Semmi baj, ha Alfred Jarry Übü királya, amelyet a féktelenül tehetséges kölyök kamaszos dühében papírra vetett, nem növekszik hatalmas allegóriává a színpadon. Pedig, mi tagadás, kínálja magát ez is. Nemcsak a shakespeare-i allúziók révén (képzeljük csak el: Übü mama egy Lady Macbeth, aki nem nyugszik, míg az ő Macbethjéből, vagyis Übü papából királyt nem csinál), hanem mert az alkalmatlanság és a hatalom összefonódása minden időben aktuálisnak látszik. De vagy "megtermi" önmagát ez az olvasat, vagy nem érdemes vele foglalkozni.
 Kőszegi Ákos, Csapó Virág |
Ezért aztán még annyi ki-beszólogatás is fölösleges, amennyit Hegymegi Máté kecskeméti rendezésében hallunk: kap kicsi verbális suhintást a "nagy ovális valami", amiből sokat kéne építeni Übü papa királysága alatt, kap a jobboldal meg a baloldal, többnyire patikamérlegen kidekázva egyformán, a képviselők is kapnak, kormánypártiak és ellenzékiek, a "tüncikézők" is kapnak (itt, mondjuk, támadt némi ízlésbeli ellenérzés bennem, a civilséget ugyanis illenék békén hagyni); szóval annyira rendesen ki van osztva mindenki, hogy a végösszeg épp nulla.
De azért sem kellettek volna ezek a poénok, mert van itt viccből rengeteg, ami jó. Igazi bohózatot látunk, pincemély és padlásmagas poénokkal, egybitesekkel meg gigásokkal, ahogy illik. Még némi infantilis karakter is érződik – például a "kovász" ismételgetésében; a kovász egyébként úgy jön a képbe, hogy az orosz cár egy jókora dunsztosüveg kovászos uborkát szorongat (én ugyan csemegének láttam a harmadik sorból, de mindegy), és azzal dobálózik, úgy is, mint ágyúgolyó. Érdekes, leírva nem annyira vicces, mint látva, ezért hozzáteszem, hogy az orosz cár tolókocsiban és fehér bundában (a hozzáillő prémes sapkával) gördül a színre, és jól megsorozza Übü papát és egyszemélyes hadseregét az uborkával, ami nem csoda, hiszen őt meg az áruló Poszomány kapitány segíti…
Van aztán egy olyan bohózati réteg, ami a színházi reflexiókra épül; "hagyd abba, Jenő", szólnak oda Kiss Jenőnek, például; számos más alkalommal pedig a figurából kilépve, ejtett és "civil" hangon ismételnek meg egy-egy mondatot. Ez is kiapadhatatlan poénforrás: a néző – én is – nagyon bírja az ilyen kiszólásokat.
 Csapó Virág |
A tér is afféle poénraktár. Fekete Anna egy szimmetrikus vaslépcsőtornyot épített a színpadra, amely a lépcsősor alatt, rajta és fölötte is játéktér, ráadásul átláthatóságot is biztosít, ezért aztán szemlélhetjük például azt az életképet, amelyben Rozamunda királyné mint valami Madonna, oldalán kicsi fiával, a hatalomátvételre, végső csatára készülődő Bugrislav királyfival szemléli Übü papa kacifántos uralkodását… Ráadásul ez a vaslépcső különféle akrobatikus mutatványokra, látványbeli poénokra kínál lehetőséget, mellyel leginkább a Bugrislavot játszó Orth Péter él.
A színészek erőlködés nélkül és élvezettel játszanak a bohózat és az abszurd nem túl széles közös sávjában. Kőszegi Ákos Übü papa agyműködésének fékezett habzását hangsúlyozza, mindig a következő másodperc lebeg a szeme előtt, és komolyan, odaadással billegteti a figurát a gyorsan változó helyzetekben. Mindvégig tartja a fapofát, ettől lesz végtelenül komikus (a mindenkit kiosztó, fokozásra játszó, de valójában nivelláló aktualizáló monológ nem számít, mint föntebb jeleztem). Csapó Virág Übü mamájában több a játékosság, az alakításban pedig az önfeledtség, amivel pompásan megfér a férje helyett gondolkodó, számító és kombináló "női" villódzás. Remek az összjátékuk is: külön-külön ívek metszik egymást, és a végén szemmel láthatóan elégedetten, de legalábbis nem boldogtalanul üldögélnek egymás mellett a kiselejtezett fürdőkádban, mit sem tanulva, mindent felejtve.
 Fotók: Kecskeméti Katona József Színház |
A többieknek egy-egy villanás, röpke szóló jut; Zayzon Zsoltnak Poszomány kapitány szerepében ennél kicsivel több, legalább egy vaskos árulás, amit pompásan abszolvál, minden erejével küzdve a megrögzött lúzerség ellen. A bosszúálló fiút, Bugrislav királyfit Orth Péter játssza, aki a győzelem pillanatában megmássza, majd lebontja a lépcsőrendszert – Hegymegi Máté fizikai színházon edzett elképzelésének megfelelően. Märcz Fruzsina ártatlan áldozatnak, afféle madonnának mutatja Rozamunda királynét; Sirkó László és Pál Attila csetlő-botló tömeget képez…