Tarr Hajnalka: Pedig menteset kértem / ACB Galéria
2008.08.04.

Tarr Hajnalka nagy, fehér rajzlapjai mintha egy nagyon sértődött óvodás kirohanásait rögzítenék, miközben belső feszültségeiket ízig-vérig felnőtt tapasztalat mozgatja. Kiállítása Pedig menteset kértem címmel augusztus 16-ig látható az ACB Galériában. ZANIN ÉVA CIKKE.

Már maga a berendezett galériatér is egyszerre sugall valami nyomasztó, csenddel vegyes játékos szabadságot, amit nagyon nehéz körülírni. Csupán egyetlen papírrajz van bekeretezve, így emlékeztetve a hasonló, grafikai megoldások reprezentációs elvárásaira. A többit nyers egyszerűséggel felszögelték a fehér falakra, alattuk pedig ceruzával olvasható egy hosszabb-rövidebb sor, a cím konvencionális helyén.

A cím mégsem cím, ahogyan a rajzok sem grafikák. A művész megpróbál visszatérni a gyermekrajz őszinte keresetlenségéhez, ahhoz a hosszú pillanathoz, amikor a 24 darabos filctollkészlet jelenti a legpompásabb eszközt a világ megismerésére és tiszta interpretációjára. Ugyanakkor megjeleníti azt a feszültséget, ami a mérhetetlenül gazdag, árnyalt és rétegzett, dübörgő belső világ és annak leképezhetetlensége között feszül. A gyermekrajz energikusan húzott, esetlen vonalai a kifejezés elemi vágyának és a finom formálás nehézségének feszítő dualizmusában keletkeznek. E kínzó alkotói pillanat őszintesége tűnhetett a legkézenfekvőbb ’technikának’ ahhoz, hogy egy érzelmileg felfokozott, (talán) intim állapot megfogalmazhatatlanságát ábrázolja. A sajátosan csendes, mégis hisztérikusan dübörgő rajzok a gyermekrajz allegorikus hatalmát használják ki.

Tarr Hajnalka: Pedig menteset kértem
Tarr Hajnalka: Pedig menteset kértem

A képek dominánsan filccel készülnek, szénnel, temperával vagy vízcseppekkel variálva. Visszatérő elemek: papírcsónakok, őzek, nyuszik, fák, nők. Mind egy saját, interiorizált narratíva foszlányai, amelyek anélkül léteznek, hogy homogén és lineáris történetet lehetne belőlük összerakni. Nagy a kísértés a képek naplószerű olvasatára, azonban ezt számos akadály nehezíti.

A rajzok naplószerűségét intimitásuk, belső nyelvük, és a felszín alatt sejthető emocionális töltet sugalmazza. A képek azonban nem törekszenek történetmesélésre, megosztásra, nyitásra, és egyáltalán nem kívánnak ’beavatni’. Nézőpontjaik belsők maradnak, függetlenül attól, hogy a figyelem középpontjában külső világdarab vagy belső érzelmi tapasztalat áll. A címadó filcrajz felnagyított, buborékos terében épp úgy el lehet veszni, ahogyan a három zölddel rajzolt Sok fa tájképében.

Közeli őz jelenségekkel
Közeli őz jelenségekkel

Az őz és a különböző formákban való sematikus megjelenítése egyszerre utal a külső és belső tapasztalatok együttes jelenlétére, összeolvadó leképeződésükben pedig nehéz szétválasztani az egyes entitásokat. A pontokból, erőteljesen és esetlegesen húzott vonalakból és színezésekből összeálló kompozíciókon a a szokványos, elsődleges nemi jelleget ábrázoló körvonalaktól megfosztva, egyszerű vonalemberként jelentkezik. A rajz nem segít az egyértelmű felismerésben, egyedül a kommentárként hozzárendelt képaláírás dönt arról, hogy az illető sematikus vonalember . A konvencionálisan ismert jelentéssel bíró nyelvi jel választ magának a rajzokról denotátumot.

Az őz vagy éppen a nyúl formailag ennél árnyalatnyival konkrétabban lokalizálható a rajzok kontextusában, de legtöbbször ezek sem többek egyszerű vonalaknál. Az ábrázolhatatlanság és az üres képi jelölő tartalommal való telítése szempontjából talán az egyik legfontosabb a Számtalan jelenség közül ezektől félek a legjobban feliratú lap. A jobb szélében halvány, remegő vonalakkal rajzolt ceruzaemberke áll görnyedt háttal a bal oldalon tornyosuló firkakrumplik mellett, amik a megnevezhetetlen, leképezhetetlen, jelölhetetlen félelem ugyancsak megnevezhetetlen tárgyai.

Már megint sérült csónakokkal játszom. Forrás: ACB Galéria
Már megint sérült csónakokkal játszom (Forrás: ACB Galéria)

Az egyszerű rajzos megoldások, a felnőtt, női alkotótól származó pont-pont-vesszőcske, és az intim naplószerű olvasat lehetősége leginkább a francia Anne-Marie Schneider munkáit hozza játékba. Annyi különbséggel, hogy Schneider motiváltan naplószerű, ún. napirajzokat készít, melyek egy vagy több nap, esetleg egy konkrét időszak képes lenyomataiként működnek a némileg talán figuratívabb, legalább is felismerhetőbbnek vélt mezőben.

Tarr Hajnalka úgy foszt meg a naplószerű olvasattól, hogy közben folyamatosan ébren tartja az egységes narratíva keresésére törő befogadói kíváncsiságot. Szeretnénk tudni, hogy mi történt, mi az, ami előhívta ezeket a képeket, mi a sztori? A gyakran elejtett, burkolt vagy nyilvánvaló utalásokból azonban csak valamilyen vélt vagy kívánt párkapcsolat foszlányai sejlenek fel, a beteljesülés leghalványabb jele nélkül.

A kiállítás 2008. augusztus 16-ig látogatható. 
 
A szerző az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.

Szerző: Zanin Éva
Megítélt támogatás: 200 000 Ft
Támogató: Képzőművészeti Kollégium
Tarr Hajnalka kiállításának megvalósítására (2008)