A szcientológia egyház prominense igazság szerint nem először lep meg. Miután előszeretettel lóg fél karral sziklákról, miközben épp megmenti a világot, és felfogja törzsével a golyókat, hajlamos az ember megfeledkezni róla, hogy Tom Cruise egyáltalán nem rossz színész.
Az igaz történeten alapuló Barry Seal: A beszállító című filmben ezt be is bizonyítja. Határozottan jól áll neki a karaktere, ez a felszínes, ügyeskedő pali, aki szereti magát a laza amerikaiként látni és láttatni, miközben önnön vonzerejének tudatában tökéletes fogsorral mosolyog, és úgy tesz, mintha azon túl is érdekelnék dolgok, mint hogy tovább fényezze azt az ideálfigurát, ami önmagáról él a fejében.
És hogy kicsoda Barry Seal? Eredetileg utasszállító gépek tehetséges pilótája – aki munkakörét kihasználva csempészget ezt-azt –, majd beszervezi a CIA, pontosabban Monty Schaffer ügynök (Domhnall Gleeson) egy reptéren, arra kérve/utasítva a férfit, hogy alapítson egy kamu magánrepülős céget, és ha már erre-arra repked, készítsen pár fotót titkos katonai bázisokról. Merthogy a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején járunk, amikor is az USA nagyon komolyan veszi még a demokrácia-exportot, és épp megágyaz az 1986-ban kirobbant Irángate-nek (emlékeztetőül: az amerikaiak fegyvert adtak el Iránnak, és a befolyó pénzből felfegyverezték és kiképezték a nicaraguai kontrákat a hatalmon lévő szovjet típusú államot kiépítő szandinistákkal szemben).
 Jelenetek a filmből |
Mindebben ráadásul nyakig volt a kokainbáró, a kolumbiai Pablo Escobar is, aki az üzletét épp kiépítendő úgy döntött, maga is rámozdul Barry Sealre (ha már ide-oda repked), végül is tök mindegy, hogy fényképez, vagy fegyvert, vagy kokaint szállít – teheti egyszerre mindet is. Egyszóval van egy tehetséges és nem túl gátlásos pilótánk, aki szereti a pénzt (és önmagát), meg valamennyire a nejét is (Sarah Wright), aki Baton Rouge-ban nevelgeti közös gyermekeiket, miközben Barry a hazáját, a kokainbárót és egyre duzzadó bankszámlájukat szolgálja.
Doug Liman rendező (Nyomás, A Bourne-rejtély, Mr. és Mrs. Smith, A holnap határa) a felszínes, abszurd és épp ezért vicces sztorihoz illeszkedő formát választott. Egyszerre beszélünk egy found footage movie-ról, amit archív anyagok, képfeliratok és infógrafikák színesítenek, és narrációval ellátott dramatizált történésekről, amelyek – a legfelsőbb politikai szinteken is – olyan zavart, az eseményeket inkább elszenvedő, mint irányító figuráktól hemzsegnek, mint akiket a Guy Ritchie/Quentin Tarantino-mozikból ismerünk. De a felmenők között ott szerepelnek még azok a vicces based on true story politikai szatírák is, amelyek a nemzetközi politikai/gazdasági káoszban próbálnak valamennyire rendet vágni egy-egy személyes történeten keresztül (Haverok fegyverben, A nagy dobás, Amerikai botrány), miközben egy akciófilmet is látunk, amelyben (nem vicc!) Tom Cruise még a repülőket is maga vezeti.
 A képek forrása: MAFAB |
A film egyik fordulópontja, amikor Barry Seal az FBI elől menekülve kénytelen a családjával a CIA egyik védett házába költözni az Arkansasban álló Menába, amely amerikai viszonylatban egy isten háta mögötti, szinte kihalt településnek számít, ám a drogkartell pénzének hála, egy ponton túl egészen döbbenetes fejlődésen megy keresztül – tényleg épp csak űrállomás nem épül a városkában. Baton Rouge, Mena és Közép-Amerika olyan országaiban fordulunk meg a szelek szárnyán és rövid időn belül, mint Nicaragua, Kolumbia, Panama, Salvador, és egy ponton még a telefon is megcsörren, hogy bejelentkezzen Arkansas kormányzója, egy bizonyos Bill Clinton. Ennél már csak az szebb, amikor az FBI, a DEA, CIA, az arkansasi kormányzó és a Fehér Ház is egyszerre folyik bele az ügybe, ami amellett, hogy tényleg vicces, rendszerkritika arra nézve, hogyan tesznek keresztbe egymásnak a különböző hatalmi szervek az USA-ban.