Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

GYÁSZ ÉS SZENVEDÉLY

Mischa Maisky, Janine Jansen, Itamar Golan és Lily Maisky a Zeneakadémián
2018. febr. 11.
Négy világklasszis hangszeres művész kamaraestje, mely forró hangulatával a régi idők nagy koncertjeit idézte. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA.
A rigai születésű – a hajdani Szovjetunióból Izraelbe emigrált, ma Belgiumban élő –, hetvenéves csellista, Mischa Maisky vagy a negyvenéves, holland hegedűs, Janine Jansen: mindketten olyan csillagai a komolyzene világának, akik fellépésük hírével egyedül is képesek megtölteni egy nagy hangversenyterem nézőterét. Most azonban együtt muzsikáltak, egy sajátos, négyszereplős trióesten, amelynek első és második részében nem ugyanaz a zongorista játszott: a szünet előtt Mischa Maisky harmincegy esztendős lánya, Lily Maisky ült a klaviatúra elé, a szünet után azonban a vilniusi születésű, de már egyéves kora óta Izraelben élő, negyvennyolc esztendős Itamar Golan. Ők ketten sem akármilyen előadók, tudta ezt jól a budapesti közönség, amely a négy kiemelkedő kvalitású művész játékát régen tapasztalt lelkesedéssel fogadta.
 
Mischa Maisky
Mischa Maisky

Orosz zeneszerzők műveit hallottuk ezen az estén, egy különleges érzékenységgel szerkesztett hangversenyen. Aki szereti az olyan műsorokat, amelyekben a kompozíciók tartalmaikkal egymásra utalva összekapaszkodnak, most különösen örülhetett, hiszen nemcsak az tette koherenssé a programot, hogy Rahmanyinov, Sosztakovics és Csajkovszkij egyformán az orosz lélek különleges gazdagságát képviseli, de az is, hogy mindhárom megszólaltatott mű valamiképp a ború, a melankólia, sőt kettő közülük egyértelműen és nevesíthető módon is a gyász lelkiállapotát ábrázolja a zene eszközeivel. Rahmanyinov korai, egytételes g-moll zongoratriója, amelyet 19 esztendősen, 1892-ben írt, az "Elégikus" alcímet viseli: ez a mű nem konkrét, személyhez köthető veszteséget sirat, csupán az élet fájdalmáról énekel. Sosztakovics e-moll zongoratriója (op. 67 – 1944) viszont a zeneszerző közeli barátját, a trió keletkezésének évében, negyvenkét évesen elhunyt polihisztort, Ivan Szollertyinszkijt siratja. Csajkovszkij pedig „egy nagy művész emlékének” ajánlotta 1882-ben befejezett a-moll trióját: a mű a nem sokkal korábban eltávozott barát, a zongoraművész–karmester–zeneszerző Nyikolaj Rubinstein tehetsége előtt tiszteleg.

 
A három előadóművész mindhárom mű stílusára és kifejezésmódjára érzékenyen reagált, megtalálva az adekvát gesztusokat és színeket mind Rahmanyinov harmóniailag telített, túlcsordulóan érzelmes utóromantikus stílusához, mind Sosztakovics művének jellegzetes ádáz karakteréhez, kiélezett ritmikájához és fanyarságához (a mű utolsó hangjai után mellettem ülő ismerősöm így kommentálta a hallottakat: „ebben a darabban benne van az egész Szovjetunió!”), mind pedig Csajkovszkij széles ívű dallamaihoz és grandiozitásához, a szimfonikus kamarazene eszményéhez.
 
Janine Jansen
Janine Jansen

Közös játékukat két mozzanat uralta. Az egyik a rendkívül intenzív hangzásigény, amely számára a hangszeres hang a döntő mozzanat: a megszólalás ereje, a tónus zamata a meghatározó. Ez mind Maisky, mind Jansen vonós játékában mindvégig megfigyelhető volt, de a két zongorista számára is érzékelhetően döntő fontossággal bírt a hangzás szerepe. A másik alapvető tényezőt a muzsikálás vehemenciájában ismerhettük fel: a megmozdulások érzelem- és indulatgazdagsága mindvégig lényegi mozzanatként járult hozzá a produkciók hangulatához. Mindhárman nagy energiával, sodró lendülettel muzsikáltak, átadva magukat a zene szenvedélyének. Mindezt megkoronázta a folyamatosan érvényesülő virtuozitás, a hangszeres játék magasrendű perfekciója, amely ezen a koncerten soha nem hatott külsődleges „brillírozásként”, ehelyett mindig a tartalmat: a zene erejét, mélységét, gazdagságát juttatta érvényre. Ráadásként egy váratlan és jelentős kontrasztot hozó ajándékkal lepte meg az együttes (Itamar Golan részvételével) a közönséget: búcsúzóul Mendelssohn d-moll triójának (op. 49 – 1839) Andante con moto tranquillo tempójelzésű második tételét hallottuk tőlük. Olyan hangulattal – a béke és nyugalom dallamaival – köszöntek el, amely a koncerten megszólaltatott három mű egyikét sem jellemezte.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek