Oscar Wilde: ERNST [komoly] AZ ÉLET (Bunbury) / Weöres Sándor Színház, Szombathely
2018.06.28.

Zsótér Sándort nem híres komédiarendezőként tartja számon a magyar színházi kánon. Pedig van humora is, erre az ERNST [komoly] AZ ÉLET (Bunbury) című szombathelyi rendezése a bizonyíték. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Persze, nem úgy kell ezt elképzelni, hogy Zsótér Sándor egy nagy hajtűkanyart vett, és úgy döntött, valami egészen mást akar csinálni, mint eddig. Épp ellenkezőleg, az ERNST… azt bizonyítja, hogy ugyanaz a színházi nyelv, amellyel egy tragédia elmesélhető, tulajdonképpen alkalmas egy komédia megjelenítésére is. Az arányok mindkét esetben eltolódnak kissé: a tragédia Zsótér rendezéseiben átitatódik iróniával, a vígjáték pedig (komoly) kissé nyomasztó színezetet kap. Ám ha jobban belegondolunk, a sötét tónust, amelyet Zsótér rendezése felerősít, nem kell nagyítóval keresni Oscar Wilde művében sem.

Kenderesi Csaba, Bajomi Nagy György
Kenderes Csaba, Bajomi Nagy György

Az ERNST… világából ugyanis teljes mértékig hiányzik az őszinteség. Erre utal az előadás nem éppen nézőcsalogató címe is, amely Oscar Wilde drámájában egy angol szójáték, és amely az Ernest férfinév és az earnest ’komoly, őszinte’ jelentésű melléknév egyforma hangzásán alapul (Elfride Jelineknél – akinek a szövegváltozatából Ungár Júlia a magyar fordítást készítette - ugyanez történik a német Ernst tulajdonnévvel és az ernst melléknévvel). A dráma címét Nádasdy Ádám korábban úgy fordította, hogy Bunbury, avagy Szilárdnak kell lenni, amely, bár valóban sokkal közérthetőbb, nélkülözi az őszinte jelentést, amely a Jelinek-átiratban, s így Ungár Júlia fordításában is központi jelentőségű.

A Bunbury ugyanis egy olyan társadalmat mutat be, ahol senki nem lehet az, aki lenni szeretne, mindenkinek szerepeket kell játszania társadalmi státusza megőrzéséhez. Ebben a világban kitalált barátok kellenek, hogy az ember azt tegye, amihez kedve van, összetett, több szereplős színjátékokra van szükség ahhoz, hogy az ember megehessen pár uborkás szendvicset, udvarolni csak pénzzel és státusszal lehet, valamint köztiszteletben álló felmenőkkel, a házasság üzlet, a szerelem az alsóbb néposztályok furcsa hóbortja. Így nem csoda, ha a fiatal nők csakis olyan emberbe tudnak beleszeretni, akinek a neve Ernst, tehát komoly és őszinte, és tökéletesen érthető a csalódottságuk, amikor kiderül, hogy ez is hazugság, mint körülöttük minden. A zseniális csavar pedig végül az a történetben, hogy az unalmas nevű Johnról, aki Ernstnek hazudja magát, kiderül, hogy végig igazat hazudott, tehát tényleg akkor volt őszinte, amikor nem fogadta el azt, amit az élettől készen kapott, hanem őszintén tette, amit a szíve diktált. Ernst is das Leben…

Hartai Petra, Bajomi Nagy György
Hartai Petra, Bajomi Nagy György

Hazugság és őszinteség bonyolult viszonyát látjuk a szereplők mondataiban is. Jelinek Wilde-figurái feltűnően sokat beszélnek mellé, azaz néha a jól begyakorolt hazugságaik helyett véletlenül és irányíthatatlanul kibukik belőlük az, amit gondolnak, egy-egy szó vagy félmondat erejéig. Amolyan freudi elszólások ezek, amelyeket mindig azonnal észrevesznek és ki is javítanak a szereplők, beszélgetőpartnerük pedig mindig udvariasan úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna a kis nyelvbotlást. 

A szövegnek egy másik rétege is megerősíti bennünk a színpadon látott világ álságosságát: a szereplők megszólalásai már-már az értelmetlenségig kimódoltak és választékosak. Ebből a körülményességből származik jórészt az előadás humora is, amely így elegáns és visszafogott, mentes a harsány és egyszerű megoldásoktól, a viccek összetettek, és egytől egyig azt a rossz társadalmi konstrukciót ássák alá, amely a szereplők életét megnyomorítja. Így mi sem fordulunk le a székeinkről nevettünkben, de nagyszerűen szórakozunk az elsősorban intellektuális poénkodáson, hát ilyen, amikor Zsótér Sándor viccel, és nem utolsó sorban Ungár Júlia, hiszen az előadás humorának nagy része neki köszönhető.

Az ERNST… persze közel sem lenne ennyire vicces a színészek játéka nélkül. Bajomi Nagy György a címszerepben valóban komolynak tűnik a többi szereplőhöz képest, érzései, vágyai és szándékai sokkal világosabbak, a nyelv, amelyen megszólal, közel sincs annyira túlbonyolítva, mint a többieké, jelmeze is sokkal egyszerűbb: sötétszürke öltönyt visel, nyakkendővel. A többiek körülötte mintha belebolondultak volna a hazugságok világába. Kiss Mari Lady Bracknellként hatalmas, Harry herceg násznépét megszégyenítő kalapokat, feltűnő színű kosztümöket hord, flegma öntudattal kezel le mindenkit a környezetében, ám páváskodó, arisztokratikus magatartása mégis elegáns, tekintélyt parancsoló. Látszólag ezt próbálja másolni lánya, Gwendolen (Hartai Petra), akin még nagyobb és furcsább kalapokat látunk, ám megjátszott eleganciájával inkább bizonytalanságát leplezi, ő egy elkényeztetett, erőszakos kamaszlány. Elkényeztetett és beképzelt kamasz unokabátyja is, a látszólag lázadó, valójában lázadni képtelen Algernon (Kenderes Csaba). Algernon legnagyobb ellenállása az, hogy a Sex Pistols God save the Queen című számát hallgatja az első felvonásban, meg hogy hazudozik kitalált Bunbury nevű barátjáról, hogy ne kelljen hetente egynél többször gazdag és idegesítő nagynénjével vacsoráznia. Ezzel azonban éppen azt a világrendet legitimálja ős is, amelyben minden jel szerint utál élni.

Fekete Linda. Fotók: Mészáros Csaba, Weöres Sándor Színház
Fekete Linda. Fotók: Mészáros Zsolt, Weöres Sándor Színház

Ernst gyámleánya, Cecily (Fekete Linda), bár a társadalomtól elzárva, Ernst vidéki birtokán nevelkedett, könyvekből mégis megtanulta az arisztokrácia tekervényes nyelvét, arroganciáját is. Sárga fürdőruhát visel az egész előadás alatt, amely önmagában sokkal természetesebbnek tűnik, mint Lady Bracknell és Gwendolen jelmezei, ám bőre csillog a bronzosító krémtől és az ő fejéről sem hiányozhat az idétlen, virágos kalap. Trokán Péter Pásztor Chasubl és Vlahovics Edit Miss Prism szerepében úgy öltöznek, és körülbelül úgy is viselkednek, mint a normális emberek, nincs pénzük és ragjuk, más jellegű privilégiumokkal rendelkeznek, például szabadok és szerethetik egymást.

Az ERNST… hepiendje egyszersmind a mű tragédiája is. Hiszen végül minden úgy oldódik meg egy csapásra, ahogy az a felső társadalmi osztály számára a legkényelmesebb: Ernstnek, aki John, aki mégis Ernst, fény derül a magas társadalmi rangjára, meg arra is, hogy menyasszonya unokatestvére, de ebből a világon senki nem csinál már gondot. Nincs határátlépés, nincs harc és győzelem a fennálló képmutató és igazságtalan társadalmi rend ellen. „No future for you” – mondja Johnny Rotten a God save the Queen című számban. Ő ezt már az első felvonás elején is tudta.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található. 

Szerző: Puskás Panni