Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÖSSZEKÖT ÉS MEGVILÁGOSÍT 


Star Wars: Az utolsó Jedik
2017. dec. 11.
Lenyűgözően merész és provokatív Star Wars-film lett Az utolsó Jedik. Paradigmaváltást ugyan nem hoz, de élénkíti a franchise arculatát. Csak ne akarna ennyire széles nézőbázisnak megfelelni. KOVÁCS PATRIK KRITIKÁJA.

Mióta a Disney reaktiválta a Star Wars franchise-t, zsinórban érkeznek az űropera újabb fejezetei. A tavalyi Zsivány Egyes egy nagyszabású antológia nyitódarabja volt, elsőként vállalva, hogy elágazik a történetfolyam fősodrától, ráadásul a műfaji kísérletezés jegyében született: sokkal inkább bolygóközi partizánfilmre emlékeztetett, mint virtigli Star Wars-mozira. Most viszont végre folytatódik a Skywalker-család végtelenül hömpölygő históriája, hiszen megérkezett a nyolcadik epizód, Az utolsó Jedik, mely pontosan ott veszi fel a történet fonalát, ahol Az ébredő Erő két évvel ezelőtt elejtette. 


Rey (Daisy Ridley) ugyan megtalálta Luke Skywalkert (Mark Hamill), ám a remeteségbe vonult Jedi-mester vonakodik attól, hogy örökösévé fogadja a lányt, s hogy még egyszer utoljára a lázadás élére álljon. Mindeközben az Első Rend a bosszúvágytól fűtött Kylo Ren (Adam Driver) irányítása alatt arra készül, hogy megsemmisítő csapást mérjen a Leia (Carrie Fisher) vezette ellenállókra. A túlélés kulcsa két ifjú kezében van: míg a sérüléseiből felépült Finn (John Boyega) titkos missziót teljesít Canto Bight fényűző kaszinóvárosában, addig Luke beavatja Rey-t az Erő misztériumába, s a fiatal Jedi-aspiráns nemcsak kiteljesíti titkos képességeit, de saját múltjával kapcsolatban is értékes felfedezést tesz. 

Rian Johnson az elmúlt években ügyes, de nem kimagasló tehetségű mesteremberként tette le névjegyét (Beépülve, Looper – A jövő gyilkosa), Az utolsó Jedik azonban ragyogó lehetőséget biztosít számára, hogy beérkezzen a hollywoodi direktorok csúcsligájába: nemcsak jelentékenyebb kreatív kontrollt gyakorol az új produkció felett, mint két esztendeje J.J. Abrams – a forgatókönyvet egyedül, Lawrence Kasdan közreműködése nélkül jegyzi -, de Star Wars-víziója ráadásul nagyságrendekkel markánsabb is. Az előzetesek még azt sugallták, hogy Az utolsó Jedik a legkultikusabb Star Wars-epizód, A Birodalom visszavág modern újragondolása lesz (miként Az ébredő Erő is reciklálta az 1977-es Egy új remény cselekményének számos kulcsmozzanatát), ám a kész film rácáfol e feltevésre. A szüzsé egyfajta katalógusát vonultatja fel az eredeti trilógia legihletettebb jeleneteinek és szituációinak (tehát a felsorolt klasszikusok mellett még A Jedi visszatérből is építkezik), azaz Johnson lefutja a kötelező tiszteletköröket, de egyúttal járatlan ösvényre is merészkedik: nemcsak karakterrajzainak merészsége lenyűgöző, de magát a mítoszt is részleges revízió alá veszi. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Ugyanis Az utolsó Jedik fiatal hőseinek karakterizálásával a rendező bátran felülbírálja a saga fekete-fehér világképét. Kylo Ren és Rey ideiglenesen a Világos és a Sötét Oldal közti ütközőzónában reked, így az útkeresésükből fakadó dilemma sem egyetlen időpillanatba sűrűsödik (mint A Sithek bosszúja vívódó Anakin Skywalkerje esetében), hanem folyamatszerűvé nyúlik, s ezáltal lesz lélektanilag is sokkal realisztikusabb, ráadásul a néző számára is megkönnyíti, hogy odakapcsolódjon Az ébredő Erőben még vaskosabb ecsetvonásokkal megrajzolt figurákhoz. Azonban Az utolsó Jedik mégsem az ő filmjük, hanem Luke Skywalkeré: a rendező fenemód pimaszul fazonírozta újra a klasszikus trilógia hajdani főszereplőjét. Az idős Luke nem a Qui-Gon Jinnhez (Baljós árnyak) és Obi-Wan Kenobihoz (Egy új remény) hasonló, bölcs és komilfó Jedi mesterek sorát gyarapítja, hanem egy egzaltált hittagadó, aki felismerte a porrá omlott Rend gyarlóságait, ezért nem is a Jedi-kultusz feltámasztásán, hanem annak totális leépítésén dolgozik. Nemcsak a karakterkezelés unikális azonban, de a három őrlődő főhős – Luke, Rey és Kylo Ren – keresztkapcsolatának dinamikája is szenzációs. Talán egyetlen korábbi Star Wars-filmben sem mutatkoztak ennyire kiszámíthatatlannak tetsző jellemek: viharos érzelmi döntéseiket szinte lehetetlen előre kisakkozni. Ennek ellenére Johnson a zárlatban már opportunista módon varrja el a szálakat, és visszazökkenti „a helyükre” kaleidoszkópszerű karaktereit. 

Az utolsó Jedik nóvuma még, hogy szinte sosem látott plasztikussággal viszonyul a lázadók kockázatvállalásának és önfeláldozó bátorságának motívumához. E téren már a Zsivány Egyes is jeleskedett, ám Gareth Edwards darabja nem hozta testközelbe az egyébként is újoncnak számító karaktereket, így azok heroikus áldozata is tétnélkülinek érződött. Ezúttal azonban nemcsak Rian Johnson mesteri feszültségkezelése miatt izgalmasabb a helyzet, hanem azért is, mert kulcsfontosságú szereplőket fenyeget a pusztulás veszélye. Ugyanakkor a rendező riasztó módon túl is tolja a biciklit: a Leia vezette rebellió annyi izzasztó krízishelyzeten bucskázik keresztül, hogy az űrcsaták repetitív egymásutánját követő végső, mindent eldöntő szárazföldi tűzharcra a film szinte teljesen feléli az utolsó feszültségtartalékait is.


A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Ám nemcsak a harci szekvenciák terpeszkednek túl hosszan, de a Canto Bight távoli, egzotikus vidékén játszódó mellékszál is álmosító (hiába vezet be a csillagközi burzsoázia kulisszái mögé, és hiába köszönhető neki a mozi egyik legszórakoztatóbb karaktere, a Benicio del Toro által parádésan alakított intergalaktikus kódfejtő), valamint komolyabb, az egész film struktúráját érintő hiba, hogy egyszerre túl sok regiszteren akar megszólalni. Johnson ennyiben J.J. Abrams kétes örökségét viszi tovább: precízen kidekázza, hogy minden megható, drámai momentumot kövessen egy (rosszabb esetben kedvesen, jobb esetben irritálóan) vicceskedő gesztus, mindez viszont sajnos amortizálja a stílusegységet. Sőt, Az utolsó Jedik jóval több obligát aranyoskodást tartalmaz, mint Az ébredő Erő, erre pedig nem mentség a hosszabb játékidő. Johnson ugyanis voltaképpen éjfekete hőseposzra vállalkozott, s kár, hogy közben a szórakoztató blockbusterekre szomjúhozó plázaközönség igényeit is kiszolgálja, még akkor is, ha a megveszekedetten joviális hangnem számos kortárs hollywoodi megapic gyermekbetegsége, melyért főként a Marvel szuperhősfilmjei tehetők felelőssé. 

Johnson annyiban is követi elődjét, hogy Az utolsó Jediknek is fontos hívószava a nosztalgia. Bár mostanra már kissé fárasztó a kultikus trilógia kizsákmányolása – ugyanezt tette Az ébredő Erő és a Zsivány Egyes is -, és a fan service néhol egyenesen tolakodó, Johnson igyekszik gólra váltani a múltidézésből adódó ziccereket. Sikerül például úgy leléptetnie egy ikonikus hőst, hogy annak búcsújelenete egyben tiszteletadás is a karakter egész múltja, sőt popkulturális jelentősége előtt. Vég és kezdet tehát gyönyörűen összeér, s maga a film is képes hidat verni a régi rajongónemzedékek és azon ifjú érdeklődők közé, akik csak most kezdenek bekapcsolódni az évtizedeken átívelő – idén negyvenéves, és egyre csak terebélyesedő – filmfolyamba. A látványvilág pazar, John Williams zenéje ezúttal is érzékenyen kíséri és patinás méltósággal vértezi fel a képeket, s a színészek is nagyszerűek: Mark Hamill egyenesen élete alakítását nyújtja Luke szerepében. Minden idők legnagyobb mozgóképes legendája tehát köszöni szépen, jól van: ha Az utolsó Jedik nem is hozza el a várva várt paradigmaváltást a Star Wars életében, a jövőre nézvést is ígéretes magnum opus született. 










Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek