicai bobcsapat szereplése a téli olimpián (Jég veled!), vagy egy női bokszoló érvényesülése maszkulin közegben (Millió dolláros bébi), úgy férfi szinkronúszó csapat szereplése sem földtől elrugaszkodott gondolat.
 A képek forrása: MAFAB |
Ezzel összefüggésben nem megkerülhető a szórakoztató iparon belül színészeket, producereket és rendezőket egyaránt érintő zaklatási botrányok említése, mely még a legfeddhetetlenebb férfiakat is zavarba ejtheti. A rendező komikus, esendő és szerethető hősei szemléltetésével félreérthetetlenül nyomatékosítja, nem minden férfi a hatalmával visszaélő, zaklató, érzéketlen fenevad, hanem szép számmal találhatók közöttük érző, saját félelmeik és személyes tragédiáik béklyóiban vergődő ügyefogyott, jóságos egyének is. Sorsukat ráadásul – jelen film szerint – környezetükben élő nőtársaik döntően befolyásolják, hiszen a csoportot női edző készíti fel a versenyre, Eric pedig jól tudja, képtelen politikai karrierjének kapujában álló felesége nélkül élni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy visszahódítsa őt.
Oliver Parker mindemellett gondosan ügyel arra, hogy eltörölje a férfi szinkronúszással kapcsolatos sztereotípiákat (nevezetesen, hogy ezt a sportágat kizárólag homoszexuálisok űzik), ugyanakkor enyhe kritikát is megfogalmaz hőseivel – egyúttal a modern társadalmak férfiképével – szemben, akik látszatra magabiztosnak és ambiciózusnak tűnnek, valójában azonban semmihez nincsen bátorságuk, legfőképpen a további életüket meghatározó, radikális változások megtételéhez nem. Egyikük (Rupert Graves) képtelen szerelmet vallani edzőnőjének és rendbe tenni viszonyát volt feleségével, a másik (Thomas Turgoose) nem tud lemondani a lopásokról, Eric pedig kezdetben határozott, férfias kiállás helyett halkan odébb surran neje feltételezett szeretője, illetőleg fennhéjázó főnöke elől.
A közéleti áthallásokkal párhuzamosan természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Férfiak fecskében mindenekelőtt profi módon kivitelezett komédia, mely ugyan sajátos angol öniróniát csak nyomokban tartalmaz és halmozza a műfaji kliséket, de másfél órás könnyed nyári szórakozásra kiválóan alkalmas.