Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NE CSAVARGASD A LÁBAD, HA ÜLSZ

Kivettem a fejemből egy gömböt / Nézőművészeti Kft., RS9 Színház
2017. nov. 28.
A Nézőművészeti Kft. abszurd zenés kabaréjának levegőjében volt valami típusos világégés előtti nyugtalanító hangulat, amit beszívtunk, hogy könnyebb legyen ez az ostoba november. PROICS LILLA KRITIKÁJA.

Ami a hazai reprezentációt illeti, Perovics Zoltánékon kívül a Hólyagcirkusz Társulata dolgozott többször is ihletetten Danyiil Harmsz szövegeivel, hogy aztán 2016-ban a Közmunka Színház igazán belebújjon a fiatalon abszurd halált halt író abszurd világába – bár az embernek olyan érzése van, mintha Szőke Szabolcs alkotótársaival mindig is benne lett volna. Így kelt életre tavaly az orrunk előtt a Messécske a Csodatévőről című előadással feledhetetlenül az, amit csak hallomásból ismerünk, de ami mintha tényleg megint közelítene felénk, ezért egészen helyénvaló ezeket a szövegeket újra lábra állítani.

Katona László, Roszik Hella
Katona László, Roszik Hella

Az alkalmi társulat és az alkalmi zenekar Rusznyák Gábor rendezésében ízlésesen mulattató zenés kabarét csinált. Ha nem tudnám, milyen mostoha körülmények közt kénytelenek dolgozni színházcsinálók, akkor persze mondanám, hogy nem elég kész az egyébként nagyon szerethető előadás – és a nyilván védhetetlen, önkényes megkülönböztetés: mindez Darvas Kristófra egyáltalán nem vonatkozik, ő készen lett ezzel a munkával a bemutatóra. Persze nem is a színházi munkakörülmények a mostohák, hanem a világ, amiben itt élni muszáj. Biztos vagyok benne, ha az alkotók módjában állt volna több időt és energiát erre a munkára fordítani, messzebbre, mélyebbre jutottak volna. 

Továbbá ennek az anyagnak, ennek a formációnak nem ez a tér a helye: a Vallai Kert egy skandináv egyszerűséggel szépen felújított hatalmas utcai szoba. A hátsó, csupasz, tisztított téglafalra feltett róka- és varjúálarc nyilván nem díszlet volt, csak jelzés – de amit jelzett, azt el is játszották, így semmilyen módon nem tudott, mert nem is tudhatott szervülni egy rendes kabaré egy sűrűn, sorokban teleült szobában, amelynek elejére dobogót tettek, hogy az oda fellépő színészeket lehessen látni. Darvas Kristóf egyébként nemcsak az imádnivaló zenét szerezte (ó, a cha-cha-chák!), hanem szöveggel, dallal is részt vett a játékban, harmszi alakként, miközben zongorán végigvezette az előadást, zenekari kísérettel egybehangolva (Csizmás Andrással és Mezőfi Istvánnal). Bizonyos szempontból – és ez volt (vagyis egy releváns térben lehetett volna csak igazán) a legcsiklandóbb műfaji része az estének – Darvas Kristóf színpadi lényére játszották rá leginkább Harmsz komolyan bolondozó zsenijét. 

Darvas Kristóf. Fotók: Nézőművészeti
Darvas Kristóf. Fotók: Nézőművészeti

A tér képtelensége okán azonban csak az elöl ülő, vagy néhány sorral hátrébb nyaknyújtogatással a többieket zavarók láthatták is, ahogy magától értetődő személyességgel mesél a zeneszerző Roszik Hella és Katona László groteszkpozitív, szomorú bohócokkal együtt, pontosabban váltva, akik egyébként különösen párban jók: Katona László tudniillik egyedül néha egészen normálisnak tűnik – mondjuk Roszik Hella soha. Nagyon izgalmas, hogy mindhárman úgy mondják, mesélik Harmsz abszurd szövegeit, mintha ezek a kis történetek lennének a világ legkézenfekvőbb sztorijai, ugyanakkor nagyon is tudatosan, minimál teátrális mutatványnak valók. A felváltva megjelenített szövegek ügyesen, többféle dramaturgiai kötéssel követik egymást, és persze mindegyik szöveg meg van mozdítva zenével, játékkal, dikcióval. 

Ám azon azóta is gondolkodom, hogy védhető, okos, hogy a játszók alig reflektálták egymást akár a műfaji helyzet, akár a szövegekből süvítő, határhelyzetekben átélhető mindenkori magány felmutatása okán, de hogy jó-e, azt nem tudom, mindenesetre maradt valami olyan érzetem, mintha nem használták volna ki a kínálkozó lehetőséget, hogy egymással is játsszanak.

Mindenesetre Harmsz olyan világról tudósít, ami volt, van és lesz is, komolyra véve persze, mintha kicsi, élő játékfigurákkal mutatná, akiknek le lehet tépni kezét, lábát, fejét, hiába takarják új erőre kapott igyekezettel képernyők, plakátok – ahogy fordítjuk a fejünket utánuk, látjuk, milyen állatok bőrébe bújtak. Immár értjük, hogy ez lesz mindig, legfeljebb a mérték tud másfajta ízlés szerinti lenni.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek