Bár gyakorlott kirakodó-vásár látogató vagyok, most sikerül mégis meglepni: a Dunakorzón tartott vásáron ugyanis a legszokatlanabb portéka nem a Hello Kitty léggömb, nem a tengericsillag, hanem a húsevő növény. Persze, azért vannak csillámos selyemtáskák, színes üvegmedálok, áttetsző stólák is, mindaz, mely nélkül nagyszerűen meg lehet lenni, de az adott stratégiai pillanatban azért meglehetős vonzerőt pulzálnak magukból.

A standokat bevezetendő, egy kiállítás is szembejön a látogatóval – Reneszánsz motívumok a mai magyar népművészetben – mely kortárs, de hagyományőrző művészek hímzett párnáin, függönyein, kerámiáin mutatja be a jellegzetes, kacskaringós, indázó virágmotívumok felbukkanását. Az árusokon túl emelkedik a kandika színház, avagy a Bábakukucs: egy gyerekbunker méretű, színes, faragott varázsdoboz, melynek oldalából gramofontölcsér pipál, és több helyen, apró lyukakon lehet bekukucskálni a belsejébe. Két alkalommal is kipróbálom a leskelődést, először egy minikonyhába látok be, egy másik résen pedig éppen a hét törpe üldögél az orrom előtt. A legfurcsább, hogy a második alkalommal a konyhában már egy táncoló szerelmespár forog, kénytelen leszek komolyan venni a kiírást, miszerint kétszer nem láthatom bent ugyanazt. A meglepő mutatványos bódét Majoros Gyula készítette egy régi vásári játék felelevenítésével, a „kandika ládika” ugyanis népszerű kelléke volt a mutatványosoknak évszázadokon keresztül, és az érdeklődést nézve, úgy tűnik, akár könnyedén újra divatba hozható.

A Bábakalács Bábszínház – Szluka Judit és Tóth J. Anita kétszemélyes, lelkes rohamcsapata, akik a Bábakukucs gazdái is egyben – vehemensen belevág A szomorú királykisasszony meséjébe, énekszóval, tánccal, hegedűmuzsikával, és egy csodatévő bőrönddel. A bőröndben bújik a mese, egy kihajtogatós mesekönyv mintájára: mindentudó papírfülek, kihúzható, mozgatható papírcsíkok, többrétegű hajtogatások rejtik a fejleményeket. A lányok közül egyikük mesél és mozgásba hozza a bőröndnyi színházat, a másik húzza közben a muzsikát. A legkomplexebbek azok a bábok, melyek a királykisasszonyt megnevettetni kívánó, bátor jelentkezőket mutatják meg: egy francia bűvész például egyetlen mozdulattal nyulat varázsol elő kalapjából. De a királykisasszony – sejthetjük – a juhászlegényekre bukik.

Ister királynőnek már itt kéne lennie, de késik. Talán a bohóc, Tüske papa „interurbán” hívására vár, vagy arra, hogy az érkezésére összegyűlt ünneplő sereg, a fűzfakoszorús gyerekek és csillámos, halacska-sapkás zenészek még lelkesebben, még türelmetlenebbül vágyakozzanak utána. A bohóc rutinosan kommandírozza hívek csapatát („Apuka ne rágózzon, énekeljen!”), és gond nélkül, könnyedén kitölti az adódó vákuumot. De amikor végül Ister királynő ünnepélyesen megérkezik, lovaskocsin, türkizszínű muszlinuszályba öltözve, úgy tűnik, megérte a várakozást: határozottan impozáns jelenség. A királynő – azaz, maga a Duna szelleme, akinek tiszteletére az egész fesztivál zajlik – az éljenzést követően szózatot is intéz hű népéhez, például a környezetvédelem fontosságáról.

Ister királynő bevonulása

Miután a legtöbb anyuka-apuka már kivette a részét a gyerekek mellett a kézműves foglalkozásokból, és festett kavicsot, készített halacskát zsákszámra, délután sikerül megénekeltetni-megtáncoltatni is a szülőket. Egy népzenészekből-néptáncosokból álló csapat élharcosa, jó hetven körüli citerás bácsi acélosan elkapja néhány nézelődő apuka karját, és nincs apelláta, be kell állniuk a nyilvános tánctanulásba. Napszemüveg, flegma tekintet már nem segít, itt ugrani meg csapásolni kell. Bájosan esetlenek és derűsek a résztvevők különben, ritmusérzéket pedig pótolja a kurázsi.

A Ládafia Bábszínház bábosa, Néder Róbert legendás, kerekekre szerelt, fonott ládájával érkezik. Mezítlábra vetkőzve óbégatja a megszokott „Tökös-mákos jó napot!” köszöntését, majd megpróbálja elrettenteni a közönséget a félelmetes produkciótól, a Viadal, avagy a kakas, a császár meg a gyémánt félkrajcár című opusztól. Hogy nyomatékot is adjon szavainak, katonasisakban rohangászik, egy szuronnyal a levegőbe böködve – senkit nem riaszt el, de a kétévesek körében azért kivív némi tiszteletteljes ámulatot a harcos gesztus. Majd felépül a palota, egy mintás, török szőnyeg kerül a ládából kimagasló, szabálytalan favillákra. Néder Róbert saját készítésű, faragott bábjai csodaszépek, a kiskakas kacskaringós farktollai, az öregasszony törődött arca, a török császár pengeéles vonásai, horogszerű orra mind-mind nagyon karakteresek. A küzdelem hosszan tart, sok zenével, a bábosnak van egy muzsikustársa, akinek hangszer-készlete leginkább Pimpalin, köpönyegbe rejtett titkos raktárát idézi. A közönség bátran belekotyoghat a darabba, sőt, kell is neki, ez a dolga. Néder Róbertről megint kiderül, hogy a legeredetibb bábosok közé tartozik hazánkban, stílusa, bumfordi sármja, humora másolhatatlan.

Végül a Dunaparti Művelődési Ház kertjében az Escualo Quartett játszik Astor Piazzolla számokat a sötétedésre immár jócskán megnövekedett létszámú közönségnek. Vannak, akik már fél tízkor elfoglalják a korzó hosszan elnyúló kőpadkáit, várva a minden évben megismétlődő gyertyaúsztatást a Dunán. Tízkor, menetrendszerű pontossággal fel is bukkan néhány hajó a távolban, majd többszáz, apró, lebegő gyertyafény kezdi pöttyözni a sötét víztömeget, lassan közeledve felénk. Van mire emlékezni aznap, és még csak félidőnél járunk.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008