Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TAPSREND

A fecsegő potyautas 21.
2018. jan. 25.
Németh Szilárd szép, mint Nausziká, tehát a vizuális kultúra kívánalmainak megfelel, érzik az 5.B-ben is, hogy tkp. ő egy humán ökológiai modell, de még micsoda modell, na, és a líra, a költőiségnek ez a böllérmintás természetessége, bája, magától értetődöttsége. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
Még most itt topogok a bűnös belvárosi éjszakában, itt engedem szabadjára tétován pillangózó gondolataimat, ebben a megfertőzött, zaklatott világban, ahol sörtől és unikumtól mámoros nyugati hippik hordái tartják rettegésben a keresztény érzületű Erzsébetvárost. Ott áll egy belvárosi értelmiségi, az oszlopnak dőlve szívja a cigarettát, mobilozik, éppen elárul mindent, ami szent. Tiszta, egyenes hangot szeretnék. Lírait, mint a májam, de legyen benne metafizikai jelleg is. Szinkópa, pikk és pakk, köszönöm szépen, Sonnevend Kinga. Jó, ígérem, mindjárt a napsütötte Csepelen leszünk, ahol a csoda emberré változott, kilencvenöt kiló saccperkábé, színhús, emberfog, vadvetemény, szellő Birkenauban, Lázár-pubi a sarokba állítja a vadászpuskát, húúúúúú, bazmeg, de elfáradtam, koktél? Van. Mednyánszky-fényekkel.
 
Szóval még a szeretett Örkény színház előtt toporgunk, az imént ért véget a Kafka Ferenc novelláiból összeapplikált előadás, Az átváltozás című produkció, számos nagyszerű színművész közreműködésével és szereplésével, és Gáspár Ildikó rendezésében. Mivel színikritikus aztán végleg nem vagyok, jóllehet az életemet adom a fecsegés szabadságáért, meg aztán véleményem is van, szívesen beszámolok ennek a darabnak a legdrámaibb pillanatáról. Ez a pillanat, érdekes módon, nem az előadás alatt született meg. Mivel fórumunk – Rev!!!! – már régen kitaglalta az előadás erényeit, mégpedig igencsak pozitív tartalmú kritika formájában, én vitába nem bocsátkozom, inkább kiegészítést eszközlök. Nem azt mondom, hogy a fél életemet színházban töltöttem, de ilyet még nem láttam. Lehullt a függöny, passé. Fájront. A lassú, ledarált és megevett színészek fölsorakoztak, és aztán akkor az a taps. Bizonytalanul verődtek össze a megizzadt tenyerek, mármint azoké, akik maradtak a szünet után, akik kitartottak azon az estén, majd pedig legalább négyszer hívták őket vissza. Összetört, boldogtalan, szorongó emberek hajoltak a nagyérdemű felé. Sehol egy sziromnyi félmosoly, hogy köszönöm. Nevetés? Dehogy. Ott áll, reflektor, és még lélegezni se tud. Én ilyen szomorú tapsot még nem hallottam. 
A szívem szakadt meg, de tényleg. 
 
A taps arról szólt, hogy nem baj, gyerekek, nem baj, Csákányi Eszti, nem értettük, mit kerestél a produkcióban így, ilyen közvetlen formában, és hogy miért pont te, és nem baj, Znamikám, fényes voltál, mint a bohócarc, és te is remekül toltad, Kovács Zsolt, és nem baj, Csuja Imi, nem baj Polgár Csaba, Kerekes Éva, lesz még sok szép szerepetek, oda se neki, hogy. 
Szeretünk benneteket, tudjátok. 
Sok szépet kaptunk tőletek, nem felejtjük.  
Én akkor ezt a nézői cselekményt vigasztapsnak neveztem el, és talán már hallottam a Katonában is, de azért ilyen elementárisan most először. (Oké, oké, mekegjen, szerepe szerint Ónodi Eszter, tök jó birkában is, viszont akkor lehetne kérni, hogy a rendezés zseniális legyen? Köszönöm szépen. ) 
 
Fent említett darab, mint tudják már a csepeli kisiskolások is, az abszurdról értekezik. Jót lehet nevetni azon, hogy egy fiatalember féreggé változik. Hú, micsoda világkifordulás, de tényleg! Én magam is hittel vallom már régóta, és különben Závada Pali is említette a szerzői estjén a Magvető Caféban, hogy a valóságot, az életet, mint dramaturgot és esztétát, überelni aligha lehet, a legpompásabb, legvirágosabb fantázia is kapitulál, ha úgy akarja ő. Még Ady Endrét is megdugt. Ki fogja találni helyetted, érted? Mindent kitalál, mindent megcsinál. Képzelődünk itt a féreglétről. Kivégzés értelmezve. Apaparabola. Hahaha! 
 
Ha Kafka eljött volna Csepelre, bizonnyal abbahagyja a férgezést, a kedves apukája gyalázását, a kivégzésesdi abszurdot. Egyszerű, miért. Az életért. Olyan nagyon egyszerű. Hogy megint leereszkedett Csepelre a gigász Németh Szilárd! Sokszor volt már ott, sokszor nyírt gyepet, ütött kommunistát, tett annyi jót, kegyest, de most szavalt is. (Amikor ezt írom, Kölcsey Ferivel simogatjuk egymást, és jó.) Általános iskolásoknak, figyelmes, túlfizetett pedagógusoknak szavalt a mitológiai felhozatal. Költészetéhes, rímvágyó párttársainak. Úgy gondolom, az ajtó mellé állították a portást is. A szavak elhangzottak, a beszéd értő fülekre talált, azonban vannak még lehetőségek. Ennek a drága, bülbülszavú díjbirkózónak a szelleme kifényesítette a minap Csepel szigete fölött az eget, különösen az Arany János Általános Iskola területén, ahol olyan megrendítő, olyan katartikus beszédet mondott, amit én, ha módomban állna, kötelezővé tennék minden iskolában, és nem csak az óvodákban, de még az általános szülőszobákban is. Temetéseken akár. Miért is ne? Templom? Hogyne. Mindjárt itt is a link, ezt legyetek szívesek megnézni, hogy értsük, miféle világban élünk, merre tartunk, hol állunk most. Nem Kafka Ferenc, dehogyis, hanem Németh Szilárd. És nem Parti Nagy Lajos, hanem Németh Szilárd! Nem Tóth Kriszta, nem Kukorelly Bandi! (Most szólok a Padödö tagjainak, akik egy satnya rádióban gúnyolódtak  – „Beszélő krumpli!” – , Lányok, lányok. Lett már vidám vonatozásból, Arbeit macht frei, stb. Azonnal abbahagyni.)
Töredelmesen bevallom, először nem értettem ezt a szép embert. Hanem aztán megtekintettem a csepeli iskola honlapját, és ezt találtam: "A tehetséggondozás keretén belül kiemelten foglalkozunk a vizuális kultúra és az idegen nyelv iránt fogékony tanulókkal. Természetvédelmi programunk a humán ökológiai modell kialakítását célozza."
Heuréka, homlokcsapás, bingó. 
Németh Szilárd szép, mint Nausziká, tehát a vizuális kultúra kívánalmainak megfelel, érzik az 5.B-ben is, hogy tkp. ő egy humán ökológiai modell, de még micsoda modell, na, és a líra, a költőiségnek ez a böllérmintás természetessége, bája, magától értetődöttsége. Amikor ő Arany Jánost szaval, amikor a ma legitim fényviszonyai közepette értelmezi a költő szavait, én úgy éreztem magam, mintha – tudom, hogy képzavar – Jézus mosta volna a bütykös, szüretes lábamat. És amikor vége lett a beszédnek, lehet, hogy az alsó tagozatosok a vállukon hordozták végig az iskola tornatermében a rétort, majd a feje fölé tartották az egyik gyűrűt – gyengébbek kedvéért: glóriának –, de erről csak képzelődöm. 
 
Mert ami itt is volt, hát, hát a taps. 
Jogosan, megérdemelten, taps, kicsit oldalra néz az igazgatóasszony, veri-e mindenki. Veri. 
Tudjuk, egy ilyen politikusnak, aki hallhatóan maga fogalmazta és írta a beszédét, vagy nagyon helyesen vele hasonló szellemi színvonalon tündöklő beszédírót választott, tengernyi a dolga, nyűge, baja. Vállán az ország, az ég, rám ül a szír, ha hagyja. De szerintem, ha lehetne javasolni, ne csak tapsolják. Legyen több lehetőség! Legyen óraadó is akár. Főállású munkaerő. Nyerjék meg, nem lehetetlen. Meg tudná csinálni. De még napközi mellett is! Líra-faktos, versláb-szakkörös, vagy hogy nevezik ezt manapság. És még ennyivel se elégedjenek meg Csepelen, Kőszegen, Rákoskeresztúron. Mert nyilván rá lehetne venni, hogy kihúzza azt az otthoni fiókot, és kivenné a sajátot. 
 
Énazonos – klasszikust idéztem – versem. 
Sétálok Csepelen, elbeszélő költemény, írtam én. 
Azt hiszitek rémálom? 
Azt hiszitek, hogy ha majd az Örkényben egyszer lesz egy, mondjuk, Anyám tyúkja 10. csoda klassz, verses csimborasszó, valaminő módon nem állhatna  ott, – Tenki Réka sápadt szőkesége, Bíró Kriszta tiptop monológja után – nem jöhetne, ez a remek, bátor, magyar férfi?! 
És szavalna, mint a dunai szél, 
Csepel Forever, elbeszélő költemény, írtam én. 
ÉN! 
Ha majd tapsoltok, jusson eszetekbe halálos dunyhám, ország-mostohám, szép, szorongató, reálisnál csak kicsivel kevesebb dodonám, és ennyi.   

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek