Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TRUE BLUE BABY, I LOVE YOU

Kszi, Simon
2018. jún. 18.
A Kszi, Simon kedves, szerethető, romantikus, szentimentális tinifilm, amelynek filmtörténeti jelentősége épp a kliséiben rejlik. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Főhősünk, a 17 éves Simon (Nick Robinson) ugyanis meleg. Ez a tény pedig már bőven elég ahhoz, hogy lássuk, a Kszi, Simon filmként lényegében történelmet írt. Az ideáig lehetetlennek tűnő küldetés sikerült – az LMBTQ közösség teret foglalt magának egy mainstream romantikus komédiában, amelynek ugye – műfajából adódóan – épp az volt korábban a lényege, hogy megmutassa, milyen vicces-könnyes helyzeteket szül, ha egy férfi szeret egy nőt (vagy fordítva).  

Holdfény, Túl a barátságon, Querelle, Philadelphia – Az érinthetetlen – a melegekről szóló témáknak a hagyomány szerint fesztiválkedvencekben, indie filmekben vagy Oscar-gyanús melodrámákban a helyük. Ha egy meleg szereplő/pár nagy ritkán mégis felbukkant egy-egy romcomban, amit ráadásul egy nagyobb stúdió jegyzett, akkor általában a főhős barátját, hű fegyverhordozóját alakította. Ha pedig valami csoda folytán megkapta volna a főszerepet, annyira „másnak” számított, hogy a néző nem egykönnyen azonosult vele és a problémáival. Nem véletlenül hangsúlyozza hát A Kszi, Simon narrátor-főhőse rögtön a film legelején, hogy éppen olyan, mint bármelyik átlagtinédzser – leszámítva persze, hogy meleg.

A pontosság kedvéért: Simon nem egészen olyan, mint bármelyik átlagtinédzser, inkább olyan, mint bármelyik átlagtinédzser a romantikus komédiák kissé idealizált, stilizált világában: apu és anyu nagyon szeretik őt és egymást; a tesója roppant jó fej; vannak megértő, kedves barátai, akikkel folyton együtt lóg; és nincsenek igazán nagy gondjai.

Illetve egy nagy gondja mégis akad. A támogató közeg ellenére, amely körbeveszi, nem meri felvállalni a szexuális orientációját, bár azzal már kisiskolás korától, a Harry Potter filmváltozata óta tisztában van, egészen pontosan azóta, hogy éjszakánként egy Daniel Radcliffe-poszter nem hagyta nyugodtan aludni. Az események akkor kezdenek felpörögni, amikor a középiskolájából az egyik sorstársa egy blogon névtelenül megosztja a világgal hasonló problémáit és dilemmáit, Simon pedig on-line levelezésbe kezd a titokzatos Blue-val.

A film innen a László Miklós-féle Illatszertár (1937), vagy épp a színdarab inspirálta filmek, a Saroküzlet (1940) és A szerelem hálójáb@n (1998) dramaturgiájából merít: miközben Simon levelezést folytat Jacques álnéven Blue-val, azt próbálja kitalálni, vajon ki lehet a titokzatos idegen, akibe minden újabb levélváltással egyre jobban belehabarodik (Blue-t mindig más és más játssza a filmben, attól függően, hogy Simon épp kire gyanakszik).

kszi3

A stúdió, vagyis a Fox a filmhez Becky Albertalli 2015-ös young adult könyvsikerét (Simon vs. The Homo Sapiens Agenda) vette alapul, a rendezésre pedig a nyíltan meleg Greg Berlantit nyerte meg, aki tinifronton ráadásul showrunner-író-producer-rendezőként igazi nagyágyúnak számít, olyan címekkel büszkélkedve, mint például a Dawson és a haverok vagy a Riverdale. Berlantinak sikerült is a tőle megszokott empátiával ábrázolnia a felnőtté válás, és az ezzel összefonódó első szerelem történetét, amelyből a szerepcserékkel, az álruhákkal és az álnevekkel és a „mindenki másba szerelmes, mint akibe kellene” motívumával igazi reneszánsz forgatagot teremtett.  

A Kszi, Simonban még az úgynevezett intrikusra, Martinra (Logan Miller) sem lehet igazán haragudni, hiszen őt is csak ugyanaz motiválja, mint Simon kertvárosi baráti körének minden egyes tagját: szeretni és szeretve lenni. Lehet, hogy mindez egy megszokottnak számító párosításban, egy női és egy férfi főszereplővel már túlzottan negédesnek hatna, de annak köszönhetően, hogy a főhősünk meleg, az összes, a zsánerből adódó klisé hirtelen egészen más megvilágításba kerül. (A film egyik legviccesebb jelenete épp erre az ellentmondásra játszik rá, amikor is Simon elképzeli, hogyan reagálnának a szülők, ha a barátai mind bevallanák nekik, hogy heteroszexuálisok).

A Kszi, Simon Bleachers-számokkal tűzdelve (a frontember, Jack Antonoff válogatta össze a soundtracket főként saját, más indie pop bandák, valamint R&B-előadók számaiból) mutatja be egy korosztály, a már egy digitális és globális világban szocializálódott Z generáció középiskolás tapasztalatait. Ebben a közegben már nem téma egy barátságban, hogy valakinek más a bőrszíne, és sokkal nagyobb „bűnnek” számít a titok, a bizalmatlanság és az őszintétlenség, mint az, hogy a másiknak mi a szexuális orientációja. Utóbbi „csupán” adott személy megoldandó tinédzserproblémáinak számát szaporítja eggyel, az olyan gondok mellett, mint a suli, vagy éppen az első csók. Hogy mindezt a néző liberális fertőnek vagy pedig előremutató tanmesének látja-e, tényleg tőle függ. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek