Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HETET-HAVAT

Hóember
2017. okt. 10.
Jo Nesbø bestselleréből, a Hóemberből elkészült az azonos című hollywoodi filmadaptáció, és nem mondhatnánk, hogy elolvadtunk tőle. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Mióta bejelentették, hogy hollywoodi mozi készül a nordic noir norvég fenegyereke, Jo Nesbø egyik legismertebb regényéből, a Hóemberből, mind az északi krimik elkötelezettjei, mind a filmrajongók felfokozott várakozással tekintettek a születendő film elé. Előbbiek főként annak örültek, hogy Henning Mankell Wallender nyomozója és Stieg Larsson tetovált lánya, vagyis Lisbeth Salander után – hála a mozgóképnek – Harry Hole személyében újabb ikonikus északi detektív válhat szélesebb körben ismertté. Utóbbiak pedig az előzetes stáblistát böngészve biztosítottnak látták, hogy jó kis adaptáció születhet – sokáig úgy festett, maga a pápa, vagyis Martin Scorsese rendezi a filmet; a casting pedig egyenesen telitalálatnak tűnt: ugyan ki más is lehetne alkalmasabb ennek az összetett, függőségtől szenvedő, öntörvényű karakternek az ábrázolására, mint korosztálya egyik legjobb filmszínésze, az ír-német felmenőkkel büszkélkedő Michael Fassbender?

A rendezői székbe aztán végül Tomas Alfredson ült (Scorsese executive producerként vett részt a produkcióban), de ez még mindig nem bizonytalanított el senkit, elvégre arról a direktorról beszélünk, aki az utóbbi évek egyik legszebb vámpírfilmjét jegyezte Engedj be! címmel, és a Suszter, szabó, baka, kémmel a thriller/kémfilm műfajában is bizonyított már. Ráadásul svéd, ha valaki, ő csak tudja, hogyan fordítsa le a skandináv krimik sejtelmes, hipnotikus atmoszféráját a film nyelvére, ábrázolja hitelesen a hófödte tájakat, a nappali szürkeséget, a hidegrázós tengerpartok világát. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből

Nos, ha a Hóembert valamiért dicséret illeti, az éppen ez utóbbi: Dion Beebe operatőrön nem múlott, hogy hangulatba hozza nézőt – a hideget szinte harapni lehet, Oslo és Bergen rendezett nagyvárosai látványosan ellenpontozzák a párás fjordokat, a jéggel borított, erdők szegélyezte fehér tájat. A fő probléma a film sztorijával van, ami bár nyomokban tartalmaz Jo Nesbøt, a regénybeli cselekménynek és a karaktereknek valamiféle kilúgozott változatát adja vissza. Ennek a sajátságosan értelmezett verziónak ráadásul semmi íve, mintha a film cselekménye nem tartana sehová. 

Pillanatképeket látunk a részeg Harry életéből; valami levél érkezik, amit a Hóember írt/rajzolt alá; egy nyomozónő Bergenből (Rebecca Fergusson) eltűnt nők után kutat; meg kilenc évvel korábbi jelenetek peregnek a vásznon Val Kilmerrel, aki szintén nyomoz és még részeges is; még korábbi jeleneteket vágnak be egy kisfiúról, aki hóembert épít, aztán öngyilkos lesz az anyja. De folytathatjuk a sort tovább: Chloë Sevigny csirkét fejez le egy farmon és van egy ikertesója (nem a csirkének); Oslo téli olimpiára pályázik J. K. Simmons politikussal az élen, akinek nőket hajt fel a doki haverja (David Dencik) – utóbbi a lábkörmét is festi. Főhősünk mindeközben nyomoz (mi után is?), és próbálja a magánéletét szétszálazni az exével (Charlotte Gainsbourg ugyanolyan pazarlás erre a filmre, mint Michael Fassbender) – zenei aláfestésként pedig szól az északi pop/rock (feltételezem: norvégul). 

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB

Ha az előbbiek alapján nem egészen világos, hogy miről szól a Hóember, nem csoda. Lényegében egymásra hányt/dobált jeleneteket látunk, amik között sokszor semmi kohézió nincsen – olyan benyomást kelt ez a filmadaptáció, mintha a forgatókönyvírók nem értették/keresték/elemezték volna végig előzetesen a könyvet, fogták volna fel annak a lényegét (ez lenne, ugye az ív, amit nem ártana, ha leírna a cselekmény). Ennek következtében olyan jeleneteket filmesítettek meg/írtak hozzá/hagytak ki az eredeti történetből, ami miatt a Hóember még véletlenül sem kelti egységes mozi benyomását. Harry Hole karakteréről is csupán valamiféle felszínes leírást kapunk, és ennek a mozinak az alapján nem is leszünk rá különösképpen kíváncsiak, bár – igen optimista módon – a záró szcénában az alkotók belengetik az új ügyet, így a folytatást is. 

Kihagyott lehetőség az első hollywoodi Jo Nesbø-adaptáció, amire sajnos még azt sem mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy „átlagos”, tizenkettő egy tucat thriller lett. Magához a zsánerhez sincs túl sok köze a filmadaptációnak: a gyilkos személye épp olyan érdektelen, mint maga a nyomozás folyamata (utóbbi egyébként pont olyan kapkodós összevisszaság, mint maga a film). Nem hogy nem rágjuk le a körmeinket az izgalomtól, csalódottan unatkozunk. Egyszóval nem ez a mozi fog kedvet csinálni Jo Nesbø könyveihez, azt meg csak remélni tudjuk, hogy ártani nem árt nekik. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek