Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KESERÉDES

Molnár Ferenc: Delila / Centrál Színház
2018. márc. 13.
Milyen könnyed, milyen kedves, s egyben milyen szomorú is ez a szépen kivitelezett szerelmi tanmese! S illik rá az ismert mondás: „A helyzet reménytelen, de nem súlyos.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1937-ben, az akkori Pesti Színházban, a Centrál Színház mostani épületében, Darvas Lili és Somlay Artúr főszereplésével mutatták be Molnár Ferenc háború előtti utolsó, vígszínházi darabját, s ez egyből 107 alkalommal került közönség elé. Most pedig jó esély van arra, hogy ez a Puskás Tamás által rendezett, Baráthy György dramaturg által felfrissített komédia is a színpadon ragadjon, legalább ugyanennyi estén keresztül. 

Trokán Nóra, Stohl András
Trokán Nóra, Stohl András

Pedig nincsen benne semmi különös. Az írói életmű csúcsteljesítményei közé sem tartozik a darab. Meglehet, épp egyike azonban azoknak az opuszoknak, amik miatt Molnár barátja, Gellért Oszkár, ki ez idő tájt a Nyugat főmunkatársa volt, sűrűn háborgott, felróva a szerzőnek, hogy az író aprópénzre váltja a maga nagy tehetségét. Molnár azonban nem volt szívbajos, s amikor egyszer rákérdeztek, hogy mégis, hogy van ez, hogy ilyen könnyű művecskéket is kienged a kezéből, a legenda szerint így válaszolt: “Ha a Vígszínháznak írok, mindig arra gondolok, hogy a színházzal szemben levő Pick csemegekereskedő számára írok”. Hogy ez tényleg elhangzott-e, nem sokat számít. Nyugodtan gonoszkodhat az, aki pár laza csuklómozdulattal olyan vígjátékot tud sikeríteni, amiben parádés szerepek, éles poénok és halhatatlan beszólások vannak a mérnöki biztonsággal megépített, finoman rugózó cselekmény acélvázába illesztve. Molnár, mint mondják, „mindenkitől tanult, de senkit sem utánzott”, ő maga pedig utánozhatatlan. Keserű legyintés van legtöbb komédiája mélyén. De emberismerete, mélységes és mindig megokolt pesszimizmusa nem csupán a reménytelen röhögést hozza ki belőlünk, hanem azt a saját magunk iránt érzendő egészséges részvétet is gyakoroltatja, ami a holnapi felkeléshez ad erőt. 

Puskás Tamás régi vágyát teljesítette a Delila színpadra állításával. Mint nyilatkozta, jó húsz évvel ezelőtt Básti Julira osztotta volna a női főszerepet, de akkor nem volt meg a megfelelő férfi főhős a játékhoz, így inkább lemondott a bemutatóról.  Most szerencsés szereposztási csillagállás segíti a munkát, de ez sem volna elég, ha nem lenne meg mindehhez az alap. Ez az alap egy évek óta alakuló, formálódó polgári játékszín, s vele a színészközpontú, esetenként elgondolkodást, máskor felhőtlen szórakozást szolgáló, elegáns és pontos Révay utcai stílus. 

Balsai Móni
Balsai Móni

Az eddigi bemutatók egyik nagy sikere a My Fair Lady volt, melyhez Szakács Györgyi tervezte a ruhákat, Bagossy Levente pedig a díszleteket. Most újfent az ő remek munkáikkal találkozunk. A ruhák esetében megint az tűnik legfontosabbnak, hogy ki hordja, ki mozdul meg benne, s ez az elv megint beválik. A jól mozdítható, gazdag és illúziókeltő díszlet finoman érzékelteti a vendéglő udvarára hajló, zöld lombokat, de a beltér parányit füst és alkohol által pácolt bőrkárpitjait is. A játék egyik legnagyobb erénye, hogy nem akar ma történni. A hajdani tárgyak, a vonalak, s az anyagok épp olyan fontosak, mint a felhangzó dallamok. A háromfelvonásos művet egyvégtében játsszák, és az átdíszítések idején, vagy más kellő pillanatban, felhangzik a harmonika, s Gats Éva, mint a vak muzsikus kísérője, énekelni kezdi a „Rózsafa virít az ablakom alatt” kezdetű dalt. Szeleczky Zita nagy slágere ez, az egyetlen töredék, ami megmaradt az 1938-ban készült, s mára megsemmisült,  Beszállásolás című filmből. Ez a jól megválasztott keringő nem kis mértékben járul hozzá ahhoz a jól észrevehető lebegéshez, mely a legmegoldhatatlanabbnak tűnő pillanatokban is megemeli a színpadi történéseket. 

Izgalmas időszakban kapcsolódunk be Virágék életébe. Virág úr (Stohl András), és felesége Marianne (Balsai Móni), miután Angliában kitanulták a szakmát és elegendő tőkét is összegyűjtöttek, a vidéki Magyarországon nyitottak csinos vendéglőt, melyet szükségesnek tartottak „Úri Csárdának” elnevezni. Lentről jönnek, ez minden megmozdulásukon érezhető.  De most jólét és nyugalom van, ráadásul a szerencsejáték is beütött, s harmincnyolcezer pengő plusz rejlik egy takarékkönyvben, melyhez nem is akarnak hozzányúlni. Parázs jelenettel kezdődik a játék, Virág úr pattog szörnyen, s el is kergeti a pénz szagára gyűlő ajánlkozókat, az ingatlanügynököt (Uri István) és az autóügynököt (Vári-Kovács Péter), mondván, nem kell őneki semmi. Hess, mindenki! A zavargók eltűnnek, s Virág szerelmesen baráti beszélgetést kezd asszonykájával. A közönség is rákészül a zökkenőmentes folytatásra,  s már nyugodtan szemlélgeti a kertvendéglő árnyában megbúvó asztalkákat, amikor – alighogy a vízhullám-frizurás, szőke feleség távozott – megjelenik Ilonka (Trokán Nóra), a fekete macskanőbe ojtott pincérlány, s hirtelen beszakad a jelenet. Virág őrült vággyal veti rá magát, a lány is simulni kezd, s mi tátott szájjal figyelünk. Most akkor, mi van? 

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Nos, az van, s a darab tündérmese jellegét ez is erősíti, hogy erről a szenvedélyről itt nemcsak hogy mindenki tud, de mindenki beszél is róla. Haragvón, ijedten, reménykedve vagy rémülettel lesik a fejleményeket. Ilonka vőlegénye, a csóró fiatalember (Ódor Kristóf), kétségbe van esve, de az okos feleség se igazán nyugodt, s a teljes háborodottság állapotában leledzik a mindenbe beleszóló, mindig és mindenhol hallgatózó, öreglegény csapos (Magyar Attila). Ők hárman megbeszélnek és számon tartanak minden elmozdulást a kedvük ellenére fejlődő viszonyban. Semmi kétség: Ilonka – a 38.000 pengőre függesztve tekintetét – el akarja vetetni magát Virág úrral, bár vőlegényébe szerelmes. Mindenki akar valamit, s amit akar, azt nagyon akarja. Virág válni szeretne, Ilonka gazdagodni, a vőlegény nősülni, a csapos pedig megakadályozná az imádott nagyságáját fenyegető botrányt. Cselekedni azonban – a bibliai Delila bölcs példáját követve – egyedül Marianne, a szelíd feleség cselekszik. 

A gyorsulás és a fékezés impozáns pillanatait járja végig Stohl András, a kapuzárási pánikba esett, becsavarodott férfi hörgő szenvedésén keresztül, az összeomlás számos stációján át a gyermeki  összekucorodásig. Amikor először érzi, hogy el is veszítheti a „zsákmányt”, úgy ül a vendéglői asztal mellett, hogy mindenki pontosan érzi, ebben a pillanatban távozik az erő maradéka is a testéből, mégpedig a talpán keresztül, bele a földbe. Szinte cseng, amikor leér.  Szépek a párbaj-pillanatok, akár férfiak, akár nők, akár házastársak között villannak meg. Balsai Móni elegáns és mindent tudó – mi több, veszteni is tudó – felesége, Trokán Nóra tekergő, kincskereső kígyócskája remek volt már a főpróbán is, s az idő nem rontja, csak építi majd őket. A vőlegény hálátlan, mert lényegében akcióktól megfosztott szerepében jól teljesít Ódor Kristóf, a végkifejletben fontossá lévő ügyvédet pedig franciás kellemmel alakítja Cserna Antal. Magyar Attila meg, jelen esetben, pontosan érzi, mekkora felelősséggel jár Mály Gerő hajdani sikerszerepének eljátszása, s ízléshatáron belül maradva, no de azért a nyíltszíni tapsokat csak learatva, a mostani nézőknek is megtanítja a szállóigévé lett szólást: „Már bocsánat, hogy a csapos közbeszól, de…” 

S az élményt összegezve – nincs semmi „de”. Vigasztaló, kacagtató, hümmögetős és sóhajtozós mese ez, legalább 107 előadás ígéretével. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek