Ezért eshetett meg, hogy bár a 2008-as miskolci eseményt két évvel az előző kiállítás után rendezték meg, mégis a 24. triennále nevet viseli. A szakmai szempontok, ezt könnyen kitalálhatjuk, kevesebbet nyomtak a latban, mint a gazdaságiak. Annak ellenére, hogy a rendezők lehetőségei szűkösek voltak, a kiállítás új témával gazdagodott: a Ferenczi Sándor-emlékév alkalmából kiírt pályázat anyaga is itt – a triennále törzsanyagát bemutató Miskolci Galériában – kapott helyet.
 Sóváradi Valéria: Neon |
A Pszicho-kép címre keresztelt tematikus anyag a legutolsó termek egyikébe szorult. Pedig Cristian Opris munkái legalább annyira érdekesek, mint a grafikai seregszemle jelentős munkái. Opris ujjlenyomatok, szövetminták alá helyezett el XIX. századi mestereket idéző metszeteket, megidézve így a bűnüldözés kezdeti korszakát. Minden képe egy-egy történet: megoldatlan, nyomozásra serkentő munka. A megfigyelő részt vesz a nyomozásban, megpróbálhatja a kis részleteket a nagy nyomok mellé tenni. Vagyis játékos munkák: nem passzív szemlélődést várnak el a nézőtől, hanem aktív részvételt.
Opris mellett kicsit halványabbak, de ötletesek és merészek Ráskai Szabolcs középkori kínzóeszközöket ábrázoló képei és Biess Katalin Interiorizációi. Biess egy-egy híres festmény mellé ül, és a kép főalakjának arcát és tevékenységét ismétli meg. Cranach nőalakjához hasonlóan kést szegez a szívének – ugyanolyan szenvtelen, elvetemült arccal, mint a Cranach-figura.
A grafikai biennáléra küldött képek jelentős része print, nem hagyományos eszközökkel készült alkotás. Nem litográfia, rajz vagy rézkarc, hanem photoshopban vagy más korszerű programmal vagy eszközzel előállított műtárgy.
 Papp Ildikó: Neon |
A legmesszebb a grafikától Papp Ildikó került: Ruhapróba című installációja első pillantásra pár kartonlapnak tetszik. A sarokba szorult ruhaformák egy falra akasztott tükörrel néznek szembe. Mi a hátukat látjuk, a karton fonákját. A ruhák színe a tükörbe néz. Ha egy-egy ruha elé állnánk, úgy tűnhetne, hogy átöltöztünk. Értelmezhető úgy is ez a remek poénnál többet is mondó installáció, hogy akár meztelenek is lehetünk a kép mögött, tükörképünk viszont tetszeleghet új ruhákban. Nem nehéz arra gondolni, Papp Ildikó konzumálási szokásainkat, a test kultuszát figurázza ki.
Nem messze műtárgyától látható Somorjai Tibor pandanja, a Tükörben. A kép nem Papp Ildikóéra reflektál. Akárcsak a triennále számos jelentős alkotása, a magányt ábrázolja – Sóváradi Valéria Neonjával együtt a legkeményebbem, legszívbemarkolóbban. Somorjai képén egy szoba tükre látható – két képpel. A tükörben egy anya egy gyermekágy mellett; kezében a kisbabájával. A bal oldali képen a tapéta sötét mintái: egy apa és a gyermek feje. Megsokszorozott körömnyi fejkontúrok, arcrészletek százai. A jobb oldali kép világosabb. A gyermekét egyedül nevelő nő magánya és egyhangú élete lenyűgöző szomorúsággal jelenik meg a képen.
Meglepő, de a képek egy része akár az ARC plakát-pályázatra is készülhetett volna – és meglepő az is, mennyi képről hiányoznak az emberek. Az említett Neonról is, ami akár egy Edward Hopper-kép; szereplők nélkül. Súlyos brokátfüggöny előtt egy színpadon vörös bársonnyal behúzott fotel áll, árván. Mintha valaki éppen felállt volna belőle, és kilépett volna a képből.
 Nagy Csaba: Tarvágáson. A szerző felvételei |
Nagy Csaba Labdajátékok című printjéhez Krasznahorkai László egyik nyilatkozatát társítottam, már akkor, amikor távolról megpillantottam. Ez a legszembetűnőbb kép a teremben; „a legszomorúbb regényben csak tárgyak szerepelnének”, írja Krasznahorkai. Nagy Csaba képén madáretetőnek látszó tárgyak vannak. A Tarvágáson szalmabáláknak látszó kúpok. A rikító háttér előtt a tárgyak olyan szomorúak, mint egy kíméletlenül hosszú Krasznahorkai-mondat.
A hagyományosabb technikával dolgozó művészek közt most is ott találjuk Escher legjobb magyar tanítványát, Orosz Istvánt, akinek a képei engem mindig lenyűgöznek, akárhányszor akárhol is látom őket (annak ellenére is, hogy mindig megállapítom: ezeken a Piranesit, de legfőképpen Eschert idéző grafikákon túlléphetne már a legjobb manuális készséggel megáldott rajzolónk). Für Emil könnyed és bájos ördögös sorozatából küldött két darabot. Borgó György képei néhány pszichedelikus lemezt (és borítójukat) jutatták az arra vetődök eszébe: a Beatles Magical Mystery Tourjának színvilága köszön vissza.
A még élő neves alkotók képet ugyan nem küldtek be a jeles eseményre, de hatásukat látni lehet. Kónya Ábel Hommage à langyos víz című munkáján (szintén print) Méhes László fürdőző alakjai köszönnek vissza (és a hetvenes évek), Kopasz Tamás Ariodantéja Hencze Tamást idézi. Ilyen művekből szívesen láttam volna többet is.
Mert örvendetes, hogy új technikák hódítanak, hogy jelentősen változott a grafikáról alkotott kép, hogy a grafikusok nyitottak az új módszerekre, hat rájuk az irodalom, a film, de az igazán nagy művet, az igazán maradandó alkotást hiányoltam erről a kiállításról.
Megtekinthető: augusztus 31-ig.