Ghostland: A rettegés háza
2018.04.19.

Tíz évvel az okkal-joggal műfaji klasszikussá vált Mártírok (és a hervasztóan semmilyen, 2012-es A magas ember) után a francia extrémhorror-vonulat nagyágyúja, Pascal Laugier ismét előállt egy intelligens, igencsak megterhelő horrorfilmmel. Természetesen most is nőkkel a főszerepben. KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA.

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy – bár Pascal Laugier-t aligha (csak) marketing szempontok vezérelték –, a Ghostland rafináltan reagál a sikeres, ám minőségileg egyre jelentéktelenebb produkciókat kitermelő hollywoodi trendre, amely a Démonok között óriási bevételének köszönhetően csak úgy ontja magából a közepes (s annál jóval gyengébb) kísértetházas horrorfilmeket. 

A multiplex népe tódul a jumpscare-effektekkel alaposan telepakolt játszadozásokra, melyek közben lehet ugyan sikongatni, de a hatodik vásári ijesztgetés után már tényleg csak a horrorszüzeknek mehet fel a vérnyomásuk attól, ahogy újra és újra beleüvölt a képükbe az épp soros túlvilági halálripacs. Nos, Laugier nyilván tisztában volt mindezzel, s most is elégségesen bizonyítja, hogy ő azért másképpen gondolkodik a zsánerről. Pontosabban: ő gondol valamit erről az egészről.

A Ghostland alaphelyzete unásig ismert: egy édesanya (Mylène Farmer) gyanús tárgyakkal és randa játékokkal telepakolt vidéki házba költözik két tinilányával (Emilia Jones és Taylor Hickson), de már az első este meglátogatja őket a terror. Egy testes emberszörny és egy vézna banya beparkol az épület elé édességes kocsijával, s ami ezután következik, megpecsételi a háromtagú család sorsát. Túlélik a sorozatgyilkosok támadását, az egyik leány felnőttként valóra váltja álmait, népszerű horroríró válik belőle, azonban testvére és anyukája a házban él tovább – s minden jel szerint képtelenek szabadulni attól a tragikus éjszakától. Mert valami nem engedi továbblépni őket.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Ennél többet nem is szabad elárulni a cselekményről, hisz Laugier filmjének legnagyobb erőssége a trükkös forgatókönyv: míg a Mártírokban egészen a fináléig kellett várnunk, hogy leleplezze a cselekmény nagy fordulatát, ezt most már olyan féltávon megteszi, s onnantól olyasfajta naturalista szenvedés- és erőszakinfernóval tölti ki a szélesvásznat, amelyet látva legszívesebben kimenekülnénk a moziteremből – de nem tesszük, mert a Ghostland ránk csukja az ajtót, de látni is akarjuk, mi lesz a vége: ugyan nem olyan lebilincselően, mint a Mártírokban, de most is a túlélésről mesél. Pontosabban arról, hogy van az emberi léleknek egy rejtett zuga, ahonnan még a legborzalmasabb, ép ésszel felfoghatatlan helyzetekben is össze lehet kaparni valamiféle bátorságot, hogy aztán olyan dolgokkal nézzünk szembe hatásosan, amelyekbe belegondolni is rémületes. 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

A Ghostland: A rettegés háza amellett, hogy átgondoltan és ügyesen használja (és aztán maga mögé is hajítja) a kliséket, saját műfajának irodalmi vonatkozásaihoz is ragaszkodik: nem véletlenül jelenik meg többször (és többféleképpen) H. P. Lovecraft és világa, s bár nem Pascal Laugier az első rendező, aki a horrorművek hatásáról (is) beszél, s kicsit talán erőltetettnek is tűnik a történet eme rétege, azt nem lehet elvenni tőle, hogy így kicsit még érdekesebb lesz a filmje. Kísérletezés a narratívával, home invasion történet, szürreális elmélkedés a menekülésről és az erőgyűjtésről, a fantázia kétarcúságáról – ezek mind jelen vannak a Ghostlandben, ráadásul Laugier tényleg nem csak ambiciózus és kegyetlen, hanem rettentő tehetséges filmes is, aki biztos kézzel vezeti nézőjét végig a rémálmon, s nem csak gyomrozni kívánja, hanem kommunikálni is vele. Amit mindenképpen érdemes megbecsülni.

Ezért is dicséretes, hogy befért a magyar mozipremierek közé a Ghostland, s azzal a kitétellel bátran ajánlható a műfaj iránt érdeklődőknek, hogy valóban muszáj felkészülni: talán még a tapasztaltabb befogadó is nehezebben áll majd fel a film végén. Nyomasztó, nagyobbrészt izgalmas, csak egészen kicsit modoros 90 perccel szolgál Laugier – amiért akár még hálásak is lehetnünk neki. 

De azért van még itt egy zavarba ejtő körülmény is, amelynek ugyan a film minőségéhez nincs köze, mégis szomorú árnyékot vet érdemeire: az egyik főszereplő úgy megsérült a forgatáson, hogy a baleset következményeit minden bizonnyal egész életében viselnie kell majd. Az akkor alig húszéves Taylor Hicksonnak egy üvegajtón kellett dörömbölnie az egyik jelenetben, s bár ő többször is rákérdezett, hogy ugye nem veszélyes, amit csinál, a producerek meggyőzték, hogy nem lehet probléma. Hát, lett probléma, Hickson arcát nagyon csúnyán megvágták a szilánkok, s több beavatkozással se tudták eltüntetni teljesen a nyomokat. A pályakezdő színésznő beperelte a produkciós céget – mi pedig csak reménykedhetünk benne, hogy mindez nem azért történt, mert Laugier művészi szempontjai felülírták a biztonságiakat. Annyira azért nem jó film a Ghostland. Egyik jó film se ér ennyit. 

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.  

Címkék: Mozipremierek 2018