Szirák Péter könyve a sokatmondó Örkény István [pályakép] címet viseli, és a feladatot jól oldja meg 1963-ig, Örkény „beérkezéséig”, nagyjából egy fejezet pályakép – egy fejezet műelemzés felosztásban. A sikeríró Örkénynek jórészt csak a műveit értelmezi, nagyon hiányoltam a Kanonizált Pisti, a Nobel-díjra Esélyes Pisti, a Családfő Pisti arcképét – annál is inkább, mert a könyv talán legnagyobb találata a korosztályom számára (is) diszkrét hallgatásba burkolt Naiv Szocialista Pisti portréja.
Szirák könyvéből sok minden megtudható a közkeletűen csak „mocskos éveknek” nevezett korok természetéről. Mindenekelőtt az, hogy mocskos hónapokból, hetekből áll, fordulatai utólag megjelöltek, emberek élnek benne. A vonatkozó fejezetek (36-156. o.) alapján már-már önjellemzés, amit Örkény ír Odüsszeuszról a Szirák is tárgyalta Tizenharmadik énekben: „[…] szépítés nélküli ember volt, színültig ember, aki minden helyzetben éppen azt tette, amit abban a helyzetben tenni kell. Ha hideg volt, fázott, ha bánata volt, sírt; ha kínálták evett; ha lehetett, győzelemre vágyott, de ha szorult a hurok, megszökött.” Örkény 1946 karácsony másnapján tért meg a hadifogságból; azzal a feltétellel engedték haza, hogy belép a pártba, másfél év fogság után mondott igent. Ez – Örkény saját szavaival – azért fontos, mert „későbbi lelkesedésem […] inkább ennek a lépésnek az igazolása”. (39-40. o.)
E későbbi lelkesedés pályája 1945-1963 között: remény a „fényes szellők” éveiben, termelési regény, Magyar írók Rákosi Mátyásról, Lila tinta-vita, „olyan vakság volt bennem, amit mindmáig szégyellek” (108. o.), a Párt ökle mint a vezeklés eszköze, 56, „elégtelen önkritika” (1957 tavasz) és szilencium (1963-ig). Szirák józan szkepszissel kezeli a Rajk-per kijózanító hatását. Meggyőző érvelése szerint a józanodás fokozatos volt, a konkrét esemény inkább a visszaemlékezésekben jelenik meg sokként mind Déry, mind Örkény számára (106.) Feltűnő, hogy maga Örkény sehol nem tagadja döntési helyzetét. Ezt a látásmódot nem tartom naivnak, sem hiábavalónak: ezzel magyarázható a racionalizált, világi bűntudat, ennek következménye Örkény szüntelen közelsége, párbeszédképessége.
A könyv nagy érdeme, hogy nem apológia és nem vádirat. Dokumentálja a lelkesedést és a szégyent, dátumokkal, lábjegyzetekkel bőségesen ellátva. Ott, ahol a történet ítélkezésre ad alkalmat, Szirák elismerésre méltóan hallgatag: utólagosságát nem hangsúlyozza, hanem tudomásul veszi és tartja magát hozzá. Hivatkozásaiban nem korlátozza magát a szorosan értett szakirodalomra: Kulcsár Szabó Ernőtől Camus-n át a Rubicon folyóiratig terjed a forrásanyag.
A borítóról már a könyörtelenül tisztánlátó, talán épp ezért (Parti Nagy szavával) engesztelhetetlen részvéttel író Örkény néz ránk (Gink Károly fotója). Erről az Örkényről, a pálya irodalmon kívüli viszontagságairól az 1963 utáni-körüli fejezetek után már nem esik szó. A fülszöveg ajánlásának megfelelően gimnáziumtól egyetemig bárhol használható, korrekt és körültekintő elemzéseket olvashatunk a Tóték, a Macskajáték különböző változatairól (kisregény, dráma, film), az Egypercesekről. Szirák szövegértelmezéseitől távol áll a klasszicizáló szándék, a hetvenes évek műveit ugyanúgy bírálja (305-355. o.), ahogy a Tóték kapcsán is idézi Kulcsár Szabót: „az egyik legtöbbre tartott modern dráma is mennyire csupán tudósítani képes valamiről, mintsem esztétikai dialógust létesíteni tárgyán keresztül a befogadással.” (229. o.) Szirák méltán hívja fel a figyelmet néhány kevésbé szlogenszerű Örkény-darabra (pl. A tizenharmadik ének, A borék); néhány személyes kedvencet (Ákos és Zsolt, Nápolyi, Csupa közhely) hiányoltam.
Kézbe vehető, olvasmányosan megírt (egyetlen, de visszatérő kivétel a bántó inszcenírozás kifejezés a szebb hangzású színrevitel helyett, pl. 230. o.), jól szerkesztett könyv az Örkény István [pályakép]. A szövegszerkesztő sorkizárása miatt néhol (145., 231. o.) összefolynak a betűk, elvétve egy-egy helyesírási, nyelvhelyességi hibát (pl. Sinkovits-csal, 236.) említhetek. Összességében tehát egy pár nap alatt elolvasható, tartalmas, szép kiadvány gazdagítja az Örkény-szakirodalmat; irodalombarátoknak és szakmabelibbeknek egyaránt nyugodt szívvel ajánlom.