Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TRUMP ÖSSZEHOZTA ŐKET

Broad City 4. évad
2017. dec. 11.
Befejeződött a Broad City negyedik évada, amely úgy újította meg a sorozatot, hogy semmi sem veszett el abból, ami miatt eddig szerettük. Szóval a lányok még mindig szénné szíva idétlenkednek New York-szerte, de valahogy közelebb kerültek hozzánk. BUJDOSÓ BORI ENYHÉN SPOILERES KRITIKÁJA.

Már evidenciának számít, hogy a televízió napjainkban sokkal bátrabb és újítóbb, mint Hollywood, de a 2014 elején útnak indított Broad City még ebben a felfrissült közegben is meghökkentő volt szabadszájúságával és szabálytalanságával. A két alkotó és egyben főszereplő, Ilana Glazer és Abbi Jacobson teljes erőbedobással eresztették rá fékevesztett őrületüket New Yorkra: a két, felelősségteljes felnőtt létre még (?) alkalmatlan huszonéves lány folyamatosan beszíva keveredett egyik agyament kalandból a másikba, lehetőleg egyre reménytelenebb szakmai, anyagi és párkapcsolati helyzetbe sodorva magát.

 

A fikciós Ilana és Abbi szabályokra és elvárásokra fittyet hányva, sőt, azokat a legtöbb esetben nem is érzékelve, öntörvényűen próbáltak boldogulni a városban, de persze majdnem mindig mindenhonnan lepattantak. Ezzel párhuzamosan az igazi Ilana és Abbi láthatóan teljesen szabad kezet kaptak a Comedy Centraltól sorozatuk alakításában, annyi dilis drogos jelenetet és szexuális kicsapongást pakolhattak bele, amennyit csak akartak. És a két alkotó arra használta a szabadságát, hogy elragadja a férfiaktól a haverkomédia kiváltságát és megalkosson két olyan figurát, aki legalább annyira ordenáré, ugyanannyit beszél az önkielégítésről és még annál is több füvet szív, mintha egy Seth Rogen-féle komédiából érkezett volna.

 

Ilana Glazer és Abbi Jacobson (A kép forrása: MAFAB.hu)
Ilana Glazer és Abbi Jacobson (A kép forrása: MAFAB.hu)

Néha úgy tűnt, mintha Glazer és Jacobson sportot űzne abból, hogy minél több elképesztő őrültséggel rukkoljon elő, és a légkondilopással, egy expornós megzsarolásával és egy bizarr leszbikus szállal tarkított második évad kissé már fárasztóvá is vált, de aztán a harmadik évadban kicsit lehiggadtak a kedélyek, és nagyobb teret kapott a két főhős kapcsolata, ami helyrebillentette a sorozat egyensúlyát. Az idei, negyedik évad nyitó epizódja előrevetítette, hogy most még inkább ebbe az irányba tolódik el hangsúly: az első rész azt mesélte el – a Nő kétszer című film dupla narratíváját megidézve –, hogyan barátkozott össze Ilana és Abbi hat évvel ezelőtt egy szokás szerint túlpörgetett, szerencsétlenségekkel szegélyezett napon New Yorkban.

 

Mint azt az alkotók az epizódot követő rövid werkvideóban elárulják, ezt a részt még az első évad folyamán írták, ám akkor a sorozat executive producere, Amy Poehler felhívta rá a figyelmüket, hogy túl korai a nézőket olyan főhősök előtörténetébe beavatni, akiket még alig ismernek. Igaza volt, most került tökéletes helyre az epizód, ami a múlt heti, ugyanazon a helyszínen végződő fináléval együtt keretbe tette az évadot, egyértelműen kinyilvánítva, hogy ez a szezon elsősorban Ilana és Abbi barátságának történetéről és fejlődéséről szólt.

 

A korábbi évadokhoz képest ez már-már érzelgős lenne, ha nem hatotta volna át a szezont ugyanaz a szemtelen attitűd, amely az eddigieket. Visszatekintve az évad eseményeire, pont az tűnik fel, hogy most is épp annyi kattantság történt a lányokkal, mint korábban – kaptunk például beszarást nyilvános helyen, véletlen macskaölést és egy látványos animációs szekvenciában megelevenedő, hallucinogén tripet –, de a hangvétel mégis árnyalatnyival kevésbé volt egzaltált, hagyták a szereplőket lélegezni, és ez új érzelmi energiát adott a sorozatnak.

 

Mindennek valószínűleg nemcsak a sorozat természetes éréséhez van köze, hanem Donald Trumphoz is. A harmadik évadban Hillary Clinton kameózott, de az akkori reményteljes izgatottság helyét Trump győzelme után az életben és a sorozatban is a düh, a fásultság, majd az egymásba kapaszkodás fázisai váltották fel. Interjúkból, twitterpostokból kitűnik, hogy a filmipar – többségében hasonlóan gondolkodó – szereplői most fokozott lelki közösséget éreznek egymással, legalább biztató üzenetek formájában kiállnak egymásért, tartják egymásban a lelket. A bajtársiasságnak ez az érzése, a személyes kapcsolatok megerősítésének igénye köszön vissza a Broad City negyedik évadjának sztorijában is.

 

Konkrét politizálás csak egyetlen epizódban van. A hatodik részben kiderül, hogy Ilanának a választások óta nem volt orgazmusa, de végül sikerül elengednie a frusztrációit, női példaképeire gondolva hatalmasat élvez, az epizód pedig táncos erdei rituáléval zárul, ahol nők egyesítik az erejüket, és még a Trump Towert is megrengetik. Innentől kezdve több szó nem esik az évadban Trumpról (illetve addig sem, a nevét mindig kisípolják), a figurák inkább önmagukra és egymásra figyelnek, buborékukat nem pukkaszthatja ki többé egy aránytalanul kis kezű elnök.

 

A hangsúlyeltolódástól függetlenül a sorozat dramaturgiai szabályai nem változtak: Ilana és Abbi sosem lehet túl sikeres és túl kiegyensúlyozott, mert a hiábavaló küszködésük működteti a szériát. Így aztán cseppet sem meglepő, hogy az évad elején – RuPaul szuper szórakoztató epizódszereplésével – jól fizető állást szerző Ilana a fináléban elveszíti a munkáját, és Abbi egész évadon átívelő álláskeresése sem úgy végződik, ahogy szeretné. Ilana szakmai szálának becsődölése egyébként remekül példázza azt a sorozat hangulatát nagyban meghatározó írói módszert, ami kezdettől remekül működött, azaz, hogy az alkotók a csóró New York-iak hétköznapjainak nagyon jellemző helyzeteit és problémáit nagyítják fel és torzítják szürreálissá. Ezúttal a poloskák tehetnek mindenről.

A sorozat adatlapja a Magyar Filmadatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek