Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAHLER-ÜNNEP

A Feltámadás-szimfónia a Müpában
2018. máj. 21.
A hatalmas apparátusú, rendkívüli követelményeket támasztó művek közös sorsa, hogy ritkán szólalnak meg. A különleges alkalom ezúttal különleges minőséggel párosult. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar élén nem véletlenül volt éveken át a Müpával közösen megrendezett Mahler-ünnep művészeti vezetője, s nem véletlenül aratott ez a 2005-től 2012-ig minden ősszel megismétlődő eseménysor nagy és lelkes közönségsikert, jelentős lendítőerővel táplálva a Mahler-zene magyarországi elfogadtatásának folyamatát. Fischer ugyanis korunk egyik legnagyobb Mahler-karmestere, akinek működésében az elkötelezettséget a zeneszerző iránti maximális affinitás, a teljes életmű fölényes birtoklása és magasrendű megértése hitelesíti. Még a számára oly fontos Mahler-életművön belül is különleges helyet foglal el egy kultuszmű, a 2. szimfónia, hiszen a karmester és zenekara ennek 2005 szeptemberében, a Müpában készült felvételéért (megjelenés: 2006, Channel Classics) 2007-ben Gramophone-díjat kapott. Tizenhárom év telt el a zenekar életében a Feltámadás-szimfónia nélkül, így aztán nem csoda, ha a zárótételében Klopstock Feltámadás-ódájának szavait (és Mahler saját szövegét) megzenésítő, öttételes alkotás újbóli megszólaltatása nemzetközi nyilvánosságot kapott: az egymást követő napokon lezajlott három hangverseny közül a középsőt élő adásban közvetítette a Mezzo televízió, s így feltehetőleg hatványozott létszámú hallgatóság élvezhette a Fischer Iván vezényelte Fesztiválzenekar előadását.
 
Fischer Iván
Fischer Iván

Jelen sorok nem a tévéközvetítésben sokak által látott-hallott produkcióról számolnak be, hanem az ezt követő, harmadik nap délutánján lezajlott utolsó megszólaltatásról. Hatalmas erejű, megrázó és megtisztító tolmácsolást hallottunk: Fischer Iván vezénylése, úgy érezhettük, mindent felmutatott a mű gondolat- és érzésvilágának árnyalatai közül. Óriási súllyal nehezedett a hallgatóra a nyitótétel gyászzenéjének sötét tömbje a maga kérlelhetetlen hangsúlyaival, feszes ritmusával és előrefúródó lendületével – no és persze epikus kiterjedésével, amelynek ez a muzsikálás intenzitásával, szuggesztivitásával és maximalista igényű részletgazdagságával minden pillanatát tartalmasan tudta kitölteni. A halálvízió után a hús-vér földi világot megjelenítő két belső tétel közül a Ländlerben felfigyelhettünk a zene kedélyét, népiességét fokozottan előtérbe helyező hangsúlyokra, a táncos lejtésbe sűrített naiv életkedvre, a glissandók és pizzicatók által képviselt derű és vágy kifejezésére. Amilyen erőteljesen kiaknázta Fischer vezénylése a Ländler folklorisztikus optimizmusát, olyan élénken hangsúlyozta az ezüstfényű, fanyar iróniát a korábbi Des Knaben Wunderhorn-dal, a Des Antonius von Padua Fischpredigt (Páduai Szent Antal prédikációja a halaknak) zenei anyagát felhasználó scherzo előadásakor. Éles tagolás, markáns kontrasztok jellemezték a muzsikálást.

 
A Fesztiválzenekar, amely Marek Janowskitól Takács-Nagy Gáborig sok nagy muzsikus keze alatt tud szárnyalni, de Fischer vezetésével mindig képességei optimumát nyújtja, nagyszerű társa volt a karmesternek a teljes szimfónia valamennyi tételében. Hasonlóan lelkesítő mozzanatként értékelhettük a produkció két énekesnőjének közreműködését. A negyedik tétel, az Urlicht (Ősfény) altszólóját előadó Elisabeth Kulman és a fináléban hozzá csatlakozó szoprán, Christiane Karg művészi teljesítményének csak egyik – nem feltétlenül a legfontosabb – része volt a makulátlan vokalitás, az intonáció, a hangszínek és a dinamika magától értődő tökéletességű kontrollja: ennél sokkal fontosabbnak éreztem, hogy mindketten képesek voltak teljesen átszellemülni, eggyé válva a mű lelkületével, és magukkal emelve a közönséget is. Elisabeth Kulman éneke az Urlicht hangjaiban megrázó hitellel jelenítette meg az Istenből kiszakadt és Istenbe visszavágyó ember (Ich bin von Gott und will wieder zu Gott) kiszolgáltatottságból, nyugtalanságból, fájdalomból, vágyból, reményből szőtt komplex érzésvilágát, s a finálé vokális részében Christiane Karg csodálatos lelkesültséggel szegődött mellé, azonosulva azzal a transzcendenciával, amely a tétel egészéből sugárzik.
 
Christiane Karg
Christiane Karg

Fischer Iván a tizenhárom évvel ezelőtti felvételen a Rádiókórussal dolgozott együtt. Az akkori közös munka is emlékezetes eredményt hozott, azt a tisztaságot, plaszticitást, a hangzásnak azt az áttekinthető érzékletességét azonban, amely most a Cseh Filharmónia Énekkara (Brno) – karigazgató Petr Fiala – közreműködését jellemezte, csakis eszményinek lehet nevezni. A kórus jóvoltából a Feltámadás-óda ritkán megcsodálható hitellel és átlelkesültséggel szólalt meg.

 
Fischer Iván vezényléséről szólva érdemes még megemlíteni a hatalmas fokozások drámai erejét, az ellenpontos szerkesztésű részletek rajzos kivitelezése iránti érzékenységet, a műben megnyilvánuló archaizmusok felszínre segítését, a nagyszerűen megvalósított térhatást a sejtelmes-misztikus lontano-effektusokkal, a mű „zenés világszínház” jellegének és vizionáló indíttatásának átérzését és közvetítését – legfőképpen azonban azt az emelkedettséget és átszellemült lelkiállapotot, amellyel a karmester a mű minden egyes ütemének mondandóját teljes azonosulással közvetítette.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek