Várkonyi Mátyás - Gunar Braunke – Ács János: Dorian Gray / Budapesti Operettszínház
2018.06.26.

„És szép?” – kérdezik a könyvben, egy asszonyra utalva. – „Úgy viselkedik, mintha szép lenne.” De mi lesz azzal, aki tényleg szép, ördögien szép, és ráadásul férfi? Oscar Wilde misztikus története decens horrorként viselkedik Réthly Attila rendezésében.

A Kálmán Imre Teátrumban újfent igazi színházat csinálnak. A budoárbordó falak által közrefogott, gyűszűnyi tér sötétjében a kezdés pillanataiban, egy fénykúp alatt fognak el valakit a hajdani London rendőrei. Ő Lord Henry (Homonnay Zsolt), a megrontó, a cinikus és élveteg angol arisztokrata, aki tán a sátán egyik változataként járkált a világban. De ennek most vége. 
 
Gubik Petra
Gubik Petra
A játéktér mennyezetének közelében érzékelhető képek, amik akár egy Caravaggio festmény részletei is lehetnek, most halványodni kezdenek. (Díszlettervező: Turi Erzsébet) Vállak, karok, mámorító testhajlatok tűnnek el, hogy a történet elejére ugorhassunk, s megismerkedjünk a márványszépségű, gazdag ifjúval, Dorian Gray-jel (Kocsis Dénes), s az őt lefestő, s tőle elvarázsolódott festővel, Basillal (Csengeri Attila), aki a démoni képet –  melynek tulajdonságait maga sem sejti – saját tehetségéből létrehozza. A londoniak közt Tündérhercegként számon tartott Dorian Gray titkos vágya tudniillik meghallgatásra talál: mindvégig megmarad ifjonti szépsége. Csakhogy, s ezt a kultikussá lett regényből már mindenki tudja, a Basil által megfestett kép minden világi ballépés után, ütemről ütemre változik, a rajta lévő arc őhelyette öregszik és csúnyul. 
 
Oscar Wilde 1890-ben megjelent művéből 1990-ben írt librettót Ács János, Gunar Braunke és a zenét is szerző Várkonyi Mátyás. A mostani bemutató alkalmára Várkonyi Mátyás átfésülte a szövegkönyvet, átdolgozta a hangszerelést, s írt bele még négy új dalbetétet. A fülbemászó muzsikát Kovács Adrián és Hermann Szabolcs karmesteri közreműködésével hallhatják a nézők. Wilde, aki maga egészen kivételes színpadi érzékkel rendelkezett, 1891-ben, tehát a regény után, megpróbálkozott tragédia írásával is, de mivel jól megégette vele magát, azon túl csak komédiákat szerzett. (Rémdrámáját, a Salomé-t, az angol hatóságok úgy betiltották, hogy hiába volt az európai siker, s később hiába Richard Strauss belőle készült,1905-ös operája, Angliában a tilalmat csak 1931-ben oldották fel.) Minden idézőjel nélkül írható le, hogy ha a kényes ízlésű Wilde látná ezt a kecses, arányos cselekményvázú, betétdalokkal és kórusokkal mindig jókor szabdalt librettót, maga is lelkendezne. Rendkívül szép dramaturgiai munka adja az előadás alapját. A középponti vizuális problémát, a játékidő alatt látványosan változó arckép dolgát pedig filmes eszközökkel oldotta meg kiválóan a mozgóképtervező Varga Vince
 
Janza Kata
Janza Kata
A lényegében üres teret egy felénk lejtő lépcsőrendszer tagolja, s a bűntelenség idején fehéren foszforeszkáló, majd később tüzesen világító kockák díszítik. A szűk helyen is szépen mozgatott kar színészileg is egyénített figurákat mutat, akár a tárlatnyitó jelenet londoni sznobjait, akár később az ópiumbarlang zombilényeit látjuk. Bodor Johanna koreográfusnak és a játék- és táncmester Lénárt Gábornak köszönhető, hogy a testi szerelem fölemelő és nyomasztó képei egyaránt éteri finomsággal jelennek meg. Mintha nem is hatna a gravitáció a testekre, mintha nem is érintenék egymást igazából. Keservesen kaján epizód a nemesi klub alsógatyás, cilinderes férfikórusa, amint a mellékhelyiségben üldögél. Jó ötlet a szép vonalú, fehér kád különböző síkokban való használata, s a rendező szokatlan érzékenységét és jó ízlését dicséri a benne zajló intim jelenet az első részben, s találékonyságát és éles szemét mutatja a piros szirmokkal dobálózó, rendezőt játszó Dorian későbbi kádas ágálása.  Minden jelenetben külön rá lehet csodálkozni Velich Rita táncot és akciókat is kiszolgáló, ténylegesen testre szabott, remek ruháira. 
 
A színpadi átdolgozásra kitalált, démoni Lotyótündér fekete figuráját Papadimitriu Athina játssza, ősasszonyi mindentudással. A bukása után később könyvet áruló színházigazgató alakjában, minden népművelő könnyes karikatúrájaként, meglepő erővel és érett hanggal van jelen Dézsy Szabó Gábor. Az elcsábított leány bátyját alakító Pesák Ádám – s itt árulom el, hogy kétszer láttam az előadást – keserű tengerészfigurája szépen érik, előadásról előadásra erősebb és elszántabb. Gubik Petra alakítja Sibylt, a fiatal színésznőt.  Elég sok „sprőd” szerepben lehetett már őt látni, jó érzés meggyőződni róla, hogy nem csak a dacos vállvonogatás tartozik a lényéhez, megvan benne az is, ami az esendőséghez kell, nem beszélve az énektudásáról. Rendezőileg egészen hátborzongatóra sikeredett a „megnézés” jelenete, amikor nyílt színen hagyja el a tehetsége a szerelmétől elgyöngült lánykát. 
 
Gubik Petra, Kocsis Dénes. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Gubik Petra, Kocsis Dénes. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Csengeri Attila játssza és énekli Basilt, a festőt. Ő az, aki a maga Dorian iránti vonzódását és elragadtatását belefesti a képbe, s ez a lelkifurdalással telített vágy szolgálja ki majd az ifjú óhaját: te csak maradj gyönyörűnek, majd én viselem minden kínját az életednek.  Nagyáriájának, melyben a tehetsége elveszítése után könyörög alkotóerőért, van egyfajta magyar nótás ihletettsége. S véletlenül se tűnjön ez az észrevétel elutasító megjegyzésnek, hisz gondoljunk csak arra, hány Ady-versben mutatható ki ugyanez a hatás. Homonnay Zsolt Lord Henry figurája, szerzői szándékok szerint, itt vagy két nagyságrenddel súlyosabb alak, mint fecsegő, regénybeli változata.  Nem az a repkedő kezű világfi, aki elöl – Kosztolányi fordításában – „úgy menekülnek a tények, mint riadt erdei lények”. Súlyosabb, sötétebb, bűnhődésre is alkalmasabb férfiút látunk itt. S jól van ez így.
 
Mikor először láttam megjelenni Kocsis Dénest Dorian vörös bársonyzakójában, s hallgattam végig a játékát, arra gondoltam, igen, ő az a színésze a színháznak, akire ki lehetett osztani ezt a szerepet. Mikor hetekkel később láttam, alig bírtam levenni róla a szemem, s azt éreztem, megvan, meglesz, ez az, úton vagyunk. Érik a figura. Ha szabad ezt így összegezve mondani, olyan jó borzasztó ez a produkció. S bár csak nyomokban, de megvan benne az a csúfondáros irónia is, ami Oscar Wilde sajátja, gondoljunk csak a második részben megjelenő Anglia anyácska alakjára, Kalocsai Zsuzsa prémkalapos, domina-jelmezes Queen Britannia anyakirálynőjére, ki végül aztán pálcát tör mindannyiunk felett.  

Tartozik még élményemhez egy utójáték: második alkalommal mintha még elegánsabb, még nyugodtabb és telítettebb lett volna a koreográfia. Később derült ki, hogy előadás előtt hatkor leállt a forgó, s egyszerűsíteni kellett a mozgásokat. De azt a színháztörténeti bravúrt nem sejthettem, amit csak a közönség elé álló Lőrinczy Györgytől lehetett megtudni: Janza Kata, aki itt Sibyl fájdalomtól megőrülő anyját énekli és játssza feketében, ezen az estén, párhuzamosan (!) és pirosba öltözötten, beugrott a nagyszínpadon futó előadás egy szerepét időben elénekelni, megbetegedett kolléganője helyett. Kiszámolták napközben, hogyan lesz megmenthető a másik előadás is. Lehet, hogy ez a plusz izgalom is okozta, mindenesetre aznap az évad legkoncentráltabb, legösszefogottabb zenés estjét láthattam.
 
Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.