Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EZEKKEL A CSAJOKKAL ÉN IS RABOLNÉK

Ocean’s 8 – Az évszázad átverése
2018. jún. 18.
Szerencse, hogy az Ocean’s 8: Az évszázad átverése című filmet nem gondolták túl. Ide pont elég, hogy összeszedtek nyolc karizmatikus és vicces nőt, akik lezavarják a nyár legélvezetesebb rablását. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

Múlt héten, az idei nyár egyik csajos filmjének kritikáját azzal kezdtem, hogy ha a Túl szexi lány szórakoztató volna, sokkal könnyebben elnéznénk neki forgatókönyvi és ideológiai baklövéseit. Most itt a nyár következő – és legnagyobbnak szánt – csajos filmje, az Ocean’s 8: Az évszázad átverése, és készségesen alátámasztja az állításomat. Gary Ross filmje nem különösebben egyedi, de a tempója jól eltalált, a főhősei pedig karizmatikusak, és ez bőven elég ahhoz, hogy kellemes nyári rablós komédia legyen, esetleg még egy hajszállal több is annál.

Az Ocean’s 8 Steven Soderbergh Ocean’s-trilógiájának spin-offja (ami pedig az 1960-as Ocean’s 11 újragondolása volt), és pontosan azt tudja, ami az Ocean’s-filmek működőképességének egyetlen elengedhetetlen feltétele: végtelenül menő. A kúlság csak úgy ömlik le a vászonról attól a pillanattól kezdve, hogy a lesittelt Sandra Bullock a nyitójelenetben narancssárga rabruhában palira veszi a kiengedéséről döntő bizottságot, egészen az utolsó képkockáig.

A cselekmény úgy épül fel, ahogyan az a heist-filmek nagykönyvében meg van írva: a rablás kitervelője, amúgy az Ocean’s-trilógia Danny Oceanjének húga, Debbie Ocean (Bullock) és régi társa, Lou (Cate Blanchett) összeszedik a szupercsapatot egy szuperrablás végrehajtására, ami ezúttal egy 150 millió dollár értékű gyémánt nyaklánc lenyúlása a New York-i Metropolitan múzeum éves bálján, a híres Met gálán, aztán szépen végrehajtják a trükkös, sokelemes tervet, és a végén pedig majd meglátjuk, mi lesz – annyit elárulok, hogy a rablás utáni, harmadik felvonás ebben a filmben a szokásosnál kicsit hosszabb, még ide is jut néhány fontos esemény.

Ahogyan az 53 éves, őrületesen dögös Bullock fekete csipkeestélyiben újraindítja nem éppen konvencionális életét a börtön után, ahogyan a hidrogénszőke, frufrus Blanchett tűzpiros bőrnadrágjában irányítja vodkafelvizező csapatát, ahogyan a banda hackerét alakító Rihanna telefújja a szobát spanglifüsttel, nem lehet nem eldobni a cinizmust, és nem visszavedleni azzá a mozirajongó kisgyerekké, aki tátott szájjal nézte valamelyik klasszikus heist- vagy kalandfilm főhősének – az én esetemben a lefegyverzően sármos és szemtelen Indiana Jonesnak – az elképesztően vagány kalandjait.

És igenis, van benne valami felemelő, hogy most egy csapat nő váltja ki ugyanezt a hatást, és hiába szándékosan röhejes, amikor Debbie arról beszél, hogy ők most a nyolcéves kislányokért teszik, amit tesznek, van benne igazság. Ám legyen, ez a valóságtól elrugaszkodott sztori nem fog annak a kislánynak ártani, tutira nem lesz belőle gyémántrabló emiatt a film miatt, viszont lehet, hogy ezek a nők némi önbizalmat csepegtetnek bele, és ha így volna, akkor Ross és csapata messze túlteljesítették a vállalásukat.

Az utóbbira visszatérve: Bullock, Blancett és Rihanna mellé megkapjuk Mindy Kalinget mint hagyományos indiai értékeket képviselő anyukája által nyomasztott gyémántszakértőt, Sarah Paulsont mint rablási szenvedélyétől szabadulni képtelen családanyát, Helena Bonham Cartert mint lecsúszott, eladósodott divattervezőt, Awkwafinát, a rappert mint zsebtolvajt, illetve ráadásnak Anne Hathawayt, a mi kúl csajainkkal ellentétben felszínes és önbizalom-hiányos sztárt, akinek a nyakából el kell lopni a láncot a bálon.

oceans83

A rendező és Olivia Milch által közösen jegyzett forgatókönyv meglehetősen nagyvonalúan bánik a sztorielemek alátámasztásával: mondvacsinált motivációkat hajigálnak össze, hogy megmagyarázzák, ki miért csatlakozik a csapathoz (nem mintha a hatalmas szajré mellett erre még óriási szükség lenne), azt pedig jobb, ha fenntartások nélkül elhisszük, hogy ezek a nők bármilyen biztonsági rendszert ki tudnak játszani és bárhova be tudnak jutni, és amit valamilyen furfangos technikai eszközzel nem lehet megoldani, azt egyszerűen elérik női rábeszélőképességükkel. Ez egyébként szellemes és kifejezetten bájos vonása a filmnek, és olyan pillanatokat ad a nézőnek, mint a két briliáns komika, Bonham Carter és Kaling megmosolyogtató kettőse a Cartier ékszerházban.

Irigyeljük ezeket a nőket, mert szabadok, szexik és magabiztosak, amihez az is hozzátartozik, hogy gyakran és jóízűen esznek, és főképpen, hogy azt csinálják, amihez értenek és ami a szenvedélyük. És Ross bőven ad nekünk időt arra, hogy csodáljuk őket és kellemesen megmártózzunk a világukban: a közel kétórás film kimért tempójú, és nincsen benne egy vad, követhetetlenül gyors montázs sem a nagy akcióról, az autós üldözések és a lőfegyverek száma pedig szintén nulla – elvégre nem hülye férfiakról szól ez a film.

A csajok rátromfolnak Danny Ocean eredeti csapatára lazaságban, mert mindent tudnak, amit ők tudtak, épp csak a pasik fárasztó pöcsméregetése nélkül. És mondjuk ki: ők még annál is nagyobb esztétikai élményt nyújtanak, mint George Clooney és Brad Pitt. Különösen, amikor fantasztikus estélyikben vonulnak a These Boots Were Made for Walkingra, ami minimum az év girl power pillanata a moziban.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek